Paranormális Lány 3.

20.fejezet - Legenda

Mire elértük a boszorkányok búvóhelyét, már felszívódtak. Magamban átkozódtam, de velem ellentétben Owen nem titkolta a dühét. Nem tudtuk megnyugtatni.
Ami engem illet, én teljesen a tervekbe temetkeztem. Minden lehetséges módot megvizsgáltam legalább negyven szempontból, de mindegyik elbukott, amíg rá nem bukkantam egy boszorkányok múltjáról és létrejöttéről szóló mítoszra.
Ellenőriztem a forrást és többször is átolvastam a történetet. Minden egybevágott és az összes szempontból megfelelő támadást tudtunk volna kivitelezni, ha a legenda igaz.
Egyből apa elé járultam. Részletesen beszámoltam neki mindenről, de a legvégére sem sikerült meggyőznöm.
-Nem fogok egy mesére hagyatkozva katonákat küldeni a tündérekhez! - jelentette ki határozottan. - Maradunk az eredeti tervnél. Bemérjük a boszorkányokat és teljes erővel megtámadjuk őket.
-Eltűnnek, mire odaérnétek! - emeltem meg a hangomat.
-Akkor máshogy próbálkozunk. Nem számít! Nem vagyok hajlandó kockára tenni a lányom életét egy ősrégi könyvből szalasztott legendáért! - emelte meg ő is a hangját. - Nem alapozhatsz egy tévhitre!
-Nem azt kértem, hogy lásd át a logikámat. - mondtam most már kicsit halkabban. - Nem is azt, hogy mindent egy legendára bízz. Azt kérem tőled, hogy bennem bízz meg!
Apa néhány percig csendben gondolkozott, végül halk, kimért hangon szólalt meg.
-Az eredeti tervnél maradunk. A döntésem végleges. - jelentette ki határozottan, mire én kiakadtam, de mivel az alfa akaratával nem dacolhattam, magamban puffogva hagytam el a szobát és a sajátom felé igyekeztem.
Owen szembejött velem a folyosón, fáradtan és kissé kómásan, de amikor meglátta, hogy dühödten rontok be az ajtón, egyből utánam jött.
-Tippelhetek? Apánál voltál.
Egyetlen szó nélkül az ablakomhoz sétáltam és a párkánynak dőlve dühösen meredtem magam elé.
-A tervem hibátlan és nagy esély van rá, hogy a legenda valós. Apa mégsem bízik bennem. Soha nem bízik bennem. Nem hagyja, hogy döntsek, pedig lassan kénytelen lesz elfogadni, hogy már közelebb állok az alfasághoz, mint a gyerekkorhoz.
Owen becsukta az ajtót és az ágyamra telepedve felkészült rá, hogy ez nem két perces beszélgetés lesz. Gyakran panaszkodtam neki apáról, amikor a nézeteim nem egyeztek meg az alfáéval.
-Mi a terved? - kérdezte az öcsém összevont szemöldökkel.
Eleinte vonakodtam beavatni, mert tudtam, hogy ő is ugyanúgy balgaságnak tartja majd, mint apa, de aztán rájöttem, hogy a vitáink kilencven százalékában Owen velem ért egyet. Ígyhát beavattam és elmondtam neki minden részletet.
Owen halkan emésztette meg a hallottakat. Többször is kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de aztán meggondolva magát összecsukta. Amikor ezt már ötödjére játszotta el, rámordultam.
-Bökd már ki!
Az öcsém sóhajtott egyet, majd belekezdett.
-Tegyük fel, hogy a legenda igaz, amire ugyebár kevés esély van. Apa, az alfád, megtagadta az ötletet, vagyis hadsereget és segítséget nem kapsz. Ha én melléd állok, akkor is csak ketten leszünk. És remélem nem akarsz így nekivágni a tündérek birodalmának. Érdekes látogatás lenne. Bocsi, csak egy kitalált meteorit tárgyat keresünk, ami segít legyőzni néhány boszorkányt, akik nagyjából száz évesek és elrabolták a húgunkat. De egyébként nem tudjuk, hogy néz ki, sem azt, hogy hol van, de ígérjük, nem zavarunk sokáig.
Felnevettem.
Ahogy Owen ezt előadta valóban szürreálisnak tűnt, de adott egy nagyon jó ötletet.
A dühöm egy pillanat alatt elpárolgott.
-Ez még akár össze is jöhet. - gondolkodtam hangosan és a szekrényemhez mentem, hogy összepakoljak néhány dolgot.
