Ketten{L.R.H& C.T.H} || BEFEJEZETT ||

25.

-Oké, akkor most elmondtad, amit akartál, senki nem kíváncsi rád a továbbiakban, nyugodtan elmehetsz- sóhajtottam egy hatalmasat és tenyerembe támasztottam az államat.

-Calum... - simította meg a hátam Mali- ne mondd ezt.

-Nem... Mondd, neked, hogy esett, hogy az állítólagos apád itt hagyott, mikor kicsi voltál? Hogy itt hagyta anyát, a nagy szarban, mikor szüksége lett volna rá, elvégre 2 kicsit gyereke volt? Szóval nekem ne próbáljátok elmagyarázni, hogy bocsájtsak meg ennek az embernek, mert nem fogok. Számomra ő egy senki, és az is marad- pattantam fel a helyemről, majd megragadtam Mikey kezét és felhúztam a szobámba.
Hangosan becsaptam az ajtót és kedvem lett volna bele verni a falba, de Mikey gyorsan magához rántott.

-Nyugi Cal- simogatta a hajamat.

-Van képe ide jönni!- morgolódtam tovább.

-Biztosan bűntudata van és próbálja helyre tenni a kis elcseszett életét- bár próbált a barátom nyugodtan tűnni, tudtam, hogy ő is mindjárt robban.

-Hagyjon minket békén...

Nagyjából megnyugodtunk, amikor hallottuk, hogy valaki kopog az ajtómon.

-Igen?
Anya és Mali dugta be a fejét.

-Jöhetünk?- nem válaszoltam, csak bólintottam egyet.

-Nincs kedvem arról az emberről beszélni- mondtam, mielőtt belekezdtek volna. Mali leült az egyik oldalamra, anya pedig velem szembe.

-Figyelj Calum- simította meg a kezemet anya- nem hibáztatunk azért, mert kimerted mondani a véleményedet. Ez az ember tényleg azt tette, amit az előbb a fejéhez vágtál, azonban... Visszajött. Csak miattunk, vagyis a gyerekei miatt. Tudja, hogy elcseszte és szeretné jóvá tenni...

-Anya. Elég. Igaza van Cal-nak. És nem értem, hogy te, hogy tudsz ilyen könnyen megfeledkezni ezekről a dolgokról- most Mali dühödött be.
Anya felsóhajtott, majd felállt. Mielőtt kiment az ajtón hátra fordult.

-Én nem felejtettem el ezeket a dolgokat, csak azt szeretném, hogy végre normális családunk legyen. Kiskorotokba hányszor hallottam, hogy arról beszéltek, hogy milyen jó lenne ha apátok visszajönne. Most ez történt, miért nem tudtok örülni neki? - pillantott ránk könnyes szemmel. Hangja olyan halk volt, hogy alig lehetett érteni, amit mondd- de nem szeretnék vitatkozni. Megértem a döntéseteket, már majdnem felnőttek vagytok. Csak nem szeretném, hogy megbánjátok, hogy ismét hagyjátok eltűnni az apátokat.

~©~

Már 3 hét eltelt. Alaposan átgondoltuk és nem szeretnénk többet a hazánkban látni azt az embert. Képtelenek vagyunk neki megbocsájtani.

Luke-nak elmondtam, hogy énis koncertezni fogok. Nagyon boldog volt. Aztán... Ash csatlakozott hozzá, így ketten maradtunk Mikey-val. Egyre ritkábban tudunk beszélni és akkor is öt percre kb. Borzalmasan hiányzik, mintha elvitt volna belőlem minden jókedvet és csak a hiányt hagyta volna itt. Most is arra várok éppen, hogy felhívjon. Hallani szeretném végre a hangját.
Nem csoda, hogy mint egy gepárd, olyan sebességgel szaladtam a telefonomhoz, mikor meghallottam, hogy csörög.

-Szia- kapcsoltam át gyorsan video hívásra, hogy láthassam.

