Paranormális Lány 3.

21.fejezet - Éjjeli Őrség

Meliorn

Az erdő szélén táboroztunk le. Nem akartam kinn a tisztáson éjszakázni, mindenki szeme előtt. Nem gyújtottunk tüzet és többen is vállalták, hogy őrködnek az éjjel. Óvatosak voltunk a boszorkányok miatt.
Az egyik fa tövében ültem, ölemben az íjjal és az eget figyeltem. Hivatalosan nekem nem kellett volna őrködnöm, de sose kérnék olyat a saját osztagomtól, amit ne tennék meg én magam is. Emellett pedig a lehető legkevesebb kedvem se volt aludni. Az agyam megállás nélkül kattogott. Próbáltam rájönni, mi járhat Kali fejében. Miért tűnt el anélkül, hogy egy árva szót is szólt volna nekem? Hova mehetett? Azt hittem tudja már, hogy bármilyen őrült ötletet is talált ki, én egy szó nélkül támogatnám.
Egyetlen dologgal tudnám magyarázni, hogy nem szólt nekem. Megpróbált kihagyni ebből a helyzetből. Viszont, ha valóban a tündérekhez igyekszik, akkor szüksége van rám. Ő nem tudhatja, mi vár rá ott.
Az egyik közelemben álló sátor megmozdult és egy szőke hajzuhatag jelent meg a bejáratánál. Daniela mászott ki a sötétben és egyenesen felém indult, arcán bűnbánó kifejezés ült.
-Mel - szólalt meg óvatosan, amikor odaért hozzám és leguggolt közvetlen elém.
Felvontam a szemöldökömet kérdőn.
-Valamit be kell vallanom, de nem fogsz neki örülni. - suttogta halkan. A tekintete most már a cipőmre tapadt. Nem tudott a szemembe nézni. Ez rossz jel.
Azonnal kihúztam magamat.
-Baj történt? - kérdeztem éberen és az erdőt fürkésztem, veszélyforrást keresve.
-Nem. Vagyis szigorúan véve nem. - helyesbített és a tekintete egy pillanatra az arcomra tévedt, de szinte azonnal visszatért a cipőmhöz. - Nem tudtam pontosan, hogy miről beszélgettetek már Kalival. Vagyis igazából nem voltam tisztában vele, hogy... szóval, hogy szóba került e...mármint nem tudtam, elmondtad e neki... - hebegett össze-vissza idegességében.
Elbizonytalanodtam. Daniela szinte sose ideges.
Letettem magam mellé az íjat és közelebb húzódva Danielahoz megfogtam a kezét. Ekkor tűnt csak fel, hogy remeg.
-Dan, nyugodj meg! Vegyél egy mély levegőt és mondd el, mi történt! - parancsoltam nyugodt hangot erőltetve magamra, de belül nőtt az idegességem.
Daniela mély levegőt vett és kifújta. Aztán még egyszer. A keze remegése enyhült és már képes volt a szemembe nézni.
-Meséltem Kalinak az igézetről. - mondta ki végül, mire én akaratlanul is teljes testemben megmerevedtem.
Daniela csendben várta a reakciómat.
-Dan! - sóhajtottam halkan, pedig kiabálni tudtam volna. Bárki mással már rég üvöltöttem volna emiatt, de Dan más volt. Tudtam, hogy nem gondatlan. Nem véletlenül szólta el magát, hanem azért, mert azt hitte, Kali tud róla.
-Nem fogja megérteni. - motyogtam magam elé és elengedtem Daniela kezét. - Sose értené meg.
Nem mozdult. Várta, hogy végiggondoljam a helyzetet.
Sok minden került a helyére így. Világossá vált, hogy Kali miért nem szólt nekem arról, hogy a tündérekhez indul, ahogy az is, miért került már napok óta. Nem bízott már bennem és ez sokkal jobban fájt, mint amennyire bevallottam volna.
Nem szóltam az igézetről Kalinak, mert tudtam mit hinne. Ugyanazt, amit bárki más is. Hogy használtam rajta. Nem tudtam volna bebizonyítani neki, hogy az érzései irántam valósak, hogy semmi köze a mágiámhoz. Ahogy azt sem, hogy sose használtam az igézetet. Képtelen lennék rá.
Ezt mind Daniela szemére hányhattam volna. Kioktathattam volna arról, hogy mekkora bajba sodort engem, de elég volt egyetlen pillantás bűntudatos arcára és rájöttem, hogy ezt ő már mind tudja. Pontosan tisztában volt vele, hogy mennyire rossz helyzetbe hozott.
-Sajnálom. - suttogta halkan és ismét lesütötte a tekintetét.
-Nincs gond. - nyugtattam meg és megpróbáltam megnyugtató mosolyt villantani rá.

