3.4

511 35 18
                                    

Ez elmúlt két napomat azzal töltöttem, hogy ne érezzem azt, hogy megbántam ezt az egészet. Nem nagyon sikerült. Corával minden lehetséges dolgot átbeszéltünk, minden dolgot ami történni fog elég nagy valószínűséggel.

Félek, iszonyatosan félek. Nevetséges nem?

Egész éjszaka egy szemhunyásnyit sem aludtam, csak azon kattogott a fejem, hogy mégis mi fog történni. Igazából kitaláltam egy B tervet, ha esetleg balul sülne el a dolog. A B terv az, hogy bele rakom a fejemet egy Miami-i(?) krokodil szájába, ott úgy is sok van. Bár, lehet, hogy inkább Hemmingsét kell majd..

Elgondolkoztam az elmúlt éveken, amit azzal töltöttem, hogy rosszabbnál rosszabb vicceket mondtam, olyan fiúkkal találkoztam és jöttem össze akik iránt nem éreztem semmit se, miközben próbáltam elfelejteni a múltat, és nem arra gondolni folyamatosan, hogy mi lett volna ha. A szívem meg volt fagyasztva, amiatt a fiú miatt, akinél túl későn jöttem rá, hogy szeretem.

Görcs van a gyomromban, és izzad a kezem, miközben a szívem ezerrel ver. Tudom, hogy van még időm, és egyenlőre csak a repülőgépre fogok felszállni, de akkor is izgulok. A váróban ülök, egy kényelmes széken, és zsibbad a fejem. Lassan jüt el a fejemhez a rengeteg gondolataim között, hogy a beszálláshoz hívják a Miami gép utasait. Nem akarok felállni innen, nem akarok megint mind azon végig menni amin három éve is végig mentem. Nem szeretnék szembe nézni a két lábon járó emlékeztetővel, aki azt tolja a képembe, hogy nem voltam elég jó.

Felállok, és csak akkor veszem észre, hogy az egész testem remeg, amikor átnyújtom a jegyemet, és elindulok a hosszú folyóson, ami egyenes a repülőgéphez vezet. Az agyamban egy hang még azt ordítja, hogy nyugodtan vissza fordulhatok és elmenekülhetek, de egy másik viszont azt suttogja mellé, hogy végülis Luke Hemmings óta máshoz nem értek, csak a meneküléshez.

Nagy levegőt veszek, és felgyorsítom a lépteimet. Megteszem. Felfogok szállni arra a gépre, ha másért nem, magamért.

Hogy le zárjam ezt az egész, soha véget nem érőnek tűnő történetet.

Kilépek a levegőre, egy másik gép éppen most szállt fel. Felmegyek a lépcsőn, öt másik ember után, majd zavartan hátra tűröm az egyik hajtincsemet, miközben az ülésem felé sétálok, vállamon a táskámmal. Megtalálom a székemet, az ablak mellett. Leülök és kényelmesen elhelyezkedem. Hátra hajtom a fejemet, és lehunyom a szemeimet. Oké, most tényleg megteszem. Hűha.

Nem gondoltam volna még egy héttel, hogy bármi ehhez hasonló dolog fog velem történni.

Igazából imádok repülni, viszont van az a furcsa szokásom, ami lehet, hogy inkább buta paranoia, hogy felszállás előtt, nagyjából három órával már ki van kapcsolva a telefonom, biztos ami biztos.

Kezdek megnyugodni. Jól esik a tudat, hogy nem sokára távol leszek a földtől, és a felhők között leszek. Megnyugtat a tudat, hogy fogom érezni a hasamban azt az érzést ami akkor van amikor felszállunk, majd akkor amikor le. Megnyugtat a tudat, hogy talán az oda fele vezető úton egy jót tudok aludni, és az a tudat is megnyugtat, hogy fogok kapni abból a finom csokis muffinból amit a személyzet ad a fél útnál. És tényleg megnyugszom, olyan váratlan higgadtság lesz úrrá rajtam, hogy el se tudom hinni. Jó érzés. Nagyon.

Bemondják, hogy nagyjából három perc és indul a gép.

- Szia. — azonnal kipattannak a szemeim. Ezt a hangot bármikor és bárhol felismerem, mégis bele telik szerintem egy percbe mire ténylegesen eljut az agyamig, hogy ki áll a székem mellett. A nyugodtságom olyan gyorsan eltűnik amilyen gyorsan jött.

