Ez volt a leggyönyörűbb bál, amit valaha láttam - tulajdonképpen az egyetlen bál, ha pontosak akarunk lenni. A terem az évszaknak megfelelően volt kidekorálva. A plafonról a sárga, piros és barna összes árnyalatában pompázó őszi falevelek lógtak alá. Az asztalok és székek mintha frissen faragott fából készültek volna, pont mint a zenészek hangszerei. Előkelő párok keringőztek a lágy muzsikára. Pár nő ruhája pedig egészen olyan volt, mintha a mennyezetről csüngő falevelekből varrták volna, másokénak pedig a színe hasonlított a levelekéhez. Csak álltam ott döbbenten, és úgy éreztem magam, mint Alice csodaországban.
- Úgy állsz ott, mint aki nem tud táncolni. Vagy mint aki még nem volt egy bálon se - mondta egy fiú olyan grimasszal, mint akit igazán elborzaszt, hogy valaki még egy bálon sem vett részt.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Nos - köszörültem meg a torkom - még valóban nem voltam egy bálban sem. - Az arckifejezését látva rájöttem, hogy a 'leesik az álla' milyen találó és szórakoztató kifejezés. A fiú csodálkozó arckifejezését látva nem bírtam elfojtani egy mosolyt.
- Olyan nagy bűn ez? - kérdeztem, és próbáltam ártatlannak látszani, bár volt egy olyan érzésem, hogy bociszemekkel és egy hatalmas vigyorral nem vagyok túl meggyőző.
- Mondanám, hogy halálbüntetés járhatna érte, de van egy olyan érzésem, hogy miattad kár lenne - felelt egy huncut mosoly kíséretében.
- Ugye, azért táncolni tudsz? - kérdezte.
- Persze - belém karolt és a táncparketthez vezetett. Még szélesebben vigyorogtam, valahogy úgy, mint egy óvodás aki titokban egy este alatt felfalta a karácsonyra készült mézeskalács házat és a testvérét szidták le érte. Partnerem ezt észre se vette, olyan nyugodtan táncolt velem, mintha teljesen normális lennék, én pedig igyekeztem nem az ellenkezőjét bizonyítani. Nagyon jó volt vele táncolni, emberek előtt. Miközben hozzásimultam minden eddigi félelmemnek nyoma veszett. Boldogan hunytam be a szemem amikor egy éles hang ütötte meg a fülemet.
- Szépen ott hagytál minket, Dylan - a hang egy afroamerikai lányhoz tartozott.
- Hát Mia...Tudtam, hogy lány van a dologban - mondta a mellette álló vörös és mindketten vidáman összenevettek.
- Nagyon vicces - mondta Dylan. - De tudjátok, más társaságra vágytam.
- Nem értem mire célzol... - mondta Mia ironikusan és összefonta maga előtt a karját, majd rám nézett - Vigyázz vele, ártatlannak látszik, de nem az!
- Ugyan, most teljesen tisztességesek a szándékaim. Szegény lány még éééletében nem volt bálban - a lányok erre elborzadtak. Nem értettem, hogy mi olyan nagy baj ebben. Hiszen mostanában az emberek bulikba és koncertekre járnak, nem bálokba.
- Akkor majd mi megtanítunk mindenre! - mondta Mia és ő is belém karolt.
- Hogy hívnak? - kérdezte.
Az előbbi kellemes érzésnek valami borzasztó vette át a helyét.
