Paranormális Lány 3.

1.fejezet-Látogató

A szobámban ébredtem teljesen kábultan.
Lassan kezdtek visszatérni az emlékeim és szégyenemben legszívesebben elsüllyedtem volna. Ki lehetett az a srác, aki hazacipelt, mikor én teljesen ki voltam ütve? Vajon mit gondolhat rólam, mint jövendőbeli alfa, ezek után? A gepárd, aki nem bírja a fizikai munkát.
Akaratlanul is felmordultam, mire az ágyam végében megmozdult valami. A tündér meglepetten pillantott rám. Szőke, dús, göndör haja volt és világoskék szeme. Az arca még inkább egy kislányéra hasonlított, mint egy fiatal nőre. Maximum 16 éves lehetett.
-Ne haragudj! Nem tudtam, hogy már ébren vagy - kezdett szabadkozni.
Megpróbáltam felülni, de csak annyit értem el, hogy a fejem hasogatni kezdett és a homlokomról az ölembe hullott a vizes borogatás.
A tündérlány azonnal felugrott a székből és a vizes rongyot megragadva távozott a szobámból. Visszahanyatlottam a matracra.
A lány alig egy perc elteltével tért vissza, kezében a ronggyal, amiből most csöpögött a víz.
Megint megpróbáltam felülni, de a vállamnál fogva visszanyomott az ágyba.
Felszisszentem. A keze jéghideg volt.
-Lázad van! Nem kellhetsz fel amíg jobban nem leszel. Így is túlerőltetted magadat. - rázta meg a fejét rosszallóan.
A kendőt a homlokomra szorította, aztán visszaült a székbe.
-Ez hideg! - tapogattam meg a fejemre terített borogatást.
A lány felnevetett. A hangja csilingelve lengte körbe a szobát.
-Persze, hogy az. Melegen semmi haszna nem lenne. - mosolygott rám.
Kicsit zavaró volt a jókedve, tekintve, hogy majdnem felrobbant a fejem, de alapvetően jól esett egy ember jelenléte.
-Mióta vagyok kiütve? - vontam össze a szemöldökömet.
-Nagyjából egy napja - vonta meg a vállát a lány hanyagul, aztán közelebb hajolt és a kezét nyújtotta. - Daniela vagyok. A tündérosztag orvosa. Most téged is én látlak el.
-Remek. Mikor mehetek vissza dolgozni? - tértem rögtön a lényegre.
-Legalább egy hétig biztos nem. Az elmúlt néhány órában romlott az állapotod. - magyarázta - Úgy néz ki, hogy a tested nem díjjazza, ha betegen és sérülten dolgozol. - mosolyodott el, mire én is megengedtem magamnak egy halvány mosolyt.

Hosszú napokat töltött mellettem, hogy ne unatkozzak. Beszélgettünk és egyszer még egy könyvet is hozott nekem, mikor előre tudta, hogy egy napig nem tud majd a közelembe jönni. Másnapra elolvastam.
Ismét nyílt az ajtó és Daniela lépett be rajta. Mosolyogva nekidőlt az ajtófélfának, mire a haja majdnem a teljes hátát beterítette, eltakarva az összecsukott szárnyait.
-Hello, Den! - mosolyodtam el és feljebb tornásztam magamat, hogy a hátamat az ágytámlának dönthessem.
-Szia, Kali! - biccentett felém. - Ma nem egyedül jöttem. Hoztam egy látogatót. - mosolygott rám félrelépett az útból, hogy a vendégem beléphessen.
Egy magas, széles vállú srác jelent meg az ajtóban. Kék haja volt, aminek a vége világosabb volt, mint a tövénél, ahol szinte már fekete színt öltött. Mélykék szemei egyenesen rám szegeződtek. Nem is volt kérdés, hogy tündér. Ilyen elképesztő kinézete emberi lénynek nem lehet. Mellesleg egy kék hajú srác elég feltűnő jelenség, ha engem kérdeztek. Szerintem emlékeznék rá, ha már láttam volna.
Amint egy oldalpillantást vetett Danielara, jobban szemügyre tudtam venni a haját, amit oldalt lenyírt annyira, hogy a haja ott csupán egy centiméter volt, míg a feje tetején elérte az öt centit is. Köszönetképpen biccentett a szőke tündérlány felé, mire ő mosolyogva távozott.
-Magatokra hagylak titeket! - kacsintott rám Daniela, aztán behúzta maga után az ajtót.
A srác szeme máris rám szegeződött. Kezdtem kicsit furcsán érezni magamat. A fiú eléggé rémisztő látványt nyújtott hatalmas termetével. Mélyen bennem ébredezni kezdett a gepárd.
-Szóval - húztam el a szót. - Én Kali vagyok - intettem idétlenül - De ezt nyílván tudod, hiszen hozzám jöttél.
A srác elmosolyodott, amitől némiképp oldódott a feszültség bennem.
Közelebb lépett hozzám és a kezét nyújtotta.
-Meliorn vagyok - mutatkozott be, mire leesett az állam. Azonnal felismertem a hangját. Még mindig tisztán élt az emlékeimben.
-Te hoztál haza - suttogtam ledöbbenve és teljesen megfeledkeztem a felém nyújtott kezéről.
Meliorn mosolyogva bólintott és visszaejtette maga mellé a kezét.
-Szóval emlékszel. Azt hittem, nem vagy magadnál. - jegyezte meg.
-Csak foszlányok rémlenek. Az erdő, a házunk, apa, a hangod...- kezdtem sorolni, de ennél megakadtam. Ugye csak hallucinálok a láztól és ezt most nem mondtam ki.
Meliron mosolya még szélesebb lett.
Baszki!
-Örülök, hogy már magadhoz tértél, bár Den mesélte, hogy az állapotod egyre súlyosabb. Ez igaz? - lépett közelebb és áthúzva a tündérlány székét az ágy másik oldalához, letelepedett.
Kicsit zavarba jöttem a közelségétől, ezért fészkelődni kezdtem.
-Igen, de nem tudom mi okozza. A lázam egyre inkább csillapodik, de a sebem nem akar gyógyulni, viszont megállás nélkül folyik belőle ez a fekete nedv - húztam fel a pólómat, amit már így is félig átáztatott a sebem.
Meliorn felszisszent.
-Nem néz ki jól. Fáj?
-Néha igen - vontam meg a vállamat.
Meliorn közelebb hajolt, mire reflexszerűen távolabb húzódtam tőle. A sebem megfeszült és az oldalamat elborította a fájdalom, mire felkiáltottam.
Meliorn azonnal visszahúzódott. A szemében megbánást láttam.
-Ne haragudj! - suttogta. Az állkapcsa megfeszült, aztán hátat fordított nekem és mielőtt bárhogy is reagálhattam volna, kiviharzott.
Szép volt, Kali! Remek! Sikerült elűznöd az egyetlen srácot, aki a közeledbe jött az elmúlt egy hétben! Szép volt!
Felmordultam.