- Mi a franc. — nyögöm ki, miközben kék íriszeibe bámulok. Álmosnak tűnik, és szőke haja kócosan áll, az egyik fürtje bele lóg az arcába. Azonnal vissza tér az az érzés a szívembe ami már akkor is meg volt. A vonzalom egyetlen egy pillanatra sem múlt el, ahogyan a szeretet se, akármennyire is tagadtam vagy nyomtam el magamban.

Felteszi a cuccát, majd leül mellém. Automatikusan az ablak felé húzódok, közben még mindig ledöbbent arccal nézek Hemmingsre. Rám néz, nekem pedig felgyorsul a szívem, de kívülről a világ legkifejezéstelenebb arcát mutatom. Nincs időm,hogy azon rágódjak, mennyire hiányzott ez a személy, viszont arra nagyon is van, hogy dühössé váljak, nagyon is sok joggal.

- Mi a francot keresel itt? — kérdezem felcsattanva. Tartogatni akartam az utálatomból Miami-ig, de ezek szerint már hamarabb elkezdem bántani őt.

- Azért jöttem, hogy találkozzunk. Ahogyan megbeszéltük. — rekedtes a hangja.

- Nem ezt beszéltük meg. Úgy volt, hogy kibaszott Miamiban találkozunk, nem pedig a repülőgépen! Nem véletlenül mondtam, hogy a városban találkozzunk.

- Miért olyan nagy baj, hogy együtt megyünk?

- Mert ha esetleg felidegesítenél, amit mellesleg már most megtedtél, akkor, hogyha megöllek könnyen eltudjam takarítani a hulládat. — erre csak felnevet, és olyan őszintén mint akkoriban. Basszus, annyira hiányzott a nevetése. De most nem érdekel. Ő is elcseszte, nem csak én. Ő is ugyanannyira hibás, sőt még jobban, mert végülis ő hagyott ott engem.

- Summer, mindig is imádtam a furcsa vicceidet.

- Ezzel nem csak te vagy így. — és újból felnevet, viszont ezt szinte azonnal abba hagyja, amint meglátja a tekintetemet.

- Ugye csak vicc volt az amit az előbb mondtál?

- Az, hogy megöllek ha felidegesítesz? Nem, nem volt vicc.

- Aha. — bólint egyet. - Figyelj, legalább addig is tudunk beszélgetni.

Bemondják, hogy a felszállást mindjárt megkezdjük, és be kell csatolnunk magunkat. Engedelmeskedem.

- Mindent fel kell borítanod ugye? — kérdezem. - Olyan nehezedre esett volna végre valami jót is tenni velem?

Erre nem mondd semmit se. Kicsikét olyan arcot vág, mintha a hasába könyököltem volna.

Elkapom a fejemet, és az ablak felé nézek, miközben a gép elkezd felszállni.

- Summer, én csak rendbe szeretném hozni a dolgokat. — suttogja.

- Én pedig egy millió dollárt szeretnék, mégsem fogom megkapni. — Lukera nézek újra, és nem bírom ki, hogy ne szúrjak oda valamit. - Bár, az is hamarabb megfog történni, mint az, hogy újra minden rendben lesz közöttünk.

- Summer..

- Luke, megegyeztünk, te pedig nem tudtad tartani. — hűvös a hangom, és ezen őszintén meglepődök. Tudtam, hogy hideg a szívem azóta a nap óta, de nem gondoltam volna, hogy ennyire őszintén fogok tudni viselkedni vele. Azt hittem, hogy sokkal több lesz bennem a szeretet, de most sokkal erősebb a harag, a csalódottság, a keserűség és a félelem. - Kérlek, ne szólj hozzám ameddig le nem szállunk. Ennyit azért meg tudsz tenni?

Nem tesz mást, csak bólint egyet.

- Megpróbálom. — mondja. Elfordulok tőle, és lehunyom a szemeimet, hátha elfogok tudni aludni. A szívem még mindig gyorsan ver, de a légzésem kicsit lassul. Talán megint megfogok tudni nyugodni, mint még azelőtt, hogy megjelent volna Hemmings. Érzem, hogy ellazulok, amikor újra megszólal a mellettem ülő szőke fiú. - De amúgy küldtem SMS-t.

- Fogd be.

- De tényleg küldtem, ha szeretnéd megmutatom.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Dec 18, 2017 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Never ending + lrh ; folytatódikWhere stories live. Discover now