Őrült szerelem

Hetedik

*Hallgat még valaki rajtam kívül Slipknotot? :D Én imáádom. Szívem tört össze amikor meghalt az énekes. T.T*

Kinyílt a társalgó ajtaja. Felpillantottam az órára. 11:42. Automatikusan felkeltem és az ajtóhoz siettem mielőtt még szólíthattak volna.
Kívülről nyugodtnak tűnhettem, de belül majd kivert az ideg.
Megindultunk a folyosón az iroda felé. Minden lépésnél dobbant egy nagyot a szívem, a járásom pedig lassult. Banya kivételesen nem kötött belém, gondolom láthatta rajtam hogy majd elhányom magam.
-Készen állsz?-kérdezte aggódva.
-Muszáj lesz.-Mosolyogtam idegesen.
Benyitott az irodájába.
Már bent voltak és vártak rám. Egy férfi és egy nő. Fiatalnak tűntek.
-Mr. és Mrs. Sykes, bemutatnám Codyt, Cody, ők  a szüleid.-mondta. Én csak ránéztem olyan "na nem mondod??".
-Cody... Először megszeretném köszönni hogy egyáltalán hajlandó voltál velünk találkozni. Kérlek, hadd magyarázzak el mindent.-szólt hozzám a nő.
-Azért jöttem.-szóltam idegesen, majd én is leültem.
-Kezdem a legelejétől. Amikor én voltam tizenöt éves, a városunkban volt a valaha volt egyik legveszélyesebb gyilkos. Számtalan embert ölt meg. Egyik este iskolából hazamenet elkapott és megerőszakolt. Azt mondta csak azért nem öl meg, mert megszülöm az utódját és megfenyegetett hogy ha el merem vetetni a babát eljön értem és megöl. Pár napra rá kiderült hogy terhes vagyok. A szüleimnek nem tudtam elmondani... Azt se engedték hogy fiúkkal barátkozzak, el sem tudtam képzelni mi lett volna ha kiderül hogy terhes vagyok. Még aznap-amikor megtudtam hogy biztos terhes vagyok-elmentem este sétálni. Nem féltem, hisz csak a tesztet akartam neki megmutatni, ha megtudja hogy sikerült teherbe ejtenie, biztos nem bánt.
Az erdőben találkoztunk és beszélgettünk. Sok mindent megtudtam róla. Ő is elég fiatal volt. Húsz éves. Gyönyörű arca volt. Nagyon hasonlítasz rá...-itt abbahagyta egy pillanatra és felzokogott. A nyakamban lévő gombóc is háromszorosára nőtt. Kicsit kuszán mesélt, láttam rajta hogy nehezére esik, ezért csak hálás voltam hogy egyáltalán megpróbálja elmesélni a történetem. Végül erőt vett magán és folytatta.
-Minden héten ott találkoztunk. Amikor elkezdett nőlni a hasam, felajánlotta hogy elszöktet, mert nem akartam szembesülni a szüleimmel. Úgy terveztük hogy majd a Kanadában lévő házában fogunk élni. Az indulásunk előtti este ránktalált a rendőrség. Ott helyben a szemem előtt megölték őt. Engem is hazavittek. A szüleim teljesen ki voltak akadva, de már túl nagy voltál hogy abortáljalak. Sőt, nem voltál messze a születéstől. Ahogy megszülettél elvettek tőlem. Még csak egyszer sem engedték hogy megetesselek. Azt mondták hogy nem akarják hogy kötődjek hozzád, de én már a születésed előtt leírhatatlanul szerettelek. Anyámnak adtak,aki úgy döntött hogy ide dug el téged. Alig sikerült kikönyörögnöm hogy mehessek én is. Az évek múlásával megismerkedtem Alexszel-mutatott a mellette ülő férfira-vele is született egy gyerekem, akivel már megismerkedtél.-kezdett el újra sírni.
-Nem kell róla beszélnie, gondolom nagyon megrázta magát a lánya elvesztése.  Inkább mondja el miért vagyok itt.-mondtam hidegen.
-Kérlek, tegezzük egymást. Amikor eljöttünk ide, nem tudtam megállni, hogy ne kérdezősködjek rólad. Amikor megtudtam hogy teljesen normális vagy, eldöntöttem hogy elhozunk innen.-jelentette ki. Szó nélkül maradtam.-De persze csak ha te is akarod.-hebegte zavartan, mivel nem tudott semmit leolvasni az arcomról.
-Mikor mehetek?-kérdeztem. Szemük egyszerre csillant fel.
-Amikor készen állsz. Aláírjuk a papírokat és mehetünk.-válaszolta anya.
-Nem lehetne holnap? Van valaki akitől el akarok búcsúzni.-kérdeztem.
-Ahogyan szeretnéd. Holnap visszajövünk érted. Még sok mindent el kell mesélnem.-válaszolta. Felkeltünk, majd legnagyobb meglepetésemre anyám odalépett és megölelt. Azt hittem érezni fogok valamit, de semmilyen érzelmet nem váltott ki belőlem.
Miután elbúcsúztunk egymástól, szüleim a kijárat felé indultak, én pedig a szobánk felé.
-Megtenne nekem egy szívességet?-kérdeztem a mellettem sétáló apácát, aki csak sóhajtva bólintott.
-Visszamegyek a szobámba, maga meg kérem küldje oda Dave-t.
-Rendben, de csak most az egyszer.-nézett rám szigorúan.
-Több alkalom már nem is lesz-néztem rá, ő pedig csak sóhajtva bólintott.
A lépcsőnél elváltak útjaink, ő megindult a társalgó felé, én pedig fel az emeletre. Kivételesen lassan sétáltam végig a folyosókon, rutinosan kikerülve a kiálló szögeket. Akármennyire is utáltam itt lenni, picit mégis hiányozni fog ez a hely. Annyira a gondolataimba mélyedtek hogy észre sem vettem hogy már a szobánkban vagyok.
Rádőltem az ágyra és addig úgy maradtam, amíg lépteket nem hallottam a folyosón, majd valaki berontott a szobába. Felültem és barátom vörös arcával találtam magam szemben.
-MI a baj?????-kérdezte lihegve. Úgy látszik semmit sem mondott neki.. gondoltam magamban.
-Holnap elmegyek innen. Eljöttek értem a szüleim.-suttogtam. Nem tudtam a szemébe nézni,csak a mérhetetlen fájdalmat látnám. Dave leült mellém és szorosan átölelt. Ledőltünk az ágyra és egymást szorosan átölelve aludtunk el. Ez volt a mi búcsúnk.

*Sajnálom, ez egy nagyon gyenge rész lett :(*