Ketten{L.R.H& C.T.H} || BEFEJEZETT ||

4.

Mikor Luke abbahagyta az éneklést, a csöndet az én tapsom törte meg. Mindenki rámnézett én meg zavarba jöttem. A színpadon álló fiúra siklott a tekintetem, aki elnevette magát.
Mal-ra pillantottam segítségkérően, aki csak megforgatta a szemét, majd nálam is hangosabban elkezdett tapsolni. Bezzeg az ő példáját követték a többiek is. Felháborodtam, ő meg nagyképűen rámmosolygott.
Luke meghajolt, majd mosolyogva felénk vette az irányt. Mielőtt bármit is tudtam volna reagálni, Mal száját éreztem az arcomon és hallottam, hogy fülembe súgja, hogy sok sikert és már el is tűnt.

-Calum?- szólított meg a szőkeség.

-Mi lenne, ha elmennénk valahová?- vágtam a szavába. A fiú meglepetten nézett rám, majd elmosolyodott.

-Parkba jó lesz?

-Aha- vakargattam zavaromba a fejemet. El sem hiszem, hogy ilyet kérdeztem. Oké, én nem vagyok annyira nyuszi, de könyörgöm. Luke Hemmingstől ilyet kérdezni? Megbolondultam.

~©~

-Aranyos a nővéred- fordult felém mosolyogva Luke.

-Ő is ezt gondolja rólad- nevettem fel.

-Cal, rólam ki nem gondolja ezt?- játszotta el a beképzeltet. Egy szemforgatással tudtam ezt díjazni. Egy-egy fagyival a kezünkben leültünk egy padra.

-Hát ez a fagyi valahogy jobban nézett ki a képen- vettem jobban szemügyre.

-Cal, ne a külső alapján ítélj. Kóstold meg.
Belenyaltam. Arcom eltorzult az ízétől.

-Fhuu- ennyit tudtam kinyögni, majd eltoltam magamtól. Luke felnevetett. Mély hangja betöltötte körülöttünk a teret és minden külső zajt kizárt.

-Hát ez sem valami mennyország- fintorodott el ő is, majd lenyalta szája széléről az oda került fagyit- milyet vettél?- szemezgetett az enyémmel.

-Áfonya

-Viccelsz velem? Az áfonya a legfinomabb fagyi a világon- háborodott fel.

-Luke! Ez- mutattam a tölcsérben olvadozó édességre- borzalmas.

-Biztos vagyok benne, hogy jobb, mint ez- nézett a sajátjára.

-Mid van?- bárhogy néztem, nem tudtam kivenni, hogy milyen ízű lehet.

-Fahéj

-Fahéj? Létezik olyan fagyi? - furcsán néztem rá. Nem tudtam, hogy most komolyan mondja-e. Luke elmosolyodott, majd kedves mosolyát egy huncut vigyor váltotta fel.

-Mivan?

-Mit szólnál hozzá, ha te nekem adnád a fagyidat, azzal a feltétellel, hogy megkóstolhatod az enyémet?- húzogatta fel-le a szemöldökét.

-Benne vagyok- nyúltam az édességért, de Luke elrántotta azt.

-Ne ilyen gyorsan.
Szúrós szemmel néztem rá.
-Először mondd el, hogy mitől félsz a színpadon Cal.

-Lucas én örülnék a helyedben, hogy egyáltalán megkapod a fagyimat, nemám még alkudoznék- tettem a mellkasom elé a kezem.

-Lucas?- húzta fel egyik szemöldökét. Bólintottam egyet- jó, de muszáj lesz mesélned nekem- húzta össze résnyire a szemét.

-Rendben Lucas- nyújtottam neki a kezemet. Belecsúsztatta az enyémbe a tenyerét, majd férfiasan megrázta azt.

-Cal, Amúgy ne szólíts Lucasnak- nevetett fel.

- De annyira jó- játszadoztam vele

-Ez nem jó- forgatta meg a szemeit.

-Akkor leszel mondjuk... Hemmo- találtam ki az új becenevet.

