Egypercesek

My lovely Hyung

Haechannie @leedonghyuck00

Hyung 0~0

Absolutelyfullycapable @leem99

Hmm?

Haechannie @leedonghyuck00

Gyere értem T^T

Absolutelyfullycapable @leem99

Hyuck, kémián ülök. Mégis hogy gondoltad?

Haechannie @leedonghyuck99

De vészhelyzet van Hyuuuung T3T

Absoulutelyfullycapable @leem99

Hol vagy? 😧

Haechannie @leedonghyuck99

A töri terem előtt. Siess!

Donghyuck:

Zsebre vágom a telefonom, majd várok. Mark perceken belül terem előttem, kapkodva a levegőt, térdének támaszkodva.
-Mi volt ilyen sürgős Hyuck?-elmosolyodok a kétségbe esett hanglejtésen, majd válaszra nyitom a szám.
-Hehe...hosszú sztori.-vakargatom a tarkómat, de a vigyor továbbra is ott nyugszik az arcomon.
-Lee Donghyuck. Kivele! Mit csináltál már megint?
-Semmit. Nem tudtam egy kérdésre a választ.-azt meg már igazán nem kell tudnia, hogy azért nem, mert épp a hülye fejéről fantáziáltam.
-Tovább! Nem létezik, hogy ennyi miatt dobott volna ki, ennyire azért nem kegyetlen.-méreget, mire kerülni kezdem a szemkontaktust.
-Okké, lehet hogy rám mutatott, és azt mondta, hogy a vonalzója végénél egy történelmi analfabéta van, és elképzelhető, de nem vagyok benne egészen biztos, szóval...
-Nyögd már ki!
-Szóóóval, megkérdeztem, hogy melyik végén...-szemei kissé kikerekednek, majd vállba vág, és dünnyögni kezd.
-Komolyan Lee Donghyuck? Azért kellett kiszöknöm kémiáról, mert nem tudtad visszafogni magad?-szavai nem erről árulkodnak, de hanglejtése aggodalmat hordoz, ami megdobogtatja a szívem.
-Ami megtörtént megtörtént. Inkább gyere fel velem a tetőre.
-Kizárt. Vissza megyek órára.
-De hyuuuuuuung! Ne hagyj magamra!-vetem be bociszemeim, miközben karjába csimpaszkodok.
-Aish kölyök! Hihetetlen vagy!-ha nem azon lennék, hogy magammal tartsam, biztos szemre hánynám, hogy nem vagyok kölyök, nem mellesleg csak egy év van közöttünk, de ezt most inkább elengedem.

Egy sóhaj hagyja el ajkait, és már érzem is a győzelmet.
-Menjünk.-adja meg magát, mire ujjaim automatikusan övéire kulcsolódnak. Felpillantok arcára, ami a rózsaszín különböző árnyalataiban pompázik, és elvigyorodok. Kizökkentve magam a bámulásból sietős léptekkel indulok meg a lépcsők felé, melyet aztán meg is mászunk, végül kiérve a tetőre szippantok a friss levegőbe. Tavasz révén virágillat terjeng, a hűs szellő pedig felkap egy-két szirmot, miközben a nap ezer ágra süt. Egyszerűen csodálatos. Akárcsak Mark. Tenyerem még mindig övébe simul, hüvelykujjam kis köröket ír le kézfején. Rá mosolygok, amit egyből viszonoz, majd leül a földre magával húzva engem is.
-Hyuck..
-Hmmm?-fejem vállán pihen, kezünk pedig az ölében.
-Szeretlek.
-Tudom.

-Komolyan? Ennyi?-felkuncogok felháborodásán, mire duzzogva engedi el kézfejem.

