Paranormális Lány 3.

18.fejezet-Tündér titok

Kali
Hosszú órákat töltöttünk pontos tervezéssel, hogy minden tényező a helyére kerüljön és nagy esélyünk volt a győzelemre, de egy hirtelen irányzott támadással még mi sem számoltunk.
Hajnali három lehetett és mindenki aludt, mikor hirtelen megszólaltak a kürtök.
Riadtan ültem fel az ágyban és egy pillanatra azt sem tudtam eldönteni, hogy fiú vagyok vagy lány.
Meliorn kábán nézett rám.
-Ez mi? Tűzriadó? - kérdezte rekedt hangon, amit annyira szerettem hallani. És valahogy a korai kócos haj is nagyon jól állt neki.
-Nem. Megtámadtak minket. - motyogtam kedvetlenül és kiugrottam az ágyból. Meliorn követett. Belebújt egy farmerba és a vállára kapta az íjját és a nyíltegezt, majd egy másik adagot felém nyújtott.
Elfogadtam és áthúztam a fejemen őket, majd mind a ketten kisiettünk a házból. A tisztáson mindenki pánikban volt. Őszíntén nem tudtam elképzelni, hogy hány támadást leszünk még képesek visszaverni. Belefutottunk Nicoba, aki szinte lángolt a dűhtől. Óvatosan megfogtam a karját.
-Tudom, hogy vissza szeretnéd szerezni Nest, ahogy én is. De ne tegyél semmi meggondolatlant! Logikusan cselekedj és ne a tesztoszteron irányítson! - kértem, mire a szemében egy picit csillapodott a harag és megfeszülő izmokkal, lassan bólintott. Ő és az öcsém írtó nehéz időszakot élnek át és ezek után semmi kétségem nem lehet az iránt, hogy Nico érzései teljesen valósak a húgom irányába.
Elengedtem a jaguár kezét, mire megfordult és eltűnt a tömegben.
-Kali! - hallottam meg apám hangját. Felé néztem. Így, sötétben sokkal jobban látszottak az ősz hajszálai a halántékán, amitől a szívem összeszorult. - Szeretném, ha ma nem lennél az élvonalban.
-Tessék? Miért? - kérdeztem meglepetten.
-Nem akarom, hogy megsérülj! A múltkori után nem.
-Az baleset volt és te is tudod, hogy erősebb vagyok, mint eddig valaha. - ellenkeztem egyből.
-Erről nem nyitok vitát. Hátul maradsz! Egy lányomat már elveszítettem, téged nem akarlak! - jelentette ki és elindult, hogy felkészítse a harcolókat.
A kezem ökölbe szorult és egy halk morgást engedtem ki magamból.
Meliorn csendesen állt mellettem. Nem kezdett neki a hegyibeszédnek, hogy apámnak igaza van és nem is buzdított harcra a húgom megmentéséért. Csupán egyetlen lágy mozdulattal végigsimított a karomon, amitől minden izmom ellazult.
-Meliorn! - hangzott apám hangja elölről. - Rád szűkségem lesz. Kell egy profi íjász!
Ekkor eszembe jutott valami.
-Én is tudok lőni! - jelentettem ki, mire apa egy pillanatra megtorpant.
-Nem foglak kiküldeni előre. Annyira még nem vagy profi.
-Viszont van egy ötletem - mosolyodtam el halványan.

Mire a boszorkányok csapata elérte a tisztás szélét, mi már készen álltunk. Az egyik faház tetején bújtam meg, kezemben az íjjal. A mellettem lévő házakon mindenhol tündérek lapítottak. Készen álltunk rá, hogy egy nagy adag nyílzáport zúdítsunk a boszorkányok nyakába. A tekintetem találkozott Meliornéval, mire gyengéd mosolyt küldött felém.
-Alakváltók! - szólalt meg az egyik boszorkány. - Ez nem a ti dolgotok! A tündérekkel van egy elintézni való ügyünk, nem veletek.
-Akkor miért az én lányom a túsz? - szólalt meg Mason.
-Elengedjük, ha átadjátok nekünk az összes tündért, akit a táborban rejtegettek. - jelentette ki határozottan a boszi.
Elakadt a lélegzetem. Most választanom kellene Meliorn és Nes között?
-Azt hiszem, hogy ez nem túl fair alkú. Két ember húszért cserébe? - kérdezte apa rideg arccal, de az álkapcsán egy izom megfeszült. Ő sem tud már sokáig nyugodt maradni.
-Számotokra az. Visszakapjátok a két lányt a tündérekért cserébe, akik mellesleg nem is hozzátok tartoznak.
Hirtelen valaki megragadta a kezemet, mire kis híján felsikoltottam.
Owen guggolt mellettem félig átalakulva.
-Apa küldött. Gyere! - szólt rám és húzni kezdett a tisztás hátulja felé.