-Ugye csak viccelsz? - kérdezte Owen felvont szemöldökkel. - Mondd, hogy csak viccelsz! Épp most taglaltam, hogy miért nem mehetünk oda. A tündérek élve lenyílaznak és utána még apa is kinyírna minket!
-Ne nyafogj, csak pakolj össze! Bízz bennem! Hagytalak már cserben? - kérdéztem a vállam felett hátranézve.
-Számtalanszor. - vágta rá az öcsém.
Elgondolkodtam.
-Oké. Igazad van. De most nagyjából ezer százalékig biztos vagyok magamban, szóval légy szíves indulj csomagolni. - néztem ismét rá, de amikor nem mozdult, sóhajtottam egyet. - Ha megígérem, hogy nem ketten megyünk, akkor nekiállsz végre készülődni?
Owen lassan bólintott és kisétált a szobámból.
Negyed órával később állítottam be hozzá egy hátizsákkal a hátamon. Éppen akkor fejezte be a csomagolást.
-Őrült egy nőszemély vagy - motyogta az orra alatt, miközben a hátára dobta a táskáját.
-Ne nyafogj már! - nevettem fel és elindultam kifelé a házból. Owen néhány lépéssel lemaradva követett. Amikor beértünk a fák közé felém fordult.
-Alakuljunk át! - tanácsolta, mire azonnal megráztam a fejemet.
-Jobb ötletem van.
Amikor elég távol kerültünk a tisztástól, ahhoz, hogy ők ne láthassanak minket a fák árnyékában, de elég közel, hogy mi mindent lássunk és halljunk, megálltam az egyik fa tövében és felnéztem rá.
-Mássz fel! - utasítottam az öcsémet, mire ő úgy nézett rám, mintha most szabadultam volna a diliházból és még rajtam lenne a kényszerzubbony.
-Nem viccelek! Nyomás! - szóltam rá határozottan, mire szemforgatva nekilátott felmászni, utána lenyújtotta a kezét, hogy nekem is segítsen, mire belenyomtam a kezébe a táskámat.
-Mindjárt jövök! - suttogtam és elfordulva a tisztástól futni kezdtem. Még hallottam, ahogy Owen magában szitkozódik.
Lendületesen haladtam végig a fák közt, szándékos nyomokat hagyva magam után. Pár letört ág, lábnyomok, a szagom.
Néhány kilóméter után, a folyóparton végül megálltam és felkapaszkodtam az egyik fára, majd elindultam visszafelé az öcsémhez.
Már csupán néhány fa választott el tőle, amikor lépteket hallottam lentről. Előrebámultam Owenre, aki fának vetett háttal, kinyújtott lábbal ült ott, ahol hagytam.
A fatörzshöz húzódtam és csendesen füleltem. Apa volt és néhány tündér meg alakváltó. Köztük könnyen felfedeztem Meliornt és Dant. Az utóbbinak örültem. Az előbbinek már annyira nem. Azóta nem beszéltem Meliornnal, hogy Danielától hallottam az igézetről. Képtelen lettem volna a szemébe nézni ezek után.
-A feladatotok megtalálni Kalit és visszahozni minél előbb. Meliorn, te leszel a főnök és neked kell felelned, ha a lányom nem tér haza épségben. - jelentette ki mély, rideg hangon.
Meliorn illedelmesen bólintott és hátán az íjával bevetette magát az erdőbe. Nagyjából tizenöt fő követte, de egy árny ott maradt apám mellett.
-Önfejű és makacs. - motyogta az alfa idegesen és az arcára kiült egy pillanatra az aggodalom.
Halk nevetés hallatszott.
-Rád hasonlít. - szólalt meg halkan a férfi. Első hallásra nem ismertem fel, de azt tudtam, hogy apám egyik bizalmasa.
-Lehet, de én nem voltam ennyire makacs.
-Nem. Valóban nem. De nem is feltétlenül makacs a lányod. Ez csupán nézőpont kérdése. Szerintem sokkal inkább kitartó.
Apám nagyot sóhajtott.
-Igazad lehet.
A lépések távolodtak, majd elhaltak, mire Owen mellé másztam.
-Csodás! Most már egy csapat alakváltó is a nyomunkban van. Megmondanád, hogy mire volt ez jó? - kérdezte kissé kiakadva, amin majdnem felnevettem.
-Ők nem az üldözőink lesznek. Hanem a hadseregünk.