PAPARAZZO-befejezett

23. rész

- Te követsz engem? -akadtam ki, mikor megláttam Liamet. Még köszönni is elfelejtettem, helyette rögtön a lényegre tértem.

-Csak erre sétáltam -vont vállat. -Láttam, hogy itt üldögélsz, ezért gondoltam, hogy idejövök. Valamit babráltál a gépeden mielőtt rád köszöntem volna.

Néztem az előttem álló srácot és hirtelen a félelem kerített hatalmába. Lehet, hogy tényleg így történtek a dolgok, de ez akkor sem normális vagy reális. Miért sétálgat Liam erre? Még sosem láttam itt, pedig ez nem egy eldugott hely. Legalábbis azok számára nem az, aki itt lakik. Liam, tudtommal nem itt lakik és azt sem tudja, hogy én hol lakom, ezért abszurd az az állítása, hogy csak erre sétált és meglátott. A félelem magyarázata a felismerés volt. Még pedig annak a ténynek a felismerése, hogy tényleg követ engem, ami, valljuk be, elég félelmetes.

Elkezdtem hátrálni abba az irányba, amerre haza kell mennem, de Liam utánam kapott. Próbáltam leplezni az ijedtséget, sikertelenül.

-Mi a baj, Holly? -nézett rám meglepődve.

-Semmi, csak mennem kell -vágtam rá.

-Nem kell sietni, maradj egy kicsit -mondta.

-De.. mennem kell, találkozóm lesz -dadogtam. Nem értettem saját magamat. Más esetben kiállnék magamért vagy máshogy viselkednék, de most, csak álltam ott, mind egy darab fa és nem csináltam semmi értelmeset. Azt sem tudom megmagyarázni, hogy miért ijedtem meg. Mit tudna velem csinálni Liam? Nem hiszem, hogy bántani akar, de ott, abban a percben azt éreztem, hogy el kell onnan tűnnöm. Az sem érdekelt, hogy Aiden később jön ide, ezért lehet, elkerüljük egymást.

Liam közelebb hajolt hozzám, egyenesen a fülemhez.

-Aidennel? -suttogta a fülembe, miközben megfogta a jobb karomat.

-Közöd? -kontráztam.

-És ha tényleg követlek? -kérdezte, még mindig közel hajolva hozzám. Mikor megpróbáltam elhúzódni, erősebben húzott magához. -Mikor látod be, hogy nem való hozzád az a gyerek? Régen olyan jól elvoltunk, de most kerülsz és ez nem tetszik -mondta, mire teljesen lefagytam. A hátam mögé nézett, majd folytatta. -Mellesleg jó képeket csináltál róla, de nagyon ismerősek, csak nem tudom, hogy honnan -gondolkodott el.

-Hagyj békén Liam, ezt most komolyan mondom -tettem a kezem a mellkasára, majd nagy nehezen eltoltam magamtól.

-De miért? -vigyorodott el, ami még rémisztőbbé tette. -Tudom, hogy tetszettem neked, ne mondd, hogy ez megváltozott -közeledett újra felém, de mielőtt még elfuthattam volna, a derekamnál fogva magához rántott, aminek következtében az arca veszélyesen közel került az enyémhez. Szinte éreztem a leheletét, ami még taszítóbbá tette. Mielőtt még megcsókolhatott volna, kiszabadultam karjai közül és elrohantam. Mikor a kijárathoz értem, nekicsapódtam egy testnek, mire felnéztem és Aident láttam meg.

-Hé, mi történt? -fogta kezei közé az arcomat, amin pár könnycsepp folyt le.

-Semmi -ráztam meg a fejem és próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra több-kevesebb sikerrel.

-Gyere -fogta meg a kezem és húzott volna maga után, de én nem mozdultam, aminek következtében rám nézett. -Mi a baj, Kicsim? -nézett rám aggódó, kék szemeivel, amikből áradt a szeretet. Ebben a pillanatban értettem meg, hogy mit kell csinálnom. Viszont nem volt elég erőm ahhoz ebben a pillanatban, hogy véghez vigyem.

-Találkozzunk holnap, jó? -simítottam végig az arcán. -Most muszáj hazamennem.

-De -kapott utánam, mire én csak megráztam a fejem és elfutottam. Ismét.