Kali

Nem akartam aludni, ezért a táborhelyüket figyeltem. Tőlük nem messze, egy fa tetején helyezkedtünk el az öcsémmel.
Meliorn szó szerint mindent megtett, hogy elrejtse magukat, persze teljesen feleslegesen. Nem volt olyan élőlény az erdőben, ami ne tudta volna, hogy itt vannak. Nem azért, mert tüzet gyújtanak vagy mert hangosak, esetleg nyomokat hagynak. Hanem mert a szaguk beterít mindent. Márpedig azt elnyomni nem könnyű, de nem is lehetetlen. Nekünk Owennel sikerült. Ezért nem tudta Meliorn csapatából egyetlen alakváltó se kiszúrni, hogy követjük őket.
Amíg én a hadsereget néztem, akiket apám az elfogásunkra küldött, addig az öcsém engem figyelt. Már lassan negyven perce.
-Baj van? - pillantottam rá felvont szemöldökkel, amikor már kezdett kissé kínos lenni.
Owen gondolkodó arcot vágott. Még az éjszakai sötétségben is láttam a szeme alatt húzódó sötét karikákat.
-Ezt én is kérdezhetném. - jegyezte meg a hadsereg felé intve. - Hiszen az ott Meliorn. Miért nem kéred meg egyszerűen, hogy segítsen? Csak pislogsz rá hármat és megkérdezi, kit öljön meg a kedvedért. Szerintem nem tudsz olyat kérni tőle, amit ne tenne meg neked.
Elfordultam az öcsémtől.
-Ez most nem ilyen egyszerű. - suttogtam magam elé.
Owen nagyot sóhajtott.
-Valószínűleg csak te bonyolítod túl. Mint mindig.
Az erdőben állomásozó csapatot vizslattam az ismerős kék hajat keresve és ahogy azt vártam, meg is találtam őt az egyik fa tövében. Dannel beszélgetett, arca komoly kifejezést öltött. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha dühös lenne.
-Mi történt kettőtök közt? - kérdezte Owen bizonytalanul. Amikor felé fordultam, észrevettem, hogy ő is a két tündért nézi.
-Hazudott nekem. - motyogtam alig hallhatóan. Reméltem, hogy nem kell erről beszélnem senkivel. Hogy eléggé a küldetésünkre koncentrálhatok és elfelejthetem, hogy bármi is történt.
Nem tudtam bízhatok e benne. Nem hittem, hogy használná bárkin is az igézetet, de valószínűleg ugyanezt gondoltam volna, ha használta volna rajtam. Az igézet jó magyarázat lehetne a semmiből előtörő érzéseimre. Arra, hogy miért voltam képes pillanatok alatt bízni Meliornban és miért kerestem a társaságát szűntelenül. Honnan tudhatnám ezután, mi volt valóság és mit kreált ő?
-Oh, Kali! - sóhajtott Owen és közelebb csúszott hozzám. Karjával átölelte a vállamat és magához húzott. - Bármiről is legyen szó, biztosan meg tudjátok beszélni.
-Már nem tudom mit higgyek.