Vas Happenin' London? • 1D ff. / Hun

V. Fejezet

Liz szemszöge

Paul szerda reggelére újra berendelt kilencre az arénához, hogy fogadjam a táncosokat és elmagyarázzak nekik mindent, amit a nyár folyamán tudniuk kell. Addig ő a One Direction fiúival akart beszélni, hogy elrendezzék az utolsó simításokat és kezdődhessenek a próbák. Erre a hétre és a következő koncertre a jegyek mind el keltek, ami várható is volt. Öt fiatal srác nagyszerű hanggal és rengeteg őrjöngő, tini rajongókkal, nem is lehetne más eredmény csak egy telt házas koncert.

Tom már reflexszerűen nyitotta ki nekem az ajtót egy biccentés kíséretében, mire hálásan mosolyogva integettem neki és tovább is suhantam a hatalmas csarnokba. A dolgozók sürgésforgásából még csak az előkészületek voltak sejthetők, de a hatalmas erősítők biztosítottak afelől, hogy minden készen lesz szombatra. Már ha a jómadarak nem húzzák keresztbe a saját dolgaikat...

- Liz? – hallottam meg egy vékony, bizonytalan hangot, mire felé fordulva már meg is találtam a táncosokat. Vagyis inkább ők találtak meg engem. Az arcokon némi idegeskedés látszott, mintha nem akarnák elhinni, hogy itt vannak és sikerült megszerezniük ezt a melót. Megmosolyogtatott bizonytalanságuk, amit igyekeztem minél gyorsabban szétoszlatni, mikor meg volt a teljes létszám.

- Ahogyan sokan tudjátok már az én nevem Liz, általában hozzám fordulhattok mindenféle gonddal – kezdtem bele, mire az egyik vicces kedvű fiú nem hagyhatta ki, hogy bele ne szóljon előre megtervezett monológomba.

- Mindennel? – kérdezte sokat sejtően, a szemöldökét vonogatva, mire páran felnevettek és én sem bírtam ki mosolygás nélkül.

- Bármivel, ami a koncerthez, a táncos és a gyakorlásokhoz kapcsolódik – javítottam ki magam pontosabban, mire arcán jól látható, megjátszott csalódottság futott át.

- Pedig már kezdtem reménykedni – szipogott.

- Az hal meg utoljára – vontam vállat, majd tovább vezetve őket beértünk a tényleges csarnokba, ahol az egész koncert zajlani fog majd szombaton. A díszletek egyenlőre nagyon kezdetlegesen álltak, s volt hely bőven, hogy a táncosok nyugodtan gyakorolhassanak. – A tanárotok továbbra is Peter, hozzá is fordulhattok, ha valami gond van, de végül úgyis én intézek el mindent – mormoltam az utolsó pár szót inkább csak magamnak. – Azt javaslom edződjetek össze, ismerjétek meg egymást, mert elég hosszú ideig kell együtt dolgoznotok, hogy összhangban legyetek majd a színpadon – tanácsoltam. – Van kérdés? – fordultam feléjük.

- Hát például jó lenne tudni, hogy mikor kell jönnünk gyakorolni meg ilyenek... – szólalt meg egy alacsony, szőke lány. Zöld szemei kérdőn meredtek rám, s szavaira mindenki egyetértően bólintott.

- Most átadlak benneteket Peter keze alá, ahogy elnézem mindenki megjegyezte az értesítésből, hogy gyakorlásra készüljön – magyaráztam. – Mire végeztek én jövök is a papírokkal, amin minden időpontot megtaláltok – tettem még hozzá végül, mire a csapat bólintott és Peter is megjelent végszóra.

- Innen átveszem, Liz – mosolygott köszönésképpen, mire csak bólintottam.

- Csak nyugodtan, majd még jövök – intettem, s már ott sem voltam. Még hallottam Peter felharsanó hangját, ahogy belekezdett a szövegelésbe, amit végül az ajtó csukódása tompított és a távolság némított el teljesen. Reméltem, hogy Paul már a helyén lesz, ugyanis nem tudtam, hogy a férfi meddig akarja okítani a táncosokat, s jó lett volna minél előbb kiosztani a papírokat.

- Szabad! – hallatszott ki Paul hangja az irodából.

- Helló – mosolyogtam, majd kissé megdöbbenve vettem észre a srácokat is. Ki is mentek a fejemből. – Sziasztok – köszöntem nekik is, amit viszonoztak, majd Louis összevont szemöldökkel újra a görkorcsolyám kezdte el vizslatni.