-Felejtsd el amit mondtam. Kiábrándultam.-morog, én pedig továbbra is jót mulatva a meglehetősen édes kirohanásán helyezkedek úgy, hogy fejem az ölében pihenjen. Nem néz rám, ujjai azonban szinte azonnal tincseimbe túrnak, gyengéden cirógatva. Arcát pásztázom, ajkait enyhén csücsöríti, almácskái rózsaszínben pompáznak, szőke tincsei pedig a lágy szellőnek köszönhetően a szélrózsa minden irányában állnak.

-Néha elgondolkozom, miért beszélek egyáltalán veled...

-Aztán rájössz, hogy nem bírnád ki nélkülem, és hogy fülig belém habarodtál.
-Pontosan.-meglepetten hallom az utolsó megjegyzését, lányos zavaromban pedig orrom hasfalának nyomom, átkarolva derekát, így rejtve a lángoló képem, miközben egy szülő macska hangjait imitálom.

-Csak nem zavarba jöttél?-hangja újra vidáman cseng, miközben a tarkómon lévő babahajakkal szórakozik.
-Ugyan! Ismersz, én sosem jövök zavarba.-dünnyögöm, ám valahogy még magammal sem sikerül elhitetnem állításom, nemhogy Markkal.
-Aha-aha.-szinte látom magam előtt a szarkazmussal átitatott arckifejezést amit produkál, és elfintorodok. Hirtelen ülök fel, mélyen a szemébe nézve.
-Úgy nézek én ki, mint aki zavarban van?-kérdezem, természetesen nem számolva azzal az aprócska ténnyel, hogy a pipacsok megirigyelnék a színt amit a bőröm felvett.
-Pontosan.-hangja a szokásosnál mélyebb, kissé suttogós, szeduktív. Szeme elsötétül, de ajkain ott játszik az a szív melengető mosoly, melyet jelenleg oly szívesen letörölnék. Amit meg is teszek, azaz próbálok...
Tenyerem a szája közvetlen közelébe helyezem, majd finoman eltolom, mire felkacag. Nem bírom sokáig, belőlem is felszakad a felhőtlen kuncogás, amit a csengő hangja szakít félbe. Undorítóan gyorsan eltelt az idő, és belegondolni is rossz, hogy pár perc, és újra az iskolapadot koptatom, ahelyett, hogy a mellettem helyet foglaló szőkeséggel ápolgassam a kimondatlan párkapcsolatom.

Azonban muszáj beletörődnöm, és szinte biztos, hogy nem lógna velem még egy órát, főleg, mivel a kedvenc tantárgya következik. Ennek tudatában feltápászkodom, majd felhúzom őt is, és egy hatalmas mosoly meg egy gyors arcra puszi kíséretében sarkon is fordulok. Azaz fordulnék, ha nem kapta volna el a csuklóm.

-Valld be.
-De mit?-játszom az értetlent, ő azonban nem válaszol, csak jelentőség teljesen a szemembe, majd sunnyogva az ajkaimra pillant, és csak ez után érinti össze párnácskáinkat. Kicsit meglep, de nem eléggé ahhoz, hogy ne viszonozzam, majd újból pipacs vörösen, de sokkal sokkal boldogabban húzódom el a lágy, ártatlan csókból.

Gyorsan lépek távolabb, kihasználva, hogy még nem teljesen dolgozta fel a történteket.
-Saranghae-kiáltom, kezeimmel szívet formálva, még mielőtt órára sietnék, majd megszaporázom lépteim, épp hogy csak elkapva az édes mosolyt ami szeretett Hyungom arcára telepszik.

FIGHT ME BUT DONGHYUCK IS A PRECIOUS LIL ANGEL AKI NEM ÉRDEMEL MÁST CSAK SZERETETET

((Huhh, rég frissítettünk. Welllllll, mondhatnám, hogy elég sok minden történt az utóbbi időben, és nem is hazudnék nagyot, de az igazság az, hogy egyszerűen lusta voltam lepötyögni a fejemben kavargó történetek bármelyikét, Aida meg..hát ő Aida...))

-Miiko-