Végzet táncnyoma

42 0 0
                                    


Megszólítottam a sárkányt a függönyön: hová lettek álmaim rózsaillat üveggolyói? ... Azt felelte, ott lángolnak a szívemben. Lógnak, keseregnek a várakozás fáján, hogy beérjenek, és tűzlabdaként a megfelelő pillanatban lángnyelveikkel előre megírják testem minden mozdulatát, elmém minden kopár kisülését. Mert felpeckelt szájjal ül majd akkor a tudatom. Megpihenve, a nyugvás lankáin elterülve, némán. Sorsom pedig kilép onnan, felölti testem, mint az új ruhát, fejedre helyezi a glóriát. Hát ilyen rég lett volna? - mondja. Kocsonyának látszik, porladó girlandnak, mely ostornak hiszi magát. Anyát szült és felleget. Ajkán ólom lengedez, mert sokakért felel ő. Ma, itt, értem. Újra... Jobbra lép, eltántorul, botladozik, mint a borjú, mely vágyakozna még a méhbe, de tüskék rugdossák a létbe. Nem kényszer, de altató, gondolatot csendre biztató, mely halkan ringva megszelídült, s két szememre rávetült. Újabb próbálkozás, ugrás láthatatlan, tünékeny nyeregbe, de koppanás a vége. Jól jönne még a bukó, az a fásult halogató, mert eséstől nem rettent, orvul simogató, de bátorságban végszökellve könnyen szétrobbanó. Erősödik, tolul, nyakán a hurok már nem szorul. A koreográfia a vérben, kendőt lejt a térben. Megkezdődik a menüett.

Súgja fakó papírragasz: szenderedj csak, te ostoba. Ám szavai lebomlanak, kő és malter szétrepül, tenyerembe ül, s én széthintem a járda kövén, megpördülök a peremén. Tócsa leszek, térré válok, a világra nagyot kiáltok: ócska vagy és elferdült! ... Mindenem beteljesült!


LeheletekWhere stories live. Discover now