" Soha ne mondj nemet egy meghívásnak! Soha ne állj ellent az ismeretlennek! Soha ne légy udvariatlan! És mindig jókor távozz! Csak maradj nyitott és szívd magadba az élményt! És ha fáj, akkor valószínűleg megéri. "
Hannával úgy döntöttünk - vagyis inkább én vettem rá -, hogy sétáljunk hazafelé, buszozás helyett.
- Fáááj a lábam... meghalook - kesergett folyamatosan, mire elnevettem magam.
- De még csak most értünk ki!
- Nem mindenki ilyen mozgás-mániás - mondta és összekulcsolta maga előtt a karját. Erre belekaroltam és nevetve mentünk tovább.
- Alison! - meglepetten hátrafordultam.
Noel volt az, de most a barátai nélkül. Kíváncsian fordultam felé. Hanna mindenhová nézett, csak rá nem.
- Bocsánatot szeretnék kérni. James miatt, meg hát amúgy is... -itt Hanna felé nézett.
- Péntek este egy sulikezdős bulit rendezünk, ha van kedvetek, gyertek el.
Kérdőn néztem rá, mert ennél mégis jobb bocsánatkérést vártam, mondjuk ennyivel is sikerült meglepnie. Végül úgy döntöttem, hogy elmegyünk, mert tőle ez is számít.
- Rendben, ott leszünk.
- Oké. Akkor sziasztok! - köszönt el. Épp indult volna tovább, amikor Hanna utánaszólt.
- Szerinted tényleg elrendezheted ennyivel? Ez nem így működik. Nem bánthatsz meg embereket csak úgy, mert aztán nem ilyen könnyű rendbe hozni. Lehet, neked nem számít, hogy kinek mit mondasz, de másnak igen. És nehogy azt hidd, hogy ha nem lennétek ilyen gazdagok, akkor is ennyi barátod lenne, aki ilyenkor egyetért veled! De tudod mit? Végülis köszönöm. Ha akkor nem rohanok el sírva, sose barátkozunk össze Ali-vel.
Teljesen meglepődtem. Még sosem láttam Hannát ilyen dühösnek, őszintének vagy ennyire bátornak. Noel-t pedig ilyen meglepettnek és talán szomorúnak. Az egy dolog, ha valaki ilyet vág a fejedhez, de akkor rosszabb, ha épp előtte kértél bocsánatot.
- Most kértem bocsánatot! - felelte sértetten.
- Tudom! És nem haragszom, mert csak nekem lenne rosszabb. De változtass azon, hogy hogy bánsz másokkal, mert ilyen veled is történhet.
Noel csak kérdőn nézett és - bár igyekezett nem mutatni - elgondolkodott Hanna szavain.
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
- Ettől még elmegyünk pénteken, hogy jól érezzük magunkat és megigyuk a drága piátokat - tette hozzá Hanna, aztán elindult haza, én pedig csak követtem.
Köröbelül húsz perce sétáltunk teljes csöndben, amikor újra megszólalt.
- Már nem vagyok mérges...akkor se voltam igazán, csak eddig annyi mindent nem mondtam ki. Tudod, egy darabig azt hittem, hogy rendben van.
- Amit csinál?
- Igen, és hogy megérdemlem, hogy ilyeneket mondjon. Régen apa is...mindegy. Ezt majd talán később elmesélem. Azt hittem, hogy amiért nem vagyok olyan szép, vagy olyan népszerű jogosan mond ilyen dolgokat. Aztán találkoztam veled és elsőnek nagyon furcsa volt, hogy így is szeretsz. Időbe telt, hogy rájöjjek, hogy ez lenne a normális. Régen picit csodáltam, amiért olyan népszerű, de most már inkább sajnálom. Milyen rossz lehet tudni, ha nem is magadért szeretnek...
