A vasárnapom nagyjából eseménytelenül telt. Délelőtt, amikor anyáék elmentek táncoltam és nyújtottam. Amikor visszajöttek sorozatot néztem és spoilereket olvastam. Mondjuk kicsit meglepődtem, amikor pár órával később egy macskás oldalon kötöttem ki, de ez a netezéssel jár.
Délutánra meguntam a netezést és úgy döntöttem, hogy felhívom Shay-t. Kicsit rosszul esett neki, amikor szombaton nem voltam vele. Kifogásnak bedobtam, hogy Hannánál aludtam de ez inkább csak olaj volt a tűzre. Végül a laza beszélgetésből sértődés lett, és nagyon nem örültem neki.A telefonomat kikapcsoltam, hogy ha esetleg Shay visszahívna akkor se vegyem fel. Ennyi gyerekeskedés nekem is kijár.
Tulajdonképpen a titkokat jobban bírom, mint a drámát, de valahogy mindig sikerül bonyodalmat okoznom annak ellenére, hogy utálom a konfliktusokat a barátaimmal. Gondolom ez nálam olyan, mint amikor valaki örök késő : ilyen a természete. Persze szerencsére jó dolgok is jutottak : egész jól bírom a váratlan helyzeteket, könnyen barátkozom új emberekkel és amilyen könnyen kiakadok, olyan könnyen le tudok nyugodni. A legtöbb esetben.
Az ágyamra feküdtem, a lábamat a falnak támasztva és így gondolkodtam az élet dolgain, amikor kopogtak az ajtómon.
- Gyere! - szóltam ki.
- Ali, kaptál egy csomagot - mondta a húgom Kristy. Meglepődtem egy kicsit, mivel nem tudtam, hogy visszajött a táborból.
- És hol a csomag? - kérdeztem, ugyanis nem volt nála semmi.
- Lent, az ajtó előtt - nevette el magát, majd miután meglátta a gyilkos pillantásomat meglátva megvonta a vállát.
- Ha tudtam volna, hogy nem vagy vicces kedvedben felhozom. Talán! - és ezzel vigyorogva elment.
Szemforgatva néztem utána. Kristy nagyon ugyan aranyos volt, de most nem voltam vevő a humorára. Hogy is fogalmazott? Nem voltam vicces kedvemben, habár annyira komoly okom mégse volt rá. Többször is vesztünk össze Shay-jel és mindig kibékültünk.
Kinyitottam az ajtót és a küszöbön ott volt a doboz.
ESTÁS LEYENDO
Lie baby - Egy hazug csaj naplója
Fanfic"Tulajdonképpen nem is hazudtam. Csak válogattam az igazságok között." - John Green