13. rész

718 32 0
                                    

~Holly

Másnap a csörgő telefonomra ébredtem. Felültem az ágyamban, de ekkor, mintha valami belehasított volna a fejembe. Remek, nekem nem szokott fájni a fejem. Tegnap este azt hittem, hogy kiment belőlem az alkohol, de úgy látszik, hogy meghozta a hatását. Elvettem az éjjeliszekrényemről a telefont, majd a kijelzőjén Zoeval készült közös képünket láttam meg, amit még tegnap állítottam be.

-Igen? -szóltam bele egy kicsit rekedten.

-Holly. Végre felvetted, jól vagy? -kérdezte aggódva.

-Öhm, persze. -bólintottam, bár ezt ő nem láthatta. -Bocsi, hogy elmentem az este, de muszáj voltam hazajönni. Veled ugye minden rendben?

-Igen, minden. -mondta, mire megnyugodtam. Egy kisebb csend beállta után megszólalt. -Tudok róla.

-Miről? -és reméltem, hogy nem a csókról tud.

-A csókról. -remek. -Miért rohantál el?

-Ezt muszáj? -nyafogtam.

-Igen, muszáj. Holly azért is vagyok a legjobb barátnőd, hogy ilyeneket meg tudjunk beszélni. Szóval őszintén, mit gondolsz Aidenről?

-Fogalmam sincs. -temettem a kezembe az arcomat. -Nem számítottam erre a lépésére. Nem hiszem, hogy többet akarna, mint barátság. Részeg volt, emiatt csinálta.

-Nem válaszoltál a kérdésemre. -mondta. -Amúgy, azt mondják, hogy a részeg ember a legőszintébb.

-Hagyjál már a bölcseletekkel. -vágtam hozzá.

-Válaszolj a kérdésre. -kontrázott. -Vagy inkább úgy kérdezem, el tudnál képzelni többet Aidennel vagy nem?

-El. -motyogtam.

-Nem hallom. -de biztos, hogy hallotta.

-Mondom, el. -ismételtem meg érthetőbben. -De semmi értelme, nem illünk egymáshoz és hamarosan úgyis elmegy.

-Élj a jelenben. Ne foglalkozz azzal, hogy mi lesz később. -erre nem mondtam semmit. -Itt vagy még?

-Igen, de..

-Nincs semmi de, beszélj vele. -vágott közbe.

-Majd meglátom. -motyogtam.

-Kérlek.

-Jó, majd. -mondtam és már le akartam tenni a telefont.

-Nem hagylak békén, tudod jól.

-Tudom, de most mennem kell. Majd beszélünk, puszi. -köszöntem el.

-Puszi. -és lettem a telefont.

Feltápászkodtam és bementem a fürdőbe. Néha annyira jó lenne, ha olyan lenne az élet, mint a filmekben. Ott felébred a lány, makulátlan a kinézete, nem kell vele sokat foglalkoznia. Ellenben én, kócos hajjal és karikás szemekkel kelek fel. Igen, határozottan nem ugyanaz a kettő. Ott nincs ennyi problémájuk az embereknek vagy ha van is, látják a forgatókönyvben, hogy mikor oldódik meg, de én nem látom. Biztos van egy forgatókönyvem, de ahhoz sosem fogok hozzáférni. Váratlanul fognak érni az események, aminek jelen pillanatban nem örülök. Nem fogok beszélni Aidennel. Én biztos, hogy nem fogok odamenni hozzá, majd Ő jön, ha akar.

Felvettem egy mackónadrágot és egy pólót, majd lementem reggelizni.

Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
PAPARAZZO-befejezettTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang