Őrült szerelem

Hatodik

*Bocsánat hogy egy pár napig nem volt rész. Nem volt gépem és időm sincs olyan sok, de igyekszem minél többet írni ;)*

Este alig aludtam. Dave próbált beszélni velem, de tudtára adtam hogy hagyjon békén. Azt hiszem megbántottam, de nem érdekelt. Csak a szüleimen járt az az eszem, kik aznak terveztek beszélni velem. 

Az ágyamban feküdtem és a plafont bámultam. Szinte egész este így feküdtem, így az egész testem elzsibbadt, mozgolódni próbáltam, de minden apró mozzanatomra az ágyam angosan nyikorogni kezdett. Inkább abba is hagytam, mert féltem hogy felébresztem a szomszédos ágyban fekvő barátom. Inkább a plafont bámultam, mintha az annyira érdekes lenne.

-Dave-szólaltam meg, a szokottnál vékonyabb,erőtlen hangon. Szeme egyből kipattant és csodálkozva rám nézett. Én magam is csodálkoztam a hangomon.
-Azt hittem alszol-törtem meg a csendet.
-Rosszul hitted.-mosolygott. Na nem mondod faszfej... Legszívesebben bevertem volna neki, de erőt vettem magamon és a lehető megnyugodtam hangomon szóltam hozzá.
-Figyelj... Sajnálom a tegnapit. Nem akartam veled így viselkedni... Csak...-nem tudtam tovább folytatni. Nem tudtam róla beszélni. Hangom elcsuklott.
-Izé...-mosolyodott el. Láttam rajta hogy zavarba volt, nem látott még így.-Nem kell róla beszélned. De gondolom nagy szarás lehet...
-Kösz. El sem hiszed mekkora...-sóhajtottam.
Útközben valahogy kizsibbadtam vagy mi. Felálltam és az ablakhoz sétáltam. A szokásos zord táj fogadott. Annyi különbséggel hogy most szürke esőfelhők lepték be az eget, nem hagyva utat a napfénynek.
-Vihar lesz...-törtem meg a csendet. Dave ha akart is volna, nem tudott válaszolni, mivel megszólalt a csengő.
Banya szerint a szüleim dél körül jönnek, most pedig olyan nyolc óra lehetett. Az ajtónk hirtelen nyílt, ahogy a többieké is.
-Indulás!-ordibálták. Kivételen mi is szótfogadóan  megindultunk. A társalgóba menet találkoztunk a banyával aki ezt nem tudta szó nélkül hagyni.
-Talán ünnepnap lenne? A két uraság kivételen megerőltette magát, így egyszer az életben nem késik le a reggeli imádságot...-horkantotta.
Bevonultunk a társalgóba. Mindenki a saját megszokott helyére, csak most nem szabadott leülni, csak persze azoknak akik eleve nem tudtak állni, várnunk kellett amíg mindenki bevonul és pontosan fél kilenckor kezdtük a reggeli imádságot, ami másfél órás volt. Fogalmam sincs miért volt ilyen hosszú, mert máskor mindig tíz-húsz percig tart. De nem is lényeges.
-Sykes jöjjön velem az irodámba.-ragadta meg egy kéz a vállam. Kiráncigált a folyosóra és csak ott volt hajlandó kicsit engedni a szorításán.
-Tudja, igazán elengedhetne. Tudtommal ez nem egy börtön, és őrült sem vagyok hogy esetlen megtámadjak valakit.-Néztem rá unottam.
-Ebben igazad van, de ismerlek én. Elszöknél az első alkalommal ami adódik.-húzta össze a szemeit. Okos egy banya, de kivételesen nincs igaza.
-Maga nem hülye, de most téved. Számomra értékes információkat birtokol. Valahogy olyan érzésem van hogy azokat kívánja megosztani.- Azt hiszem kicsit lesokkoltam, így könnyedén kirántottam a vállam a szorításából és úgy mentünk tovább.
-Maga mindig meglep.  Tudtam hogy nem őrült, sosem értettem miért erőltették annyira ezt az árvaházat. De sosem gondoltam volna hogy az agya ilyen szinten is fejlett.-suttogta inkább magának. Nem akartam válaszolni és ő sem akart még semmit mondani.
Az irodájába érve lehuppantam a székemre. Annyit vagyok itt hogy saját székem van kuncogtam magamban.  Ő is leült a saját székébe az asztala mögé.
- Amint tudod a szüleiddel délre beszéltük meg a találkozót. Tudom hogy össze vagy zavarodva, így inkább mesélek egy kicsit, hogy ne érjen túl sok meglepetés hirtelen.-mondta, én meg csak bólintottam.
-Szóval.. Egy éves lehettél amikor idehoztak. Szüleid nagyon fiatalok voltak, talán tizenhat vagy tizenhét évesek. Könyörögtek nekem hogy fogadjalak be téged ide, hiába mondogattam nekik hogy te ide nem vagy való, itt őrültek vannak. Ők azt felelték hogy nem tudtak máshova vinni és csak simán letettek az asztalra és elmentek. Nem volt más választásunk, megpróbáltunk felnevelni. Nem te vagy az első gyerek akit csak így idetettek, de te vagy az első aki ép bőrrel megúszta.-kezdett bele. Csak levegőt venni állt le. Remegve fújta ki a levegőt.-Sötét idők voltak azok. Nem mintha itt valaha is jó lett volna, de akkor rosszabb volt mint valaha. Rengeteg kisgyerek halt meg. Megölték őket az itteni őrültek vagy a környezet. Akik túlélték azok is megőrültek. De téged nem. Még ha meg is vertek, kínoztak, te mindig józan maradtál. Sosem láttam még hozzád hasonlót, de ez most nem is lényeges. Egy nap újra eljöttek a szüleid. Akkor úgy öt éves lehettél és arra kértek hogy minden évben küldjek nekik egy képet rólad. Elmondták hogy édesanyádnak le kellett mondania rólad, mert a biológiai apád egy híres gyilkos volt és féltek hogy belőled is ez válna. Amint tudod nemrég ide hozták a húgodat is, aki csak féltestvéred. Mielőtt dühbe gurulnál, benne tényleg megtaláltuk a zavar jeleit. Ha ott maradt volna valószínűleg agresszív és valószínűleg gyilkos őrült vált volna belőle. Amikor jelentettem nekik hogy meghalt, rögtön eljöttek. Rólad is érdeklődtek. Láttam rajtuk hogy szeretnének téged. Annyira kérlek hogy adj nekik egy esélyt. Ők részletesebben el fogják mesélni a történeted. Csak ennyit akartam.-állt fel, én pedig követtem. Ránéztem az órára. Fél tizenegy.
-Dél körül hívatni foglak.-szólt még utánam. Én csak bólintottam és kómásan visszasétáltam a társalgóba. Leültem a szokásos helyemre a kanapén és magam elé nézve vártam a szüleimmel való találkozást...