Vas Happenin' London? • 1D ff. / Hun

XVI. Fejezet

Tia szemszöge

Igazából egészen idáig nem igazán jártam koncertekre, ráadásul most sem konkrétan rajongóként igyekeztem a O2 Aréna hatalmas épületéhez. Csak remélni mertem, hogy az egyszerű szaggatott farmernadrág és fekete top jó lesz, ráadásul még a hajam is képes volt kivasalni.

Az épület körül már talán órák óta ácsorgó rajongók várták kedvenceiket, hogy akár egy pillanatra megpillantsák a fiúkat, miközben torkukszakadtából ordibáltak és az ájulás szélére sodródtak. Sosem tudtam megérteni az ilyen lányokat, mintha sutba dobnák az összes méltóságukat öt ember miatt, akik semmivel sem felsőbbrendűbbek, mint ők. Egyszerűen csak jó hangjuk volt, de ez számomra nem volt sosem elég indok, hogy autók után fussak vagy meglátva őket elsírjam magam. Mondjuk sosem voltam valami rajongói alkat, elvoltam a magam világában és sosem szerettem meg egyetlen egy sztárt sem annyira, hogy rajongónak nevezhessem magam.

Miután nagy nehezen kikerültem az embertömeget és igyekeztem a lehető legészrevehetetlenebbül a hátsó kijáratok egyikéhez férkőzni, ami pont a Temze felé nyílt bizonytalanul benyitottam. A gyomrom a lehető legkisebbre zsugorodott, s szívem a torkomban dobogott, miközben felpillantottam a kissé kopaszodó, nagydarab biztonsági őrre.

- Tia Woods – motyogtam bemutatkozásként, mire a férfi bólintva intett, hogy kövessem.

A sötét folyosókról hamar áttértünk a kivilágított részekhez, ahol férfiak és nők rohangáltak összevissza, miközben olykor meghallottam a fiúk nevét is, majd türelmetlen magyarázkodások és parancsok következtek. Elképzelésem sem volt, hogy ezt az egészet miképp vészelik át a fiúk, én legalábbis biztosan idegösszeomlást kaptam volna, ha egyszerre öten parancsolgatnak nekem mintha nem lenne elég bajom a fél óra múlva kezdődő koncerttel.

- Tia! – hallottam meg a saját nevem, mire kíváncsian fordultam a hang irányába. A sötétbarna, lágyan hullámos fürtöket könnyen felismertem az étteremből. – Én vagyok Liz – mosolyogta a biztonságkedvéért, hátha nem emlékszem a nevére. – Köszi Dave, innen átveszem – pillantott fel a tagbaszakadt férfira, mire az csak bólintott és magunkra hagyott.

- Annyit csacsog, kezdett megfájulni a fejem... – ironizáltam, mire Liz csak felnevetett és intett, hogy kövessem, miközben magyarázni kezdett.

- Zaynt előbb láttam Niallel a büfében... – mormolta. – De most fogalmam sincs merre lehet – húzta el a száját, miközben bocsánatkérően rám pillantott.

- Majd előkerül – mosolyogtam egy váll vonás kíséretében. – Hogy bírjátok ezt a felhajtást? – kérdeztem körbenézve a még mindig felpörgött embereken. Táncosokat ismertem fel, miközben gyakoroltak, sminkesek és öltöztetők keresték a következő páciensüket, s tisztán áthallatszott a falakon a rajongók őrült visongása.

- Meglehet szokni – vigyorogta. – Főleg, ha az embernek dolga is akad közben – tette még hozzá.

- Uh, bocs, nem akarlak feltartani – kezdtem el mentegetőzni, mikor magamra vettem a szavait, mire egyből ellenkezni kezdett.

- Jaj, nem rád értettem – nevette. – Csak úgy mondtam – tette hozzá. – Én ennél többet már nem tudok tenni a koncert ügyében, tíz perc és fellépnek – pillantott a telefonján villogó számokra. – De hol vannak?! – kérdezte inkább magától mintsem tőlem. Én itt se perc alatt eltévedtem volna, így valahányszor Liz elindult valamerre engedelmesen követtem annak reményében, hogy nem jelent neki gondot, bár kételkedtem ebben, hiszen egész idő alatt vidáman fecserészett nekem.

- Ott vannak – bökött egy apró, összegyűlt csoportra, ahol egyhamar felismertem Zayn felzselézett haját, Harry göndör fürtjeit és Niall szőke kobakját is.