Egypercesek

Years

Tehetetlenül nézem, ahogy összepakol egy kis bőröndbe. Nem tudom megállítani, hogy ne menjen, de muszáj bevonulnia a katonaságba. Nem vagyok rá felkészülve, hogy itt hagyjon minket. Akár csak 2 évre. Tudom, hogy ez idő alatt láthatjuk egymást, de hányszor?
Felállok és mellé ülök a padlóra. Úgy tesz mintha nem venne észre, és tovább pakol csöndesen. Megállítom a kezét, mire lassan rám tekint. Könnyes szemekkel nézek az ő gyönyörű szemeibe.
-Ne sírj, Nam. Visszajövök majd.. és majd találkozunk közben..-próbál nyugtatni, azonban az ő hangja is remeg. Megcsókolnám.. Mindig megcsókolnám, de sosem teszem. Lassan 10 éve vagyok belé szerelmes, de még mindig itt tartok. Még mindig félek megcsókolni. Letörli kigördülő könnycseppemet arcomról, és rám mosolyog. Becipzározza böröndjét, amit ki is visz a nappaliba.
-Ideje lenne elbúcsúzni a többiektől.. hol vannak?-kérdezi, de rögtön meg is kapja a választ. Kicsapódik a bejárati ajtó, amin 5 eleven fiú lép be, kezükben nagy kajás zacskókkal.
-HOZTUNK KAJÁÁT!-kiáltja magát el Jhope és nagy táncolásba kezd. Jin meglepődve, én pedig egy szomorú mosollyal az arcomon figyelem, ahogy lepakolják a több kilónyi ételt.
-Mielőtt elmennél, vacsorázzunk meg együtt.-mondja Jimin egy kis mosollyal az arcán.
-Az utolsó vacsora.-fűzi hozzá drámaian Tae.
-Naa nem meghalni megyek, csak.. oké, de.. meghalni megyek..-javítja ki magát, mire a többiek elnevetik magukat.
-Mindegy, ott szar a kaja, itt meg jó.-vonja meg a vállát Suga. Leülünk az asztalhoz, és csendben neki kezdünk az evésnek. Mindannyian Jin felé pillantgatunk, aki a maga megszokott módján falja az ételt, mint egy mókus. Széles mosoly ül ki az arcomra, mire Jin rám tekint. Látom a szemében, hogy ő is szomorú, mint mi mindannyian. Most az ő szeméből gördül ki egy könnycsepp. Gyorsan elkapja tekintetét.
-Hiányozni fogtok. De majd ha lesz szabadidőm, akkor jövök haza hozzátok.-tekint szét rajtunk Jin.
-Nemsokára én is megyek utánad.-szólal meg Yoongi, de kijelentésére Jimin egy óriásit nyel és aggódó szemekkel néz rá, Yoongi viszont kerüli a szemkontaktust vele.
Többiek beszélgetésbe elegyednek, de én nem szólalok. Csak az ő arcát figyelem. A mosolyát, a szemét. Vegűl ő is felém fordítja a fejét. Percekig nézzük egymást. Kiváncsi vagyok, hogy ő most mit gondol.  Esetleg jobban fogok hiányozni én neki, mint a többiek? Aish, hülye kérdés.. egyértelmű hogy igen.
Azon kapjuk magunkat, hogy már mindenki befejezte az evést, és már az autó is kint áll, hogy elvigye Jint. Mindenki érzelmes búcsút vesz tőle. Én maradok utoljára.
-Viszlát Hyung.-köszönök el tőle. Nem mondok semmi mást. Nem teszek semmi mást.
-Izzé.. igen. Viszlát Namjoon.-feleli csalódottan.-Hát akkor sziasztok.-felveszi a bőröndjeit és kilép a dormból. Többiek furán néznek rám. Gondolom ők is többre számítottak. Szomorúan nézek Jin után. Ez így nagyon nem jó.
Egy kis hezitálás után, felrántom az ajtót és utána szaladok, mikor ő már az autóba szállna be.
-Jin!-szólok neki. Odaszaladok hozzá, és szorosan magamhoz húzom. Megilletődve néz szemembe, mire én ajkaimat az övéire tapasztom. Csókolgatni kezdem dús ajkait, amikre már 10 éve vágytam. Egy kis idő után ő is mozgatni kezdi a száját, amitől még hevesebben kezd el verni a szívem. Hajamba túr ujjaival, én pedig felnyögök cselekedétől. Nyelvemmel utat török a szájába, amitől elmosolyodik, de rögtön be is enged. Nyelveink harcot vívnak egymással, majd mikor már a sofőr türelmetlenül kezd el krákogni elhúzódunk egymástól. Lihegve nyomok egy utolsó csókót a szájára.
-Hát akkor szia..-mondja piros fejjel.
-Hát akkor szia.-nézem, ahogy az autója végig gurul az utcán, majd elkanyarodik. Mikor visszamegyek a dormba, a fiúk rögtön elhátrálnak az ablaktól, de mind büszkén vigyorognak rám. Csak 10 évbe telt, hogy megtegyem ezt az egyszerű lépést, de most végre megtettem és én vagyok a világ legboldogabb embere.

Aida-