Művész Lélek (Lashton)(befejezett)

♡32.♡

Mindenkit leszartam. Harry addig bírta...
Legjobb kistesó a világon. Sose felejtem el.
...

Harry már három napja itt vagyok és alig mozdultam Harry mellől. Anyával és Laurennel mindig bejöttünk. Adfig bejártam a suliba és igazából...alig ettem, nem tanultam és kész idegroncs voltam és még anya mégjobban. Harry egyre gyengébb és egyszer kishíján leállt a szíve. Egy ekkora gyerek nem bírja az ilyen megpróbáltatásokat. Szegény nagyon gyenge és már kezdem elveszíteni a reményt...de...még nem adom fel. Luke is aggodik értem mert azt állitja ,hogy beesett az arcom és sápadt vagyok. Persze valamelyik nap átjött mert arra az egy napra elkéreckedett a koliból. Este..khm...volt egy kis akciózás persze csak hallkan mert anya nem tud semmit.

Most is itt vagyok Harryvel és próbálom nem elsírni magam a halálsápadt arcán és előremeredő tekintetén. Most mondjuk jól van és még viccelődtünk is de mind tudjuk ,hogy ez annak a jele ,hogy...hogy meg ...meg fog hallni.

-Ash?-fordítja felém a fejét egy mosolyal.

-Igen?

-Egy utolsó kérésem lehet még?-fáradtan pislogott.

-Ne mondd ,hogy utolsó. Kibírod.-szorítottam meg apró ujjait és éreztem a könnyek mardosását a szemeben.

-Csak azt szeretném ,hogy...majd...izé. Nem tudom-nevetett fel erőtlenűl.

-Harry...kérlek.-mondtam elhaló hangon de aztán a kis gépre néztem...és már nem pittyegett...csak...sípólt

Könnyeim eleredtek és szinte ebben a pillanatba be is lépett anya meg Lauren. Odasétáltak ,hozzám és...egyből leesett nekik. Anyára pillantottam és neki is eleredtek könnyei ahogy Laurennek is.
Ez...életem legrosszabb napja. Az öcsém...akit imádtam, szeretem és...sose fogom elfelejteni.
Anya és Lauren szorosan ölelt meg és én is őket. Sírtam de úgy ahogy még sose. Apa után se sírtam ennyire 10 évesen. Harry a kisöcsém még ha nem is édestestvérem. Nem érdekel...nem fogok suliba menni és mindenki haggyon békén.

Felálltam majd fájó szívvel szóltam egy nővérnek aki csak részvétett kívánt. "Sajnos az már nem segít az öcsémen" ez volt a válaszon majd a kapucnit a fejemre húztam és kiléptem a forgalmas utcára. Egy kis hangyának érzem magam eközött a sok ember között. Egy jelentéktelen hangyának és semmi többnek.

Megrezzen a telóm és megnézem ki hív. Lauren. Kinyomtam mert most nem vágyok senki táraságára. Mindenki haggyon békén és ne szóljon hozzám. De aztán öt perc múlva megint csörög a teló és ezuttal Luke hív.

Sóhajtottam egyett majd felvettem mert tudom ,hogy ő makacs és addig hív amig fel nem veszem.

-Igen?-morogtam.

-Te jó ég! Mi történt?-hangján hallottam ,hogy aggodik.

-Semmi, bazdmeg.-jó bunkó voltam de hát ilyenkor ki tud kedves lenni?

-Harry...-hangja elfullott mikor leesett miért is voltam bunkó.

-Igen-ezt már...letórten mondtam és potyogtak a könnyeim.

-Átmenjek?

-Igen csak...csak előbb én is haza megyek. -ezt már szabályos zokogtam de aztán elindultam haza.

Elindultam haza de közben...sírtam. szabályosan sírtam. Nem érdekel ha az emberek megbámulnak. Leszartam.

...

Mikor beértem a házba ledobtam a bakamcsom majd bevágtam az ajtót. Leültem a kanapéra és a térdemen könyököltem. Fejem a tenyerembe hajtottam és könnyeim a nadrágom áztatják. Nem tudom elhinni. Harry...meghalt és én nem voltam vele eleget. Pedig annyit megélhetett volna még olyan sok mindent. 13 éves volt még csak. Megkeresem azt a hülyét aki elütötte és èlve elásom amiért ezt tette az öcsémmel. Kopogást hallok majd ahogy az illető halkan benyit.

-Ash?-hallom meg a szelíd hang tulajdonosát de nem szóltam. Csak zokogtam tovább mert...egyszerűen nekem ez...sokk. De tudom ,hogy anyának mégjobban.-Ashton! Te jó ég!-szalad oda hozzám és besülyed mellettem a kanapé. Szorosan ölelő karok érzek magam körül.

-Annyira sajnálom-puszilgatott össze vissza. -Kérlek. Nyugodj meg.

Nem válaszoltam hanem csak fogtam magam és a vállába furtam az arcom. Egy határozott mozdulattal az ölébe húzott lovaglóülésbe. Nyakánál átkaroltam és arcom a még mindig a vállába furva. Hátamat simogatta és apró puszikat lehelt a nyakamra.

-Ne sírj. -mondta lágy hangon

-Annyira...szar-szipogtam.

-Elhiszem. Tudom ,hogy nagyon szar..és ,hogy nagyon szeretted de...ne sírj. Borzalmasan fáj nekem is ha sírni látlak.

-Luke...szeretlek-hüppögtem majd kék szemébe néztem amik tele voltak aggodalommal és valami féle fájdalommal.

-Én is téged. -kezdte el lepuszilgatni a könnyeim.

Egyik kezét lecsúsztatta a fenekmre és bele is markolt. Beharaptam alsóajkam és ,hogy ne nyögjek fel.

-Ash...-sóhajtja. A szemébe nézve azok szinte feketének hatottak a vágytól. -Boldoggá tehetlek?

-Már attol az leszek ,hogy veled lehetek.-kicsit nyálas volt de ez az igazság. Most a szívemet ellepi a fájdalom ,hogy Harry meghalt de Luke akkor is boldogságom kulcsa. -Akarlak

-Itt vagy a szoba?

-Itt-löktem előrébb csípőm mire mindkettőnkből egy hangosabb nyögé hagyta el torkunkat.

Nem gondolkoztam. Eszembe se jutott ,hogy anyáék bármikor hazaérhetnek. Csak el akartam felejteni egy kis időre a bajokat és átadni magam Luke-nak.

...

Annyira szeretem Lukeot.