1.rész

1.6K 64 0
                                    

~Holly:

Órák óta sétálok azért, hogy tudjak pár képet csinálni. Lehet, nevetségesen hangzik, hogy képes vagyok órákat foglalkozni ezzel, de nekem ez egyáltalán nem megterhelő. Imádom. Hogy miről beszélek? A fényképezésről. Kiskorom óta fényképezek. Az elején még játék, műanyag gépeket kaptam ajándékba. Ahogy megkaptam az első telefonomat, máris aggódnom kellett a tárhely kapacitás miatt, ugyanis nekem nem elég az, ami a készülék hátuljára van írva.A szüleim tehetségesnek tartottak, ezért minden nyáron elküldtek táborokba, ahol a fotózás minden titkát megtanultam. Ez a szenvedély még most is tart és nem is fog soha elmúlni.

Na jó, nem hiszem el, hogy nem találom a tökéletes helyet. Szeretem ezt a parkot. Van a közepén egy tó. Az egész hely egy kisebb erdőre emlékeztet. Szép képeket lehet itt készíteni, főleg naplementekor. A fényviszonyok ilyenkor tökéletesek.

Általában akkor fényképezek, amikor egyedül akarok lenni, távol mindenkitől. Ilyenkor csak én vagyok, a gép és az alany, amit fotózok.
Hirtelen megszólalt a telefonom. Előhalásztam a farzsebemből és Anyával való közös képünket láttam meg.

-Szia Anya!-szóltam bele.

-Holly, hol vagy?-kérdezte idegesen.

-Mondtam, hogy fotózni jövök.-válaszoltam szemforgatva.

-Jó, de mikor jössz haza? Már késő van.

-Egyáltalán nincs késő, megvárom a naplementét. Meg amúgy is, 17 éves vagyok.

-Oké, várd meg, aztán gyere haza.-bólintottam egyet, bár ezt nem láthatta. Elém tárult az a látvány, amire idáig vártam. Odaértem a tóhoz, ami gyönyörűen verte vissza a ráeső fényt. Igen, elkezdődött a naplemente.

-Jó.-mondtam végül.-Anya, most leteszem, erre a képre várok és most itt a lehetőség.

-Ügyesen.-nevetett fel és letette a telefont.

Beállítottam a tökéletes szögbe a kamerát és lőttem pár fotót. A képeket nézegetve meg voltam elégedve a munkámmal. Elpakoltam a felszerelésemet és elindultam hazafelé.

Útközben végiggondoltam a teendőimet. Vasárnap van, és még nem tanultam semmit holnapra.

Holly Prince vagyok, 17 éves. Szeretek fotózni és suliba járok. Eddig tök átlagos lánynak tűnök, de az is vagyok. Anyukámnak van egy újsága. Egy népszerű bulvárlap, 'Everything' a neve. Veszik, mint a cukrot, ezért nem élünk rossz körülmények között. Az újságban napi szinten híreket lehet olvasni sztárokról, meg minden másról. Az én képeimet is fel szokták használni, aminek nagyon örülök. Természetesen a nevem nincs odaírva. Anya néha kifejezetten nekem ad feladatot. Általában valakiről kell képet készítenem, titokban. Na igen, titokban. Mondhatjuk úgyis, hogy paparazzoként kell viselkednem. Mondjuk én nem vagyok az az őrült fajta, mint akikről hallani szoktunk. Nekem nem függ ettől az életem. Pártatlan vagyok ezen a téren. Nem vagyok a paparazzik ellen, de nem mindig vagyok velük. Így, hogy nem vagyok híres, nem zavar, de ha egyszer megtapasztalja az ember, biztos vagyok benne, hogy zavarni fog. Nők ritkán dolgoznak paparazzoként, de azért van néhány kivétel. Még nem jöttem rá, hogyan, de az újság tud minden lépésükről egyes sztároknak, így viszonylag könnyű dolgom van. Sokat nem szoktam utazni egy-egy képért. A feladatom az, hogy megtaláljam az adott hírességet és készítsek róla fotókat. Nem az a fajta vagyok, aki ott várja őket a kijáratnál és odakiabál nekik. Nem, én csendben meghúzódok valahol és lövök pár képet. Nem gondolja rólam senki, hogy paparazzo vagyok. Főleg akkor nem, ha telefonnal fotózok, ehhez megvan a tökéletes eszközöm is. Bevallom, ez a paparazzis dolog érdekesen hangzik, de néha nagyon unom. Köztudottan utálják a paparazzikat és szerintem ez alól én sem vagyok kivétel, bár nem tudják, hogy én fotózom őket. Jobb ezt az egészet érzelmek nélkül játszani.

PAPARAZZO-befejezettWhere stories live. Discover now