Őrült szerelem

Ötödik

"CSÖND! Szóval, a húgod halott. Elesett a padlóban és belefejelt egy kiálló szögbe.-mondta érzelmek nélkül. Alig kaptam levegőt, mintha egy láthatatlan kéz fujtogatna. Azt hittem vége, de a  java csak most kezdődött..."

Felkelt a bőrszékből ahol idáig  ült és az ablakhoz sétált. Unottan vártam hogy végre kibökje mit akar. Egy kis szünet után meg is szólalt.
-Mivel ugye a húgod meghalt, a szüleiteket is értesítenem kellett. Kérdezősködtek egy keveset rólad... és úgy döntöttek hogy magukhoz vesznek.-mondta kicsit félve. Tudta, hogy utálom ha a szüleimről van szó és ilyenkor kicsit agresszív is tudok lenni. De most csak ültem, a sokktól mozdulni sem tudtam. Egész életemben basztak rám, most miért akarnak elvinni? Gondolkodni akartam, de nem itt. A banya mintha csak a gondolataimban olvasott volna.
-Mehetsz.-mondta, miközben visszalült a székébe. Kivászorogtam az irodából és ki sem használva az alkalmat hogy egyedül vagyok, visszaindultam a szobánkba. Útközben beszóltam a fiúknak hogy ma este mégsem számíthatnak rám.
Bent egy ideges arc fogadott. Amint beléptem, barátom szinte belém rontott.
-Naaa? Mi volt? Büntetést kaptál?-kérdezősködött,de amint meglátta az arcom, inkább elhallgatott. Egész este egy szót sem szólt, pont erre volt szükségem, hogy csöndben gondolkodhassak.
Valamiért megrázott a tény hogy látni akarnak a szüleim. Kinek kell egy tizenhét éves kamasz gyerek? Húgomra gondoltam, szemem megtelt könnyekkel. Hirtelen egy testet éreztem magamhoz simulni. Dave mellémbújt és szorosan átölelt. Nem tudtam tovább magamban tartani, elkezdtek folyni a könnyeim. Nem emlékszem mikor sírtam utoljára, féltek hogy Dave is csak kiröhög, de nem tette. Szorosan magához ölelt, kezével a hajamban turkált, ami kifejezetten jól esett. Órákig, percekig, vagy talán csak másodpercekig feküdtünk úgy. Teljesen elvesztettem az  időérzékem. Karjaiban aludtam el. Ő volt az első aki ilyen fura érzést keltett bennem. De tetszett...