Kupaktanácsot tartanak a magányos hajnali órák. Sokszor előforduló téma, hogy sztrájkba kezdjenek, s ilyenkor jössz a képbe te, kedves barátom. Te, aki azt gondoltad, hogy az álom fátyla oly selymes, megnyugtató és véget nem érő. Örök ölelésében bízva, felejted a kézzel foghatót, hajó nélkül vízre szállsz. Jársz a vízen egyes egymagad, lábnyomaid festékfoltokat hagynak a víztükrön. A végeredmény akár egy Monet festmény. De magad elé pillantva még felsejlik az ismerős arc, megcsillan pár megszokott vonás, s te kócok virgonc táncát próbálod elcsípni hajadból. Ide próbáltál menekülni te, aki a realitásból várat húzol fel, hogy aztán ködfoszlányként körüllengő zúzókalapácsoddal minden könyörületet mellőzve széttörd azt. Szóval itt talál rád a hajnal egy szomorú órája, akire senki nem gondol, akit senki nem választ önszántából ébredésének, akit még csak emlegetni is fáradtság és kimerültség terhe mellett szokás. Ez az óra pedig hálás neked. Pedig tudja, ő az oka, hogy vele vagy, minden úgy alakult, ahogy tervezte. Te pedig megtagadod őt, mint egy hamis, tűnékeny messiást. Messzire lököd magadtól. A víz szilánkja még kezedben lapul, azzal próbálod elvágni a láthatatlan pókok varázszsinegét, mely összeköt vele. Mondanom sem kell, mind hiába. Ahogy te próbálsz egyre elkeseredettebben szabadulni tőle, úgy szorít ördöghurok ölébe, míg végül feladod a harcot. Ekkor, az ájulás határán pár percre az vagy, aki csak lenni akarsz. És te nem akarsz más lenni, csak az a bús, elfeledett óra. Senki más. És megérted. Neki még a foggal-körömmel szerzett társaság is érték. Sőt, igazából csak az. Mert nincs más akire számíthat, nem remélhet többet. Csak az a szerep juthat neki, mit mások levetkőznek, s a földre dobnak mihamarabb. A porban fekvő köpenyt könnyedén magára öltheti. Mert nincsen más... Ezért mondom neked, ha a vén, keserű óra rosszkor néz is be hozzád, te csak ne háborogj! Szerezz neki inkább pár boldog pillanatot. Mosolyogj, örülj, hogy élsz, hogy vele vagy, s nem egyedül, még ha élő lélek nem is lép melléd. De jobbat mondok! Zátonyra fuss, a rossz szándéknak legyen végre kuss, s mit eme sóvár órával megteszel, ha embertársad kéri, arra százszor fürgébben felelj!