-Hemmo... hm...- gondolkozott el- ez tetszik- de mostmár igazán odaadhatnád azt a fagyit- kapta ki a kezemből. Először csak nézegette, majd belenyalt.

-Hemmo. A fagyidat! Most! - parancsoltam rá. Mosolyogva átnyújtotta a tölcsért- ez tényleg fahéjas?

-Igen...
A számhoz emeltem, majd belenyaltam. Izgató gondolat volt, hogy az előbb Luke nyelve is itt járt, de inkább hamar kivertem ezt a fejemből.

-Na? Milyen?- kérdezősködött. Az a vicces, hogy a fagyi ízére nem is gondoltam, ugyanis az előbbi gondolat motoszkált bennem.

-Öhm... nem tudom- nyaltam újra bele. Az íze... határozottan finom volt. Sőt. Sóhajtottam egy hatalmasat, majd belenyaltam újra és újra- Azt hiszem Hemmo, hogy ez lett a kedvenc fagyim.

-Ha érdekel ez az áfonya is isteni...

-Valahogy nem tudom elhinni.
A nagy hőségtől elkezdett csöpögni az édesség. Rácsöppent a kezemre én meg gondolkodás nélkül lenyaltam azt. A kezemet szopogattam éppen, mikor felnéztem Luke-ra. Mosolyogva figyelt. Zavarba jöttem, majd elhúztam a kézfejemet a számtól, ami hangos cuppanással vált el egymástól. Erre Luke felnevetett. Ma már sokadjára éreztem azt, hogy nem akarok mást hallani, csakis az ő nevetését.

~©~

Besötétedett, de mi még mindig a parkba voltunk Luke-val. Minden egyes vele töltött percet élveztem. Mellette olyan más voltam. Egyszer a szégyenlős kisfiú, aztán a pimasz, rosszfiú. Pedig én nem ilyen vagyok, mégis ezt váltja ki belőlem. De bevallom, ez tetszik.

-És akkor elmondanád végre azt, ami már napok óta furdalja a kíváncsiságomat?- állt meg Luke, majd velem szembe fordult.

-Hogy mitől félek?- Sóhajtottam egy hatalmasat, majd a mögöttem lévő falnak dőltem. Luke csak bólintott egyet.

-Tudod Calum, nem tűnsz valami félős embernek- vakargatta meg a tarkóját.

-Igazából. Melletted vagyok csak... ennyire magabiztos- mondtam ki, mielőtt végiggondolhattam volna- ezt nem úgy értettem- javítottam ki magam, mielőtt bármit is gondolhatott volna- Mármint...

-Calum ezen nincs mit szégyellni- dőlt oda mellém.

-Luke. Tudod milyen érzés az, mikor rettegsz felállni a színpadra, mert attól félsz, hogy kinevetnek az emberek?- vallottam be.

-Ha hiszed, ha nem, tudom. Vagyis tudtam. Énis lámpalázas voltam Cal. Aztán leküzdöttem a félelmemet.

-Hogyan?- fordítottam a fiú felé a fejemet. A csillagokat nézte. Luke alig lehetett 8 cm-el magasabb nálam, de úgy éreztem, hogy sokkal "nagyobb".
Kék szemeit az arcomra vezette és csak figyelt. Egy ideig komolyan azon gondolkoztam, hogy nem kapok rá választ.

-Én egy személyre gondoltam. Aki biztonságot nyújtott nekem. Aki mellett nem féltem.

-És? Nekem ki lehetne az a személy?- tettem fel inkább magamnak a kérdés, mint Luke-nak.

-Ezt csakis te tudhatod Calum...

Ez a beszélgetés annyira meghitt volt. Olyan őszintének éreztem Luke-ot. És... sebezhetőnek.

-Cal, haza kéne mennem- vette ki a telefonját a zsebéből, majd elolvasott egy üzenetet.

-Oké- toltam el magam a faltól.

-Nem kísérsz haza?- nézett rám kék szemeivel Luke, majd elmosolyodott- hazavihetlek utána... Van kocsim.