Paranormális Lány 3.

7.fejezet-Újra formában

Owen vérző, szétszaggatott teste hevert előttem. A szeme az égbe meredt és az egész arcát karmolás nyomok tarkították.
Mellé rogytam és az ölembe húztam a fejét. Kétségbeesetten könyörögtem a felsőbb erőknek egy apró jelért, ami a tudtomra adja, Owen él és virul. De nem történt meg. A teste élettelenül hevert a porban. Zokogásban törtem ki. A könnycseppek végigfolytak az arcomon és Owen testén elegyedtek a vérrel.
Nesrine lépett ki a fák közül, a szemébe könnyek gyűltek.
-A te hibád! - suttogta. - Hazudtál nekem és mindannyiunkat veszélybe sodortál. - sírta el magát.
A torkom elszorult.
-Ne... - motyogtam alig hallhatóan.
-Owen miattad halt meg. Te ölted meg őt. - kiáltotta el magát Nesrine és az arca eltorzult a dühtől.
-A te hibád!
A tekintetem letévedt a kezeimre, mire elképedtem. A kezem véres, karmokba vonult át.
Én vagyok a tigris. Szörnyeteg vagyok.

Hatalmasat sikítva riadtam fel. A testem remegett és mélyen bennem akaratlanul is megkezdődött az átalakulás. Előbuktak a karmaim, amiről ismét eszembe jutott az álom. Pánikolni kezdtem, mire a szemem is felragyogott és a tépőfogaim hegyesek lettek. Daniela azt mondta, nem alakulhatok át, a testem nem bírná ki. Le kell nyugodnom, különben meghalok. A gondolatra még inkább pánikoltam, de próbáltam mély levegőt venni.
Az ajtóm kitárult és Owen rontott be. Vártam, hogy megjelenik Joyce is, de az ajtó üresen maradt.
Owen mellém ugrott és az arcomat a kezébe fogta.
-Nyugodj meg! - parancsolt rám.
Lassan vettem a levegőt és csak Owen szemeire koncentráltam. - Nem lesz semmi gond, csak nyugodj meg!
Owen itt volt. És élt. Csak egy álom volt.
Egyre lassabban lélegeztem.
Minden helyre állt.
Újra a régi voltam, emberi testtel.
A tenyerembe temettem az arcomat.
-Ezek nem szimplán csak rossz álmok, Kal. - nézett rám szomorúan Owen. Bólintottam.
-Beszélned kell erről apának!
Azonnal kiugrottam az ágyból.
-Nem! Arról szó sem lehet. - ráztam a fejemet megállás nélkül.
-Márpedig ez így nem mehet tovább. Szenvedsz! Aludni sem bírsz!
-És az álmok ellen mégis mit tehetne? Pont annyit, mint bárki más. Az égvilágon semmit. - jelentettem ki és eldőltem az ágyamon.
-Viszont legalább tudná, hogy mi van veled. - suttogta halkan a tigrisfiú és leült mellém. Irónikusnak tartottam, hogy egy tigris kisért álmaimban, és mégis egy tigrishez menekülök megnyugtatásért.
-Minek rónánk rá még egy terhet, ha nem tehet ellene semmit? - vontam kérdőre Owent.
Bólintott, jelezve, hogy igazam van.
-Akkor mi legyen?
-Bárcsak tudnám...

Reggel, mármint vállalható időpontban, kisétáltam a fák közé és kocogtam egy kört a jól megszokott erdőben. Régen, még a háború előtt erőfeszítések nélkül lefutottam ezt a néhány kilómétert. Most viszont gyengébbnek éreztem magamat, mint valaha. A végére még a légzésem is felgyorsult és beszorult a levegőm.
Az utolsó néhány száz métert már nem bírtam összerogytam és bámultam az eget. Szerencsére a hallásom még a régi volt.
Valaki sietett a fák között, de túl lusta voltam megmozdulni. Ígyhát feküdtem ott egyhelyben, míg mellém nem ért.
-Kali! - szólalt meg meglepetten Meliorn.
Felé pillantottam.
Térdnadrágot és szürke trikót viselt. A homlokán izzadság gyöngyözött és a válla felett elnézve nem láttam a szárnyait.
-Szia, Meliorn! - mosolyodtam el. Mikor nem próbáltam meg felállni, a tündérsrác helyet foglalt mellettem. Eldőlt a fűben és felém fordult.
-Nem tudtam, hogy futni jársz.
-Csak jártam. A betegségem óta most jöttem először. - húztam el a számat. - Nem vagyok formában.
-Ezen könnyen segíthetünk - ugrott fel Meliorn és felém nyújtotta a kezeit. Kétkedve fogadtam el.
-Mire készülsz? - néztem rá kicsit aggódva, miután felhúzott maga mellé.
-Formába hozlak - vigyorgott rám, majd megragadta a kezemet és húzni kezdett maga után. Az elején alig tudtam tartani a lépést vele. Húzott maga után nekem pedig beszorult a levegőm és két kilóméteren át szenvedtem. De utána lassan elkezdtem élvezni és a végén már Meliornnak nem is kellett húznia.
Begyorsítottam és megelőzve a tündérsrácot, lefordultam két fa között, hosszítva a túrán.
Már tíz óra is elmúlt, mire visszaértünk a tisztásra. Vigyorogva sétáltunk ki az erdőből. Mind a kettőnk ruháit izzadságfoltok borították.
Megálltunk két ház között és egymás felé fordultunk.
-Ez nagyon jó volt! - ismertem el.
-Akkor holnap reggel folytatjuk? - mosolygott rám és közben felhajtotta a pólóját, hogy azzal törölje le a homlokáról az izzadságot. A bőre kivillant alig egy pillanatra, nekem mégis elakadt a lélegzetem. A hasán megfeszültek az izmok.
Azonnal elfelejtettem a kérdést.
Teljesen elbambultam és csak később kapcsoltam, mikor Meliorn pólója újra a helyére került és ő várakozásteljesen nézett rám.
-Persze. - bólintottam, mintha tudnám, miről van szó.