PAPARAZZO-befejezett

29. rész

~Aiden

Egyszer, utoljára még körbenéztem a szobámban, ami pár hónapig biztosította számomra az otthon fogalmát. Visszaemlékeztem arra a napra, mikor idejöttem. Utálattal léptem be ebbe a házba, de időközben megszerettem, hála a barátaimnak. Igen, a barátaimnak és még valakinek, aki több volt és mindig is több marad a számomra, de nem hagyhatom, hogy ez az érzés elvakítson, mert amit tett, az csak dühöt és egy újabb csalódást generált bennem. Nem írtam neki és nem is válaszoltam az üzeneteire az elmúlt napokban. Ki akarom törölni Őt az életemből.

A nagy gondolkodás közepette, elkezdett rezegni a zsebem, amit nem értettem először, ezért időbe telt, míg leesett, hogy csörög a telefonom.

-Igen? -szóltam bele.

-Szia Aiden, összepakoltál? -kérdezte George a vonal másik végéről. Ránéztem a csomagjaimra, majd bólintottam egyet, gyakorlatilag magamnak.

-Aha, mindjárt itt a taxi és megyek ki a reptérre.

-Jól van, akkor hagylak is. Szinte biztos, hogy lesznek fotósok valahol, szóval figyelj és vigyázz. Remélem, olyan ruhát vettél fel, ami nem szembetűnő az embereknek.

-George, lehet, hogy kiléptem egy kis időre ebből az életből, de azért még tudom a szabályokat -vágtam rá.

-Oké, csak biztos akartam lenni benne. New Yorkban várlak a reptéren. Ott találkozunk, kölyök.

-Oké, na megyek. Csá -köszöntem el, majd letettem a telefont.

Felkaptam a cuccaimat, majd miután bezártam a szobám ajtaját, lementem a földszintre, ahol már várt rám a nagymamám.

-Sütöttem neked a kedvenc sütidből -tartott felém egy dobozt. Elvettem tőle, majd belenéztem a szemébe, amik könnyesek voltak.

-Köszönök mindent, Nagyi -mondtam őszintén és megöleltem, mire elsírta magát. -Ne sírj, nem örökre megyek el, csak nem fogok már itt lakni -simogattam a hátát.

-Jaj, Kisfiam, annyira sajnálom, hogy elmész, ráadásul ilyen váratlanul-tolt el magától, mire csak biccentettem egyet. -Tudom az okot, de kérlek, egyszer gondold át a történteket, de ne csak a te szemszögedből -simogatta meg az arcomat. -Tudja, hogy elmész? -kérdezte, mire megráztam a fejem. Láttam rajta, hogy nem ért egyet velem. -Te tudod -mondta, mikor megláttam az ablakon keresztül, hogy megállt a ház előtt a taxi, ami azt jelentette, hogy ideje indulnom.

-Mennem kell. New Yorkból majd felhívlak -fogtam meg a cuccaimat. -Szeretlek -mosolyogtam rá.

-Én is, Kisfiam.

Kimentem a házból, odamentem a taxihoz, majd bedobtam a csomagtartóba a cuccaimat. Nem mintha zavarna, de ilyenkor mondjuk kiszállhatna a sofőr, de mindegy. Nem akartam az anyósülésre ülni, mert ezzel kockáztattam volna annak a lehetőségét, hogy felismerjen, ezért a hátsóülés ajtaját nyitottam ki. Már épp készültem beszállni, amikor kiabálásokat hallottam meg, amire felkaptam a fejem. Zac és Zoe rohant felém. Mikor megláttam őket, titkon reméltem, hogy még valaki itt lesz, de Ő nem volt itt. Szóltam a taxisnak, hogy várjon egy kicsit, mire elvigyorodott. Gondolom, elkezdte tervezgetni, hogy mennyi pénzt akaszt még le pluszban rólam, de ebben a pillanatban nem érdekelt, leszartam. Helyette a barátaim felé fordultam.

-Szóval nem vicceltél -mondta Zac lihegve.

-Nem vagyok vicces hangulatomban -néztem rá szúrós tekintettel.

-Biztos vagy abban, hogy elmész? -kérdezte Zoe.

-Igen, nem akarok tovább maradni -bólintottam határozottan.