-Szia- köszönt vissza fájdalmas mosollyal. Kimerültnek tűnt, amit a szeme alatti karikák bizonyítottak is. Haja kissé megnőtt és a régi, szőke színe felvett egy világosbarna árnyalatot. Álla borostás lett, ami kicsit öregítette, de nagyon vonzóvá tette.
-Jó látni Lucas- vizsgálgattam alaposan az arcát. Azt akartam,hogy minden egyes porcikája az emlékezetembe vésődjön.

-Calum...- kezdte rekedtes, elfúló hangon.

-Igen?- remegett meg a hangom. Féltem, hogy valami nincs rendben vele.

-Ugye tudod, hogy rettenetesen hiányzol?

-Te is Luke. De kibírjuk- küldtem felé egy erőltetett mosolyt.

-Ne hazudj Cal... Legalább magadnak ne. Látom rajtad, hogy teljesen ki vagy készülve- nézett a kamerán keresztül fájdalmas arckifejezéssel- nekem ez nem...

-Luke- állítottam meg- mi a fenét csinálsz?- szívem kihagyott egy ütemet ennek a 3 szónak a hallatán.

-Szeretlek Calum. De ez így nem mehet tovább- túrt bele a hajába- nekem ez nem megy. Beleőrülök a hiányodba. Nem tudok koncentrálni. Egyszerűen...- elhallgatott. Szürkévé fakult szemei megteltek könnyel. Nyelt egy hatalmasat,majd folytatta- Szakítani akarok veled.
Abban a pillanatban összeomlottam. Minden közös tervünk szilánkosra tört és a szívemben mérhetetlen volt a fájdalom. Könyörögni akartam. Ordítani, hisztizni, hogy nem hagyhat el. Szükségem van rá. Hogy én teljes szívemből szeretem és azt akarom, hogy ezt a gondolatot most azonnal verje ki a fejéből, én vele akarok lenni. Azonban nem tettem.
A gombóctól a torkomban nem tudtam megszólalni. A könnyek mardosni kezdték a szememet. Mikor pislogtam, egyszerre buggyant ki a sós folyadék belőle.
Eszembe jutott, hogy amikor búcsúztunk megígérte nekem, hogy végig mellettem marad. Erre ezt tette. Miért taszítok el mindenkit mellőlem? Bólintottam egyet a könnyeivel küzködő fiúnak, majd vetettem egy utolsó pillantást rá.

-Viszlát Luke... - csukott szemmel bontottam a vonalat. Úgy éreztem, hogy a fájdalom felemészt.

Itt vagyok. A kávézóban. Ahol először pillantottam meg Luke Hemmings-et. Itt vagyok. A kávézóban. Ahol először énekeltem Luke Hemmings-el.
Itt vagyok. A kávézóban. Ahol először léptem színpadra Luke Hemmings-el.
Itt vagyok. A kávézóban. Ahol először csókolhattam Luke Hemmings-et.
Itt vagyok. A kávézóban, ahol próbálom összerakni az összetört darabkáimat Luke Hemmings miatt.
A kávézóban vagyok, a színpadon énekelek, hogy legalább egy pillanatra elfelejtsem Luke Hemmings-et.

-Calum. Végre megvagy- lépett be az ajtón Mali. Nem foglalkoztam vele, énekeltem tovább.

I wish that I could wake up with Amnesia... - szemeim újra megteltek könnyel. Fájdalmas grimaszba torzult az arcom, majd nem bírtam folytatni a dalomat.

-Istenem- szaladt fel mellém a nővérem- mi történt? - vont szoros ölelésbe. Kétségbeesetten kapaszkodtam testvérem biztonságot nyújtó karjaiba.

-Luke... -nyeltem egy hatalmasat- szakított velem- mikor ezt kimondtam a könnyeim útnak indultak. Vállam rázkódni kezdett és hangosan zokogtam.

Itt vagyok. A kávézóban. Ahol összetörte a szívemet Luke Hemmings.
Itt vagyok. A kávézóban. Ahol minden egyes másodperc jobban fáj Luke Hemmings nélkül.