Tudod mi a rohadt aljas a holnapban? Hogy nem létezik...
Azt mondod, majd holnap jobb lesz, holnap más lesz. Most elmegyek aludni, túlságosan lehúzza a nap súlya a szemhéjam. Cérnaszállal függnek az ólmok a szempilláimon. Az a rengeteg remény, amit a holnapba táplálok. Az... Összegyűlik, megbújik a fogtömésemben. Este ránéz a lámpám fényére és erőt gyűjt, kipattan a búvóhelyéről. Megcirógatja az államat, kajánul rám nevet, körbetáncol, majd fogja magát és szertefoszlik. Milliónyi darabra törik a levegőben és szépen aláhull. Lassan, nem siet sehova... Tudja mi következik, tudja, hogy nem hagyom annyiban. Én meg csak kapkodom a fejem, mimimi? Nyúlkálok a körülöttem heverő szilánkokért, de megvágják a kezem. Mindig ugyanott... Mindig ugyanúgy... Szivárog a genny a sebből, de akkor sem tudom abbahagyni. Mert össze kell raknom, mert tévednem fáj, mert velem ez nem történhet, mert hinnem muszáj. Amikor a századik cserépdarab hellót köszön a kezemben, fogával mélyebbre rágja magát és elindul kisvonatként a bőröm alatt. A menetrend pontos, mindig időben érkezik. Ugyanakkor, ugyanúgy. Még akkor is söpröm a töredékeket, levágom a hajam, söprűnek jó lesz, magamon úgysem tetszett soha. Egy beállt a körmöm alá. Ugródeszkának használja a következő darab. Végigfut a karomon az érzés, beleborzongok, de hiába, makacs a vezetés. Öszvérfejemen megvakarom az orrom, olyan puha, még így is érzem. Egy felhúzós rézbaba totyog oda mellém, azt mondja „Majd holnap"... „Majd holnap" Egymás után origami madarakat készít a szavaiból, szépen körbelengnek és egyre hangosodik a szárnycsattogással felerősödő mondandó. Majd holnap. A tudatomról pedig tépi le a felejtés tapétáját, vakarja, szaggatja, közel a felszín, emléket talál. Emlékásó. Gyenge a ragasztó is, csak a realitás, mit sem ér. Eszembe jut. Majd holnap. A fejemből csigával ereszkedik alá a gondolat, a vállamon érem el és magamhoz szorítom. Papírlapot szorongatok, egy térképet a túléléshez. Majd holnap. Felállok és nem veszem észre, lábam a visszajátszás gombra helyezem. Újra és újra. Majd holnap. Majd holnap.
Tudod mi a rohadt szép a holnapban? Teli van reménnyel... A reménnyel, hogy holnap ezt nem írom meg...