A házak mögött egy kisebb csapat várt rám. Meliorn, Daniela és Nico.
-Mi folyik itt? - kérdeztem halkan.
-Nos...teljesítjük a tervet. Mi öten. A boszorkányoknak nincs egy konkrét otthonuk, mint nekünk, vagy a tündéreknek. Mindig mozgásban vannak. - magyarázta Owen. - Éppen ezért, ha a hadsereg itt van, akkor a túszok sem lehetnek messze. És biztos vagyok benne, hogy nem hagyták hátra a fél csapatot azért, hogy két fiatalra vigyázzon, mert az taktikailag logikátlan lenne számukra.
Lassan tudtam csak követni a szavait.
-Szóval szerinted valahol itt vannak a környéken és csak néhány őr vigyáz rájuk? - foglaltam össze.
Owen bólintott.
-Akkor mire várunk még? Indulás!
Az öcsém elmosolyodott.
-Váljunk szét! Daniela, Kali, ti északra menjetek. Nico délre, Meliorn nyugatra és enyém a kelet. Mozgás! Maximum néhány óránk lehet. - adta ki a parancsokat Owen, majd egyből el is indult.
Gyorsan odaléptem Meliornhoz és mind a ketten egyszerre mozdultunk. A dereka köré fontam a karomat, míg ő magához szorított és a homlokát az enyémnek döntötte.
-Vigyázz magadra! - suttogta az ajkaimra, utána hosszan megcsókolt, majd elengedett és kocogva elindult nyugatra.
Közben Nico is eltűnt. Danielahoz fordultam.
-Nem gyakran csinálok ilyet. - kezdtem bele. - De most sietnünk kell, szóval...
Nem fejeztem be a mondatot, hanem egyszerűen a tündérlány kezébe nyomtam az íjamat és átalakultam, majd elé léptem. Egyből tudta, mire gondolok. Óvatosan felült a hátamra és próbált nem teljes testsúlyával rámnehezedni. Igazából könnyebb volt, mint gondoltam. Eleinte kocogva haladtam, mert féltem, hogy esetleg leesik, de utána gyorsítottam és a végén gyorsan cikáztunk a fák közt.
-Megsúgom neked, hogy ez a legfurább dolog, amit valaha csináltam. - nevetett fel Dan.
Elmosolyodtam, mert ez rám is igaz volt.
Már egy órája futottam, mikor a lány újra megszólalt.
-Itt egy tó! Állj meg! Innod kell, mielőtt kiszáradsz! - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, úgyhogy lassítottam, mire leszállt rólam.
Visszaváltoztam emberré és nyújtóztam egyet, majd a víz mellé térdeltem és belemártottam a kezemet, kis medencét formálva vele, utána az ajkaimhoz emeltem.
-Tudod, mi az, amit tisztelek benned? - kérdezte halkan Daniela, ahogy mellettem térdelve a víztükröt nézte. - Annak ellenére, hogy mindent tudsz a tündérekről, nem ítéled el Meliornt. Pedig nem véletlen, hogy az alakváltók illetve a boszorkányok nem keverednek velünk.
-Nincs okom elítélni titeket. És igazából nem is értem mi bajuk van másoknak veletek - mosolyogtam rá kedvesen.
-Velünk nincs bajuk. Csak félnek az igézettől. - vonta meg a vállát hanyagul és beleivott a vízbe.
-Mitől? - fordultam felé értetlenül, mire egy pillanatig csak bámult rám, utána a szája elé kapta a kezét és feltápászkodott.
-Jesszusom, mit mondtam? Felejtsd el, oké? - kérlelt félve, de én képtelen voltam csak úgy szemet hunyni efelett.
-Mi az az igézet, Dan? - kérdeztem halkan és én is felkeltem a porból.
A tündér még mindig szájára szorított kézzel állt és rázta a fejét.
Közelebb léptem hozzá és gyengéden elhúztam a kezét az arca elől.
-Daniela! Mi az az igézet?
-Nem lett volna szabad megemlítenem! Ezt Meliornnak kellene elmondania. - rázta a fejét és megpróbált tovább hátrálni, de nem engedtem.
-Már elkezdted, úgyhogy mondd el nekem, kérlek!  - suttogtam neki halkan.
A szemén látszott, hogy vonakodik, ezért megeresztettem felé egy halvány mosolyt, jelezve, hogy nem áll szándékomban leharapni a fejét.
Nagyot sóhajtott és belekezdett.
-Az igézet egy olyan varázslat, amire csak a tündérek képesek. Írányítani tudjuk vele az embereket. Nem teljesen, csak egy kicsit. Mármint a gondolataikat. Úgy is lehet fogalmazni, hogy bele tudunk mászni a fejetekbe. - suttogta halk, szomorú hangon én pedig ledermedtem és egy pillanatra az egész világ lefagyott körülöttem.