Ketten{L.R.H& C.T.H} || BEFEJEZETT ||

11.

Reggel 8 óra van. Lefújták a próbát, valami hiba adódott a kávézóban, ami nem igazán jó dolog, mert pár nap múlva fellépésünk lesz Luke-val. Nagyon ideges vagyok miatta. Alig tudok aludni. Mal rábeszélt, hogy jöjjek el Luke-hoz és próbáljunk egyet. Így most itt állok az ajtajuk előtt és mint egy szerencsétlen várom, hogy mikor jön meg a bátorságom, hogy becsöngessek. Luke- ék háza hatalmas. Világos színű, tele nagy ablakokkal. A kis járda mellett, ami bevezetett a kapun, sorba virágok vannak ültetve. Az udvar hátsó részében fűzfák ékeskednek. Gyönyörű.

"Gyerünk Calum, menni fog!" győzködtem magam, mire végre felemeltem a kezemet, azzal a szándékkal, hogy megnyomom az ajtó melletti kis, fehér gombot. Azonban a telefonom rezgése megállított ebben.

-Igen?- vettem fel a készüléket.

-Calum. Mégis meddig akarsz még az ajtónkban álldogálni?- hallottam meg egy ismerős hangot. Bár nem láttam, tudtam, hogy mosolyog.

-Te meg honnan tudod, hogy az ajtóban állok?

-Nézz fel- azzal letette.
Tekintetemet a ház emeletére vezettem, ami megakadt egy erkélyen. Átlátszó üveglappal volt elkerítve, így mögé láttam. A szőke fiú mosolyogva hajolt ki onnan és szórakozottan méregetni kezdett.

-Hello- intettem neki egyet- gyere le.

-Biztos, hogy nem Cal- fonta keresztbe a kezeit a mellkasa előtt. Felhúzott szemöldökkel néztem rá- gyere fel te- mondta játékosan. Ettől elmosolyodtam.

-Nem fogok csak úgy bemenni a házatokba Lucas.

-Nincs itthon senki. Kíváncsi vagyok, hogy megtalálod-e a szobámat- huppant le egy heverőre az erkélyen.

-Ohh még szép, hogy megtalállak- és benyitottam. Igaz, kicsit kellemetlenül éreztem magam, amiért egyedül kutakodok a házukba, de nem foglalkoztam vele különösebben. A kereséssel voltam elfoglalva. Amint kinyitottam az ajtót kellemes virág illat csapott meg. Egy rendkívül jól berendezett nappaliban találtam magam. Ez akár egy újságba is bekerülhetett volna. Minden ment egymáshoz színben, illetve stílusban. Lehúztam a cipőm, elvégre azért nem akarok udvariatlan lenni és elindultam a nappali legtávolabbi végébe eső csigalépcsőn. Mikor felértem az emeltere, mindenféle képpel találtam magam szembe egy folyosón. Végigmentem rajta, közben memorizáltam a látottakat, majd egy nagyobb helyiségben lyukadtam ki. Sok-sok ajtó volt egymás mellett. Végignéztem az összesen. Próbáltam magamban elképzelni a ház alaprajzát és azt, hogy kint hol helyezkedett el a terasz, de kudarcba fulladt ez a terv. Teljesen belezavarodtam. Így gondoltam benyitok mindegyik ajtón.
Odaléptem a legelsőhöz és benyomtam azt. Ez határozottan egy fiú szoba, de valahogy éreztem, hogy nem a szőkeségé. Jött a következő. Ennek a helyiségnek világoszöldre voltak festve a falai és egy hatalmas franciaágy volt a közepén. Gyorsan becsuktam, ez nem lehet az övé. Hangosan kifújtam a levegőt, mire észrevettem egy eldugott kis ajtót. Mély lélegzetet vettem, majd lassan benyitottam.
Luke az ágyán telefonzott. Fel sem nézett rám, csak mondta:

- Hát nem sietted el a dolgokat.

-Fogd be Lucas- álltam meg az ajtóban. Hirtelen elkezdtem feszengeni újra. Nem mertem beljebb menni. Luke kék tekintetét rámvezette, majd egyik szemöldökét felhúzta.

