PAPARAZZO-befejezett

8. rész

~Aiden

Csipogásokra keltem. Lassan kinyitottam a szemem, körbenéztem a sivár szobában és megpillantottam a nagymamámat. A karomból infúzió lógott ki, a csipogó, idegesítő hang pedig, a szívverésemet mutatta.

-Aiden, hát felébredtél?-kérdezte és rámmosolygott. Teljesen össze vagyok zavarodva, nem értem, hogy hogy kerülök egy kórházba. Nem válaszoltam, csak mosolyt erőltetve a számra, bólintottam egyet.-Megyek, szólok az orvosnak.-állt fel és kiment az ajtón. Nem sokkal később egy fehér köpenyben levő férfivel jött vissza, aki feltehetőleg az orvosom volt.

-Hogy érzi magát, Mr. Wilde?-jött az ágyam végéhez.

-Az őszinte válaszomra kíváncsi?-vontam fel a szemöldökömet, mire bólintott.-Szarul.

-Aiden!-szólt rám Nagyi.

-Semmi baj.-legyintett az orvos.-Azok után, ami történt magával, én is szarul érezném magam.

-De mi történt?-értetlenkedtem.

-Mire emlékszik utoljára?

-Hogy elmentem a közeli park..-de nem nem fejeztem be, mert abban a pillanatban nyílt az ajtó és George lépett be rajta.

-Jó napot!-fogott kezet az orvossal, majd a Nagyihoz fordult-Szia Barbara, helló Aiden.-nézett végül rám.-Milyen az állapota?-érdeklődött.

-A fiatalember pont azt mondta el, hogy mi az utolsó emléke, de ha jól értem, nem érti, hogy hogy került ide.

-Igen, ez kiesett.-ismertem be.

-Nos, maga túladagolás miatt van itt.-és itt éreztem, hogy megnyílik a föld alattam. Ugyanaz történt, mint pár hónapja és itt van George is, ami nem jelent túl jót. Annyi a különbség, hogy most nem azért csináltam, mint legutóbb. Mikor megláttam pár hete azt a cikket az újságban, egyszerűen elborult az agyam, nem hittem el, hogy rám találtak itt, távol az otthonomtól. Ráadásul nem az utcán fotóztak le, hanem a suliban, ami még jobban zavar. Azután még több cikk jelent meg, amit nem bírtam idegekkel, ezért megint ahhoz a régi jó barátomhoz fordultam, amihez megígértem, hogy nem fogok többet. Újra elkezdtem füvescigit szívni. Ahogy néztem, a suli legnagyobb ribanca lett a barátnőm, akit ki nem állhatok, annyira idegesít a vinnyogása, de úgy voltam vele, hogy ő talán eltereli a figyelmemet. Akik próbáltak velem barátkozni, azokat eltaszítottam. Itt gondolok Zacre és sosem gondoltam volna, hogy kimondom, de Hollyra is. És most itt vagyok és várom, hogy mi a következő állomás, ahova száműznek, hogy ne történjen ilyen még egyszer.-Figyel rám?-kérdezte az orvos.

-Természetesen.

-Tehát kétségeim vannak afelől, hogy ez nem történik meg még egyszer.-ezt már nem is nekem mondta, hanem Georgenak.-Az elvonókúrát javasolnám.-igen. Azt hiszem, hogy búcsút vehetek a karrieremnek.

-Nem gondolom, hogy erre szükség lenne.-szakította félbe az orvost.-Tudom, hogy mi az oka a történteknek, pont ezért tudom, hogy nem fog még egyszer ilyen előfordulni.-magyarázta és hálás voltam neki ezért.

-Ezt nem tudhatja. Nézze, Aidennek fiatal, fejlődő szervezete van, ha továbbra is folytatni fogja ezt az életmódot nem csak a karrierjének-itt idézőjeleket mutatott a levegőbe.-lesz vége, hanem az egészségét is tönkre teszi.

-Állapodjunk meg abban, hogyha újra idekerül, akkor egyértelmű lesz, hogy elvonóra kell mennie, de most még nem.-alkudozott a menedzserem. Az orvos sóhajtott egy hatalmasat, majd válaszolt.

-A maga felelőssége. Aiden, ma még bent kell maradnia, de holnap reggel hazamehet.-fordult felém.

-Köszönöm szépen, doktor úr!-mondtam. Elköszönt és kiment az ajtón.