Just love (5sos ) BEFEJEZETT

21.rész

Nagyban nevettünk, Mikey még mindig a szívószálakkal szórakozott, amikor Mendy mellénk lépett. Már nem a munka ruhája volt rajta, egy fekete szaggatott farmer és egy Ramones póló. Letette elénk a pizzát, mire én arrébb húzódtam, hogy letudjon ülni. Mikey kikapta az orrából a szívószálakat és rámosolyodott Mandyre.

-Szia Michael Clifford vagyok.-vigyorgott aranyosan, Mandy elpirulva mutatkozott be.

Elfogyasztottuk a pizzákat és elindultunk Calékhoz. Kényelembe helyeztük magunkat, én Luke ölében foglaltam helyet, Naty pedig Caluméban. Elhülyültünk, amikor megcsörrent a telefonom. Felkaptam, amikor meg láttam, hogy Adam hív.

-Szia prücsök.-köszöntem a telefonba.

-Melany, siess haza.-zokogott a telefonba. Rögtön felpattantam Luke öléből és elindultam.

Elkezdtem szaladni, de hallottam, hogy Luke utánam kiabál. Vissza mentem az ajtóba, adtam neki egy gyors csókot.

-Majd hívlak, Adam sírva hívott, rohannom kell.-mondtam.

-Veled megyek.-mondta és kilépett a garázsból.

-Mardj csak, este hívlak.-mondtam, azzal elrohantam.

Amikor, már a kapuban jártam, hangos ordibálásra és csörömpölésre lettem figyelmes. Sebes léptekkel közeledtem a bejárat felé, amikor benyitottam, először apát és anyát pillantottam meg.

-Mi folyik itt?-ordítottam el magam, mire rám kapták a tekintetüket.

-Melany, pakoljatok össze az öcséddel együtt, azonnal elmegyünk innen.-ordította anya zokogva, mire mellé léptem, megsimítottam az arcát és bólintottam. Apára pillantottam, majd felmentem az emeletre. A lépcső tetején Adam ült, felhúzott térdekkel, arcáról patakokban folytak a könnyek.

-Hé! Minden oké lesz.-szorítottam magamhoz, esetlen kisöcsém. Apró testével, teljes erővel szorított.

-Most hova megyünk?-kérdezte szipogva Adam.

-Nem tudom, gyere pakoljunk.-mondtam szomorúan. Tudtam, hogy messzire megyünk és valószínűleg nem térünk vissza. Azt is tudtam, hogy anyáék min veszekednek. Apa, sosincs itthon. Még a nyáron kiderült, hogy megcsalta anyát, anya Adam miatt nem hagyta el. Kicsi még, nem fogná fel mi történik. Aztán apa megint elkezdett kimaradni, biztos anya most megelégelte.

-Mel, ugye vissza jövünk?-kérdezte, még mindig szipogva az öcsém.

-Remélem.-mondtam egy könnycsepp gördült le az arcomon. Nem szeretném itt hagyni a barátaimat, de főleg Lukeot nem. De, mivel valószínű, hogy a nagyiékhoz megyünk, akik Londonban laknak, nem tehetem meg azt Lukeal, hogy táv kapcsolatban kelljen élnie. Borzalmasan fog fájni amit most fogok tenni, de muszáj megtennem, az ő érdekében.

Miután bepakoltam a bőröndömbe, ruháim nagy részét és a fontosabb dolgaimat, elővettem a telefonom. Mit mondjak neki?! Azt, hogy lelépünk, de én nem szeretnék távkapcsolatban élni, mert az nem vezetne jóhoz?! Ki kell találnom valamit.

Tárcsáztam Lukeot aki 3 csengetés után fel is vette.

-Szia Baby, képzeld Michael lenyelte Mandy fülbevalóját.-röhögött Luke én pedig bele szipogtam a telefonba.-Hé minden oké?! Mitörtént?-kérdezte.

-Ne keress többé.-mondtam.-Ég veled Luke.-mondtam és kinyomtam a telefont. Az ágyra rogyva zokogtam, mikor anya lépett be a szobámba.

-Kicsim, sajnálom.-gördült le egy könnycsepp az arcán.

-Megértelek anya.-szorítottam magamhoz erősen.

-Indulnunk kell, félóra múlva megy a gépünk.-suttogta, mire bólintottam és felkaptam a cuccom.

Átmentem Adamhez, aki szintén bele dobálta a cuccait a bőröndjébe.

-Gyere prücsök.-mosolyogtam rá keservesen és a kezemet nyújtottam felé, mire megragadta és elindultunk kifelé. Az ajtóban apa állt, anya már kiment a kocsihoz. Adam sírva ugrott apának, ő nem tudta, hogy mi mért is lépünk le.

-Hé, nyugi minden rendbe jön.-simogatta Adam hátát apa. Adam elengedte, majd ki ment a kocsiba így ketten maradtunk apával.

-Kicsim én...-kezdte, de én közbe vágtam.

-Szia apa.-mondtam, majd elhagytam a házat.

Beültem a kocsiba és elhajtottunk. Amikor odaértünk a reptérre, leadtuk a poggyászokat, és vártuk a gépet. Egyszer egy női hang a Londoni járat utasait utasította, hogy szálljanak fel a gépre.

Már a folyosóra léptem volna fel, amikor meg hallottam, hogy valaki a nevemet kiabálja, meg fordultam, majd a srácokat láttam meg, Luke állt elől, nem bírtam tovább elsírtam magam, majd tátogtam egy ,,Sajnálom"-ot és felszálltam a gépre. Sírva foglaltam el a helyem a telefonom keresve, de sehol sem találtam. Basszameg, otthon hagytam.

-Anya! A telefonom, otthon maradt.-mondtam, kétségbe esetten.

-Kicsim, majd veszünk másikat.-mondta anya.

Bele törődtem, hogy nem tudom felhívni Natyt, hogy elmagyarázzam neki a dolgokat, majd megírom neki Facebookon az újszámom, ha lesz.

******

Már két hónapja élünk Londonban. A suliba, nem volt nehéz beilleszkednem, de egy jó barátra sem tettem szert. Szerencsére Adam, jól kijön az új barátjaival. Otthonról, csak Natyval tartom a kapcsolatot. Borzalmasan hiányoznak a többiek. Főleg Calum, vele nem beszéltem azóta a nap óta. Rám írt a közösségiken, de nem írtam neki vissza, ahogy a többieknek sem. Hogy miért csinálom ezt?! Én sem tudom! Talán így könyebb lesz felfogni ezt az egészet. De egy dolog van, amit sosem fogok elfelejteni, amire mindig gondolok, a hiánya borzalmasan mar belülről. Ez a dolog pedig Luke. Az első hetekben, próbált elérni. Natynak megmondtam, hogy senkinek sem adhatja meg a telefonszámom és azt se tudja meg senki, hogy beszélünk. Téli szünetre haza utazunk apához, ami szorongással tölt el.

Még egy hét van a suliból, ezért csak a jövő héten indul a gépünk.

London hűvös utcáin sétáltam és zenét hallgattam. Zenét hallgattam, csak Luke járt a fejemben. Annyira hiányzik, hogy az már fáj. Hirtelen, valaki elkapta a derekam.

-Semmit sem változtál ez alatt a két hónap alatt.-mondta egy nagyon ismerős hang. Megpördültem a tengelyem körül és Calummal találtam szemben magam.

-Jézusom, Calum.-ugrottam a nyakába és magamhoz szorítottam.

-Borzalmasan hiányzol mindenkinek Mel.-súgta a fülembe.

-Ők is nekem.-gördült le az arcomon egy könnycsepp.

-Most már tudom, hogy mit éreztél, amikor nem kerestelek. Ezt senkinek sem kívánom.-szorított még szorosabban.

-Hogy hogy itt vagy?-kérdeztem letörölve a könnyeimet.

-Eljöttem értetek.-mosolygott.- Na meg a nyagyiékat is illene meglátogatni, ha már ők nem jönnek.-mondta, mire elnevettem magam.

-Értünk?-kérdeztem.

-Igen, te, Adam és anyukád vissza költöztök.-mondta vigyorogva, mire nekem elkerekedtek a szemeim és örömömben Calum ölébe ugrottam.

A vállamat átölelve mentünk a nagyiék házáig. Otthon, már anya várt a bőröndjeinkel, fülig érő mosollyal.

-Indulhatunk?-kérdezte , mire Adam kijött a szobából.

-Caaal.-ugrott unoka tesója karjai közé.

-Szia öcsi.-mondta Calum mosolyogva, mire Adam megszólalt.

-Luke hívott mindig így.-mondta, mire nekem össze szorult a gyomrom.

Kimentünk a reptérre, könnyes búcsút vettünk a nagyiéktól, majd felszálltunk a gépre.