-Ott akarsz végig ácsorogni?- húzta mosolyra a száját.

-Igen...

-Oké- nevetett fel, majd elterült széles ágyán.

-Oké Lucas, azért adhatnál mégiscsak egy kis helyet nekem- álltam egyik lábamról a másikra.
A fiú csak megrázta a fejét és telefonozott tovább. Elegem lett. Odaléptem az ágya mellé, mire ő kérdőn nézett rám.

-Mit szeretnél?

-Egy... kis... helyet- nyúltam a lábához, majd elkezdtem beljebb tolni. Hangosan felnevetett, de nem engedte magát. Mikor egy kis helyet sikerült szereznem, gyorsan lehuppantam oda és folytattam a harcot. Nagyon nehezen, de sikerült megnyernem ezt a csatát. Mindketten lihegve terültünk el az ágyon. A fejemet kicsit oldalra döntöttem. Luke pont akkor jött közelebb, így a vállán landolt az előbb említett testrészem. El akartam gyorsan húzni onnan, ám megéreztem egy kis súlyt a fejemen és megláttam egy ég felé meredező szőke hajat.
Szívem hevesen kezdett el kalimpálni és a gyomromban lévő lepkék is feléledtek.
Olyan kényelmes volt így. Elhallgattunk és kiélveztük a pillanatot. Már hosszú ideje feküdhettünk úgy, hogy Luke az én fejemen pihenteti az övét, mikor szemem elkezdett lecsukódni. Mázsás súlyként ragadt le. Nem ellenkeztem tovább, hagytam, hogy elragadjon az álom.

Azt álmodtam, hogy Ashton dobol egy színpadon. Mikor végez egy számmal beleszól a mikrofonjába.

-Calum Hood, gyere, segíts nekem- és hirtelen ott termedtem. Körbe néztem. Az a rengeteg ember mind engem figyelt. Árgus szemekkel méregettek. Ash elkezdte a dalt. Mikor énekelnem kellett volna, nem jött ki hang a torkomon. Csak tátogtam, mint egy hal. Kétségbeesetten a tömegre pillantottam, mikor megláttam egy kék szempárt. Csillogtak. Ajkain mosoly ült. Biccentett egyet, mire én belekezdtem az éneklésbe. Végig Luke-ot néztem. Neki szólt a dalom. Mikor vége lett a fellépésnek a színapad mögött találkoztam a fiúval. Ajkait szóra nyitotta, ám nem hallottam semmit, csak éles fényt láttam.

Felébredtem. Határozottan más helyzetben voltunk, mint, amikor elnyomott az álom. Én háton feküdtem és Luke szöszi feje, most a mellkasomon pihent. Ütemesen mozgott fel-le, az én lélegzetvételeim miatt. Egyik karom Luke derekán pihent, másik a hátán. Bőröm mindenhol bizsergett. Nagyon tetszett ez a helyzet, ám nem akartam, hogy mikor felkel, ez fogadja. A végén még azt hinné, hogy direkt csináltam így. Elkezdtem csípőmet jobbra-balra mozgatni,így kicsit arrébb kerültem. Mellkasomat próbáltam oldalra dönteni, ám ekkor a fiú, teste mellől felemelte a kezeit, majd törzsem és a hasam körül összekulcsolta azt. Fejét mégjobban belefúrta mellkasomba. Ettől olyan adrenalin áramlott szét a testemben, hogy erőt kellett vennem magamon, hogy ne kezdjek el sikítozi, mint egy kislány.
Hagytam, hogy Luke átöleljen és nyomtam feje búbjára egy puszit. Hátrahajtottam a fejemet és a fiú szőke hajába vezettem az ujjaimat.
És ma már 2x-ra hagytam, hogy ismét elaludjak Luke közelségében.

Álmok: mindenkinek vannak. Néha jók, néha rosszak. Néha azt kívánod, hogy elfelejtsd őket, néha ráébredsz, hogy túlszárnyaltad őket. Néha úgy érzed, végre valóra válnak, és néhányunknak csak rémálmok jutnak. De nem számít, miről álmodsz, mikor eljő a reggel, a valóság beférkőzik és az álmok eltűnnek.