PAPARAZZO-befejezett

21. rész

-Oké. Szóval az illető neve David Brown -mondtam ki a híres színész nevét. A vonal másik végéből nem hallottam semmit, ezért ránéztem a telefonom képernyőjére, amin pergett a másodpercszámláló, így megbizonyosodtam arról, hogy Anya még a vonalban van. -Itt vagy?

-Igen, persze, csak egy kicsit megleptél -válaszolt. -Miért kell neked információ róla?

-Csak utána szeretnék nézni -mondtam.

-Miért is? -kérdezte gyanakodva. -Nem szokásod utánanézni a hírességeknek.

Erre nem tudtam mit mondani. Két lehetőségem van. Vagy elmondom, hogy miért kell nekem információ David Brownról vagy kitalálok valami hihető választ. Nos, én az utóbbi mellett döntöttem, mert nem éreztem azt, hogy ebből jól jönnék ki, ha megosztanám Anyával a dolgot.

-Ez igaz, de Aiden után rájöttem, hogy ismernem kéne azokat az embereket, akikről fotót készítek, így sokkal profibb lehetne a munkám. Mostantól majd előbb utánanézek mindenkinek, de mivel friss az ötlet, ezért Davidről csak utólag tudok infókat szerezni -mondtam egy levegővételre, de folytattam. -És gondolj csak bele, hogy milyen hasznos lehet ez nekem a jövőre nézve. Ezek az emberek híresek maradnak, nekem meg, lesz róluk egy csomó infóm, amiket bármikor, bárhol és bármihez felhasználhatok -fejeztem be.

-Jól van, meggyőztél -mondta Anya egy kisebb hallgatás után. -Mit szeretnél róla tudni?

-Köszi -ujjongtam. -Az előélete és a magánélete érdekelne, hogy van-e gyereke, felesége.

-Erre ott a Wikipedia -mondta logikusan érvelve.

-Igen, de nem hiszem, hogy minden fel van ott tüntetve, jobban bele szeretném ásni magam a dologba.

-Holly, ezt nem biztos, hogy meg tudom oldani, ezt nem tudom csak úgy megkeresni neked.

-Akkor csak az előéletét próbáld meg kideríteni, mielőtt híres lett, a többit hagyjuk.

-Oké, az nagy valószínűséggel megoldható. Majd szólok, ha találtam valamit.

-Nagyon köszönöm. Szeretlek!

-Én is! -mondta, majd bontotta a vonalat.

Ez viszonylag könnyen ment. Ha megtudok pár infót az életéről, akkor onnan simaügy lesz az egész.

Pár óra telt el azóta, hogy Aiden kitett a ház előtt, ezért még valószínűleg a kondiban vannak Zaccel. Félek, hogy összezavarodott Liam miatt, pedig nincs azzal a gyerekkel az égvilágon semmi sem és nem is lesz. Muszáj beszélnem Aidennel. Gyorsan előkaptam a telefonomat és írtam neki egy üzenetet. 10 perc után sem válaszolt, amit elkönyveltem azzal, hogy biztos nincs mellette a telefonja. Hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam az ágyról, felkaptam a táskámat és lerohantam a lépcsőn, majd bevágtam magam mögött a bejárati ajtót. Az úti célom nem volt más, mint a konditerem. Múltkor mondta Aiden, hogy hova szokott járni, ezért nem volt nehéz dolgom. Betettem a fülembe a fülhallgatót, majd elindított az egyik lejátszási listát rajta. Egyszer csak elhaladt mellettem egy busz, de mikor ránéztem, rájöttem, hogy azzal a busszal kéne mennem, ezért elkezdtem sprintelni. Nem érdekelt semmi és senki, csak rohantam. Még pár lépés volt hátra, így belehúztam és csodák csodájára elértem. Lehuppantam az egyik ülésre és próbáltam stabilizálni a légzésemet. A pulzusom az egekben volt, így erősen elgondolkoztam azon, hogy megérte-e ez a rohanás, mert, ha így folytatom, a kórház lesz az úti cél a kondi helyett.

-Lám, lám, kit látnak szemeim? -szólított meg egy férfihang, mire megfordultam. Ugye megvan mindenkinek az a pillanat, amikor elkezdi felsorolni magában az ember, hogy mégis mit vétett? Na, én is ezt tettem, mert jelen pillanatban nem tudtam mást tenni. Egyszerűen nem tudtam megmagyarázni azt az egyszerű dolgot, hogy miért állt előttem Liam teljes életnagyságban.