Őrült szerelem

Harmadik

Egy nagy,rozsdás vasajtó előtt álltunk meg. Ez volt a társalgó ajtaja. Gyűlöltem ennek a helynek minden zugát, de ezt a helyiséget gyűlöltem a legjobban.
A nap nagy részét itt töltöttük. Nevelők mindig azt mondták hogy társalgási szempontból, de mindenki tudja hogy csak mindenkit egyszerre akarnak szemmel tartani és nemrég ellenőrzés is volt, ahol előírták hogy kijár nekünk ez a "szabad idő". Az ajtón halkan szűrődött ki a zene. Templomi énekek... Fejem fájt tőlük. Az is felmerült bennem, hogy sokan innen csak ezek a vallásos szarságok miatt őrültek.
Dave-vel kilöktük az ajtót. Hirtelen mindenki elhallgatott, csak az idegesítő zene visítgatott valamit Jézusról. Barátommal a díványhoz léptünk, ahol csatlósaim már helyet is szorítottak nekünk. A körülöttem ülők valami mesébe kezdtek. Azt hiszem valami verekedésről a pincében. Nem nagyon figyeltem. De a "pince" szó hallatára felkaptam a fejem.
-Itt van pince?-Kérdeztem az egyiktől. Azt hiszem Stanley volt a neve. Ő sem volt annyira őrült. Csak árva, aki az utcán élte mindennapjait, úgy három-négy éve került ide. Az utcai élet az erőszakra tanította, így ő maga is elég erőszakos volt.
-Aha. Csoda hogy még nem láttad. Brutális. Ott vannak a régi kínzógépek amiket még több évtizede használtak. Tegnap esélyen volt kipróbálni egy párat.-Nevetett fel. Láttam a zöld szemeiben hogy felidézi a tegnap estét. Elégedettség suhant át az arcán.
-Vigyél le oda. Ma este.-Mondtam rá sem nézve. Tekintetemmel húgomat kerestem...
-oké-felelte. Tudták, hogy sosem szabad kérdezősködni.
Rápillantottam a mellettem ülő Dave-re, aki időközben elaludt. Hirtelen az oldalába könyököltem, ő pedig szitkolózva ugrott egyet.
-Te megveszté?!-mordult rám mérgesen. Ő volt az egyetlen aki mert nekem pofázni.
-Inkább legyél hálás. Ott van a banya a sarokban, ha meglátná hogy megint kidőltél bajok lennének.-mutattam az szoba másik felében álló nevelőre. Mintha megérezte volna hogy őt bámulom, ő is rám nézett. Tekintete szinte égette a szememet, de nem kaptam el a fejem. Farkas szemet néztünk, egészen addig, amíg valami taknyos nem talált valami szöget és leszúrta a mellette lévőt. Akkor a banya odaszaladt és kiráncigálta a két gyereket a szobából.
Amint eltávozott, barátom füléhez hajoltam.
-Ma este fedezned kell. Lemegyek a pincébe felmérni a terepet. Lehet úgy meg tudunk valahogy szökni.-súgtam. Dave csak bólintott. Láttam rajta hogy rosszul van és hogy később még bajok lesznek.
Nem tudtam meddig ültünk a társalgóban. Óráknak tűnő percekig, vagy valóban órákig ott voltunk. Hangos csengetés jelezte hogy vissza kell mennünk a szobáinkba. De a  húgomat még mindig nem láttam sehol. Remélem semmi baja...
Szobánkba érve rádőltem az ágyra, Dave pedig mellém. Szeretett néha mellém feküdni. Mindig megnyugodott tőle. Hagytam hogy oldalra dőlve átölelje a karom. Fehér arca zöldes árnyalatban pompázott. Az ajtóban lévő kis résen egy tálcát toltak be. Ez volt az ebédünk.
Sóhajtva kihúztam a kezem Dave szorításából és felkaptam a földről az ebédünket. Valami főzelék, két elképesztően vékony szelet száraz kenyér és egy kis üvegben víz, fejenként egy. A tálcát inkább rátettem az asztalra és visszafeküdtem barátom mellé, akit útközben elnyomott az álom. Egyenletes szuszogását hallgatva lassan engem is elnyomott az álom...