21. fejezet : Szakítós film

76 3 3
                                    


"Jó dolog, ha az embernek olyan barátai vannak, akik megértik, ha egyik pillanatban sírni támad kedve, a másikban nevetni."

Lois Lowry

Alig, hogy beleszóltam a telefonba Josh máris mondta, hogy indul. Nem tudtam, hogy honnan, csak azt, hogy okkal maradt eddig távol. Azt is tudtam, hogy akármit is csinált, az fontos dolog volt neki, és mégis eljött, mert szükségem volt rá. Pedig szinte ki se mondtam, csak elkezdtem neki mesélni, hogy mi történt. Vagyis csak meséltem volna, ha a sírástól nem csuklott volna el folyton a hangom. Ő hamarabb megérezte azt, amit meg se említettem : nagy szükségem van most valakire. Utáltam szomorú lenni, most mégis az voltam.

Az autója megállt a park mellett. Kinyitotta nekem az ajtót és mielőtt beszálltam volna hagyta, hogy szorosan megöleljem. Nem zavarta, hogy összekönnyezem a valószínűleg méregdrága öltönyét, csak erősen tartott. Közben megnyugtatóan suttogott. 

Miután beszálltam, a házunk felé vette az irányt. Idővel csak bámultam ki az ablakon, nem volt kedvem beszélgetni, de annak határozottan örültem, hogy itt van. 

A házunknál kiszálltunk. Arra számítottam, hogy elmegy, de ő is bejött. Halkan besurrantunk a szobámba, nehogy felébresszünk valakit.

- Úgy érzem szükséged van most társaságra - mondta egy kedves félmosollyal.

- Bár nem tudom, hogy ilyenkor a lányok mit szoktak csinálni, úgyhogy irányíts te. Szakítófilmes poént nem akartam elsütni - magyarázta és egy picit én is elmosolyodtam.

- Hát, én se tudom. Sose csináltam senkivel se szakítófilmes estét. Sőt... annyira egy fiút se sirattam meg - vontam meg a vállam 

- Ja... Shay volt az első komoly csajod - gyilkos tekintettel hozzávágtam egy párnát és mindkettőnkből kitört a nevetés. 

- Sssh, lehetőleg ne ébreszd fel a fél házat! - szóltam rá, még mindig vigyorogva.

- De te nevetsz hangosabban! - reklamált, teljesen jogosan.

Aztán egy ideig csak csendben néztünk egymásban. Valahogy meghitt volt.

- Szóval... - kezdtem bele, és elmeséltem neki mindent. Csendben hallgatott, egyszer sem szólt közbe. A legnagyobb meglepetésemre amikor befejeztem, akkor sem adott tanácsot. Kérdőn néztem rá.

- Nos? Valami bölcs tanács, esetleg? 

- Mondtam, hogy nem vagyok legjobb barátnő, se terapeuta. Persze attól még szercsi van, de annyira nem vagyok otthon a lelkizős dolgokban. A te életed, majd kitalálod, hogy mit szeretnél tenni. - Egy picit még mindig meglepetten néztem rá, mire folytatta. - Vegyél mély levegőt...Nézz mélyen magadba...És meglátod a rejtett csakrát...Nos...Tudod már, mit szeretnél tenni?

- Őszintén? Megnézni egy szakítós filmet.

- Őszintén? Megnézni egy szakítós filmet

Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.


Lie baby - Egy hazug csaj naplójaHikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin