Lie baby - Egy hazug csaj naplója

9. fejezet : Süti

Hanna elkísért leadni az igazolást és szinte egész nap velem volt, mivel Shay nem jött suliba. A reggeli rossz kedvem kezdett elillanni, hála a folytonos fecsegésének. Mindig eszébe jutott valami, és ezzel - szerencsére - kizökkentett a gondolataimból. Ezen felül, amikor velem beszélt ott volt még valami különös a tekintetében is. Talán a hála és a csodálat keveréke. Nagyon jól esett, hogy így nézett rám. Ettől fontosnak éreztem magam és még szívesebben voltam vele. Végül annyira jól elbeszélgettünk és rájöttem, hogy az utolsó óra is eltelt anélkül, hogy Josh-t láttam volna.

- Josh ma jött suliba? 

- Igen, de a második tesi végén elment. Miért? 

"Francba"-szitkozódtam magamban. Ezek szerint pont elkerültem.

- Csak...kölcsön adtam neki az egyik füzetemet és vissza akartam kérni - Hanna bólintott. 

- Nem akarsz átjönni hozzánk? - kérdezte Hanna. 

Még délután mindenképp akartam találkozni Colin-nal, de haza semmiképp se volt kedvem menni. 

- Szívesen átmegyek - feleltem mosolyogva -, csak előbb hazaszaladok és összepakolom amit hozok. Ja és még otthon is kell egy kicsit segítenem a szüleimnek. Ha befejeztem utána egyből megyek.

Hanna elmosolyodott. 

- Majd szólj, amikor kész vagy és anyával elmegyünk érted.

- Oké - átöleltük egymást és mindketten elindultunk. Nagyon örültem és vártam, hogy újra találkozzunk.

A házunk akkor is üres volt, amikor hazaértem. Az előbbi jókedvemnek pedig nyoma se volt. Gyorsan összepakoltam egy táskába amit Hannához viszek és a táncos ruháimat is betettem. Írtam anyáéknak egy cetlit, hogy Hannánál alszom és már mentem is. Szinte egész úton rohantam, de Colin még így is hamarabb ért oda, mint én. Amint meglátta az arcomat összehúzta a szemöldökét és óvatosan megkérdezte, hogy mi a baj.

- Semmi - morogtam. - Csak hosszú hetem volt, de most nincs kedvem beszélgetni.

Pedig nagyon is volt. Annyira el akartam mondani, hogy mennyi minden történt, de nem akartam őt is belekeverni. Ritkán fordult elő velem ilyen, de most nagyon elveszettnek és kétségbeesettnek éreztem magam. Nem tudtam a zenére és a táncra koncentrálni, csak az zökkentett ki a gondolataimból, amikor Colin megszólalt.

- Biztos nincs semmi baj? Mert nem úgy nézel ki.

- Van baj - sóhajtottam -, csak nem mondhatom el. Anyával egy kicsit... furcsák a dolgok mostanában. De majd rendbe jön.

Próbáltam vidáman mosolyogni, de éreztem, hogy grimaszra sikeredett. Colin szorosan átölelt.

- Nem erőltetem, hogy elmondd, de rám mindig számíthatsz.

- Köszi - suttogtam. El se tudta képzelni, hogy ez most mennyire sokat jelent nekem.

Végül csak semleges dolgokról beszélgettünk, mint a barátságom Hannával, aminek nagyon örült. Már csak leírás alapján is szimpatikusnak találta Hannát.

- Úgyhogy a mai jó cselekedetem megvolt - fejeztem be az elmesélést. Elmosolyodott.

- És hogy fogsz neki segíteni? 

- Egyszerűen.

- Igen?

-Leütöm Noel-t - mindketten elnevettük magunkat.

- Ismerek egy jó személyi edzőt - mondta végül, de még mindig vigyorgott. Mindketten tudtuk, hogy tényleg képes lennék leütni Noel-t, ha a helyzet úgy hozza.

- Megadjam a számát?

- Igen, köszi - elmentettem a telefonomba a számot és közben elgondolkodtam. Szerintem nem csak edző kellett Hannának. Volt még itt valami, csak nem tudtam rájönni mi az.

- Tudod, egyszer én is leütöttem valakit - mondta mosolyogva.

- Te? - nevettem el magamat. Igaz, hogy Colin izmos volt, de nem néztem volna ki belőle, hogy bárkit is képes bántani.

- Igen - válaszolt tettetett sértődöttséggel. - Még 4. osztályban. Már nem emlékszem, hogy pontosan hogy volt, de egy fiú elvette a sütimet és nem akarta visszaadni. Aztán meglepődött, amikor eltörtem az orrát. Igen, kicsinek sokat verekedtem.

Itt már konkrétan kitört belőlem a nevetés. Megpróbáltam elképzelni a 4.-es, akkor még alacsony és duci Colin-t, ahogy eltöri egy másik gyerek orrát, hogy visszakapja az uzsonnáját.

- És aztán visszaadta?

- Persze. És sokkal finomabb volt - vallotta be nevetve.