Lie baby - Egy hazug csaj naplója

6. fejezet : Tökéletesen őszintén

Josh kivezetett a teremből. Újabb folyosókon mentünk keresztül, végül a házat is elhagytuk. Az utcán sétáltunk végig. Annak ellenére, hogy a helyzet elég abszurd volt, teljesen nyugodt volta. Túl nyugodt, de egyáltalán nem zavart. Sőt, örültem neki. Amikor már azt hittem volna, hogy egész végig csendben leszünk Josh hirtelen megszólalt.

- Kérdeznék, de tudom, hogy nem válaszolhatsz, és ha te kérdeznél valamit, akkor meg én nem válaszolhatnék - akaratlanul is elnevettem magam.

- Egy dolgot azért meg szeretnék kérdezni...

- Oké, de választ ne várj.

- Hogy fogok hazajutni? Hova megyünk egyáltalán?

- Hazaviszlek.

- Miért? - tudom, hogy nem szabadna kérdezősködnöm, de nem bírtam ki.

- Mert ha azért voltál itt, amiért gondolom, akkor jobb, ha hazaviszlek - mosolygott egy picit gondterhelten.

- Hát... őszintén szólva, nem tudom, hogy miért voltam itt - meglepettnek látszott, majd hirtelen megállt.

- Tudod - mondta miközben rám nézett - annyi mindent szeretnék kérdezni. Hogy hogy kerültél ide, miért vagy itt és úgy egyáltalán. De...

- Nem mondhatom el - fejeztem be helyette. Annak ellenére, hogy alig ismertem és nem tartoztam a rajongói közé, hirtelen nagyon szívesen elmondtam volna neki mindent. Úgy éreztem, megértené.

- Ez az - nevette el magát. - Én se mondhatok semmit.

- Beszéljünk másról - ezt tényleg én mondtam volna?

- Rendben. Hogy tanultál meg így táncolni?

- Anyáék régen beírattak táncórára - ez nem volt igaz, de bármennyire is szimpatikusnak tűnt, mindent csak nem mondok el neki egyből.

- Az jó. És melyik városba jártál táncra?

- Tessék?

- Itt nincs egy tánciskola sem. - Francba. Rájött, hogy hazudtam. Kevés ember szokott csak rájönni. Nagyon kínosan éreztem magam, pedig ez csak egy kis dolog volt.

- Honnan tudod?

- Engem is be akartak íratni táncra. Persze nagyon tiltakoztam ellene - felelt vigyorogva.

- De miért kellett volna neked a tánc? Ezek miatt a bálok miatt?

- Igen - felelte és közben a cipője orrát nézte.

Egy darabig csendben haladtunk tovább, végül egy fekete kocsihoz értünk. Josh előhúzta a kulcsát és kinyitotta nekem az ajtót. Jobban szemügyre vettem a kocsit. Nem tudtam, milyen fajta, de elég sokba kerülhetett.

- Igen, tényleg nem a sarki kisboltban vettem - mondta Josh, amikor elkapta a tekintetemet.

- Milyen érzés... ilyen gazdagnak lenni? - csúszott ki a számon. Nem mintha, mi szegények lettünk volna. Anyáék nem avattak be az anyagi dolgainkba, de jól éltünk, megvolt mindenünk. Anya különösen szeretett ruhára költeni és apának is megvoltak a kedvenc dolgai. Én ha kértem valamit, legtöbbször megkaptam de nem hinném, hogy úgy éltem mint Josh.

- Hát, ha arra gondolsz, hogy mennyivel jobb vagy rosszabb, nem tudom. Mi mindig így éltünk, és megszoktam. Nem hencegésből mondom, de jó így. Néha látom a suliban, hogy sok embernek nem vesznek meg mindent, amit szeretne. Fogalmam sincs az milyen, de nem lehet túl jó. Tudod, mintha több lehetőségem lenne. De a többieknek más van.

- Mi? - meglepődtem. Mi más lehet nekik, ami neki nincs?

- A szüleiknek több idejük van rájuk. Az én szüleim sokkal kevesebbet vannak itthon.

- Olyankor szoktál olyan bulikat rendezni, amikről hónapokig beszélnek - mondtam mosolyogva.

- Igen, de néha inkább lennék a családommal.

- Komolyan? - nagyon meglepődtem. Én csak párszor voltam ott, de úgy láttam, hogy nagyon jól érzi magát.

- Igen. Persze jól elszórakozom a barátaimmal, de azért hívom el őket, mert nem szeretek egyedül lenni. Zavar, amikor üres a ház, és nincs ott senki. Olyankor nagyon magányosnak érzem magam - meglepődtem. Valahogy úgy képzeltem el Josh-t, mint aki mindig vidám. Ezt olyan 'alapnak' gondoltam nála.

- Most miért vagy úgy meglepve?

- Nem gondoltam...hogy te is érezheted rosszul magad - nagyon meglepettnek látszott. - Nagyon népszerű vagy. Mindig őrültségeket csinálsz, és jól jössz ki belőle. Látszólag megvan mindened. Jól szórakozol és...

- Én is ember vagyok - nevette el magát. - De megértem. Sokszor azt szeretném, hogy olyannak lássatok, mint amilyen nem vagyok : tökéletes.