Never ending + lrh ; folytatódik

0.2

A házba belépve hatalmas tömeg várt.

Színes hajú barátnőmet pedig megint nem látom. Nagyot sóhajtok.

Ha Cora nem a konyhába, nem a nappaliba, és nem is kint a medencénél van, vagy az erkélyen, akkor már csak a fürdőszoba vagy a vendégszobák maradtak.

Nem is tudom melyik a rosszabb. Ha lefekszik valakivel, vagy ha drogozik.

Gyors léptekkel indulok fel a lépcsőn, kikerülve pár embert akik ott beszélgettek. Az egyiket véletlenül meglöktem, viszont ezt ő nem érzékelte.

Felérve az emeletre elkezdek az ajtók között sétálni. Hirtelen valaki megfogja a bokámat, én pedig félig unottan, és félig fáradtan nézek az illetőre.

Hosszú haja eltakarja az arcát, viszont a testéből kiveszem, hogy lány. Legugolok hozzá, és kisöpröm az arcából a hajkoronáját. Cora fáradt szemével találom szembe magamat.

- Summer, nem érzem jól magamat. - motyogja. - Azt hiszem hányni fogok.

Fénysebességel állok fel, és segítem fel szerencsétlen barátnőmet. Magamban átkozom, hogy nem tudtam mellette lenni. Ha ott lettem volna vele, biztosan nem ez történt volna.

- Cora, mi történt? - kérdezem bevezetve a fürdőszobába. Leültetem a wc támlájára, miközben egy rongy után kutatok. Sikeresen találok egy kéztörlőt. Ráengedek jéghideg vizet.

- N-nem tudom. - dadogja, és egy könnycsepp szökik a szemébe.

Ráteszem a homlokára a rongyot, és oda nyomom neki. Cora lecsukja a szemeit.

- Drogoztál? - teszem fel a nyilvánvaló kérdésemet.

Bólint egyet, és hirtelen elkezd zokogni.

- Nyugi Cora. - csitítgatom. - Nem lesz semmi baj.

Erre még keservesebben kezd el.

- Summer, már megtörtént a baj. - magára mutat. - Én vagyok a baj.

Megölelem, és engedem, hogy ma éjszaka immár másodjára valaki eláztassa a ruhám felső részét. Alig lehet hallani a hangját, annyira bele fúrja a fejét. Köröket rajzolok a hátára. Nem szól semelyikőnk se. Mind a ketten tudjuk, hogy ilyenkor csak meg kell várni, hogy lenyugodjon, és tilos beszélni. Mert minden egyes szó csak ront a helyzeten.

Elhúzódik tőlem, és megtörli a szemeit. A törölközőt leveszi a homlokáról.

- Ne haragudj Summer. - mondja.

- Te ne haragudj Cora. - biztatóan megsimítom a karját. - Na gyere, ideje haza menni.

Felsegítem, és nagy nehezen elindulok lefele. Cora szorosan kapaszkodik egyik kezével a vállamba, a másikkal pedig a kezemet szorítja.

Leérünk. Kivezetem a tömegből, az éjszakai levegőre. Az idő már lehűlt.

- Haza sétálunk, oké? - nézek rá, ő pedig válaszul csak bólint egyet.

Ma éjszaka azt hiszem Cora nálunk fog aludni. Ilyen állapotban nem mehet haza. Csak egy hónap és nyár, ki kéne bírnunk odáig.

Csendben botorkálunk a járdán. Ahogyan egyre messzebbre érünk a háztól, egyre halkabb lesz a zaj. Lassacskán már kihalttá válik a környék.