Never ending + lrh ; folytatódik

1.4

Dühöngve figyelem a tükör képemet. Mintha nem is én néznék vissza magamra.

Mi a francot műveltem?! Én komolyan megcsókoltam Luke Hemmingset?!

Szégyenkezve vonulok a szobámba, majd dőlök az ágyamra. Idióta vagyok. Miért hagyom, hogy az érzelmeim irányítsanak? Miért kellett Lucasnak egy fél percre normálisnak lennie? Csak a kibaszott hormonok tehetnek erről.

Rosszkor voltam rossz helyen, rossz érzelmek alakultak ki bennem. Kialszom magamból. Holnapra minden más lesz.

Elkezd rezegni a telefonom, a képernyőre pillantok. Feloldom, és egy halvány mosoly jelenik meg az arcomon.

Cora és Michael kibékültek. Az egész csak egy hatalmas nagy félre értés volt. És együtt vannak.

De az ő kapcsolatuk igazi, az enyémmel ellentétben. Ők boldogok, és nem játszák meg az egészet. Ők irigylésre méltóak. De Cora megérdemli. Én viszont minden bizonnyal nem.

Keserűen beharapom a számat.

Ismét elkezd rezegni a telefonom, de most egy hívás vár Luketól. Unottan veszem a kezeimbe a készüléket.

Nagy nehezen elhúzom a zöld gombot.

- Mit akarsz? - szólok bele flegmán. - Nem fogtad fel abból, hogy húszmilliárd üzenetedre és hívásodra nem válaszoltam, hogy nem szeretnék veled beszélni?

- Ez lesz az első telefonos veszekedésünk? - kérdez vissza, mire ideges leszek. Legalább ilyenkor ne játssza a szerepét.

Talán ez az én bajom. Túlságosan bele éltem magamat a szerepembe.

- Lucas, nem akarok veled találkozni. Nem kötelességem.

- Tévedsz baby. Nagyon is a kötelességed. - mondja.

- Ez a mondat úgy hangzott, mintha a személyi rabszolgád lennék. Nem fogok úgy ugrani ahogyan fütyülsz. Hagyj békén, komolyan mondom. Hagyj. Békén.

- Akár tetszik akár nem, leghamarabb nyár végeztével szabadulunk meg egymástól, szóval ezzel a mondattal elkéstél. - értetlenkedve meredek magam elé, nyitva a számat, hogy mondjak valamit. De a hosszú sípolás arra utal, hogy letette.

Megfogom a párnámat, és az arcomba nyomom. Egy hatalmasat síkitok bele, miközben érzem, hogy az eddigi törhetetlen, meginoghatatlan szívem bizonytalanná válik.

- Csak maradj a határvonalnál. - suttogom magamnak. - Csak ne lépd át. Maradj a sávodban kislány.

Felkelek az ágyamról, és lemegyek a lépcsőn. Beérek a konyhába, egy kis édesség, és rágcsa után kutatva. Nem fogok ma innen kimozdulni, az biztos. Kiveszem a nutellát, és a popcornt. A hűtőben elfogadható ital után kutatok, míg végül a zeró coca colán állapododok meg.

Levágodom a kanapéra.

Bekapcsolom a tv-t, és egy film vagy sorozat után nézek. A gyilkos elméknél maradok.

Hirtelen csengetnek, én pedig a szemeimet forgatom. Már sorozatot sem nézhet az ember?!

Felkelek, és az ajtóhoz sétálok. Kinézek a "kémlelőn", és a szőke arca vigyorog rám.

- Nem foglak beengedni! - kiabálom ki neki, hogy ő is hallja.

- Már pedig addig nem megyek el. - mondja, és megrántja a vállait. - Nem nagyon van programom.

- Sejtettem. - hátra pillantok a tv-re. Derek éppen egy fegyvert szegez egy sorozat gyilkosra. Hangosan elkiáltja magát. Vissza pillantok a "kémlelőbe". Luke megrázza a fejét miközben felnevet.

- Nem is számítottam másra. Gyilkos elméket nézel. Onnan tanulod a megölési technikáidat?

- Hogyne seggfej. - egy gonosz mosolyra húzom a számat, annak ellenére, hogy tudom, hogy úgysem látja. - Kifigyelem, hogy hogyan lehetne megúszni egy gyilkosságot, aztán pedig bevetném. Megölnélek, és eltűntetném a nyomokat. Túl sok gyanúsított lenne, hisz annyi lánynak okoztál már szenvedést, szóval nem én lennék az első számú ember, aki gyanakvást kelt a rendőröknél.

- Nem vagy vicces. - forgatja a szemeit.

- Te sem. Most pedig menj el. - mondom. - Nem szeretnék veled találkozni.

Nem várom meg a válaszát, ellépek az ajtótól, és vissza megyek a kanapéhoz. Talán ha nem látom, nem hallom, akkor hamarabb eltűnik a bizonytalanságom. Csak legyünk már túl ezen.

_______________

Bocsánat, ez a rész most nagyon NAGYON rövid lett, de remélem, hogy ennek ellenére tetszik.
Próbálom a további részeket hosszabbá írni
Érzitek, a friss dráma illatát?
Lol csak viccelek.
Már be indultak a dolgok:)