Őrült szerelem

Tizenötödik

*Személyes kedvenc*

Lefagytam. Az az apám? A gyilkos? Jézus Cody...gondolkodj már, hány apád van még? Najó, inkább hagyjuk.
-És mit keres itt?-kérdeztem a lehető legnyugodtabb hangon.
-Eljöttem a fiamért-felelte egyszerűen.
-Khhhmmmm... Elnézést, de nem viheti el. Nincs hozzá joga.-szólt közbe a banya.
-Miért ne lenne? Én vagyok a biológiai apja...-mondta apám nyugodtan. Túl nyugodtan. Bajok lesznek.
-Mert nem maga a törvényes gyámja.
-DE az ÉN fiam az isten szerelmére! Ne egy ilyen banya mondja meg nekem mit tehetek a saját gyerekemmel!-ordította, majd felpattant és a karomat megragadva rohant ki a szobából.
-Ha nem engednek el, én viszlek el...-morogta.
-Várj!-torpantam meg hirtelen.
-Nem várhatunk, bármikor elkaphatnak.!
-Csak akkor megyek ha valakit magammal hozhatok.
-Aaahhhj, jó.
Felrohantunk a lépcsőn, egyenesen Dave szobájába. Mintha csak megérezte volna hogy jövünk, már az ajtóban várt a cuccaimmal a kezemben.
-Megyünk.- szóltam oda neki teljesen feleslegesen. Ő csak bólintott egyet és elindultunk. A folyosó végén lépteket hallottunk, nem is akárkiét.
-CODY! GYERE CSAK KI! TUDOM HOGY ITT VAGY! ÉRTESÍTETTEM A SZÜLEIDET!!-ordította a ribanc. Berohantunk a legközelebbi szobába, ahol sötétség uralkodott. Akkor azt hittem hiba volt, de mostmár örülök hogy berohantunk. A szoba éppenséggel egy iroda-féleség volt. Mivel úgy voltam vele, hogy ráérek, kicsit szétnéztem, közben kívülről hangokat hallottam.
-Megtaláltátok?
-Nem. Nem lehet hogy a titkos irodában van?-hallottam. Az  első gondolatom az volt hogy milyen hülye név, de rájöttem hogy az a legkisebb bajom jelen pillanatban, ugyanis épp a titkos irodában vagyunk.
-Az lehetetlen. Az az iroda a lehető legfejlettem riasztótechnikával rendelkezik. Kizárni se tudná, ha meg sikerülni is, a riasztó rögtön bekapcsolna.- hát, úgy látszik tönkrement az a "csúcstechnológia".
Az iroda tele volt papírral. Legtöbb adatlap. Kis kutatás után megtaláltam Dave-ét.

Név: David Heffen
Születési dátum: 1999. 11. 25. (17 éves)
Szülei: Ismeretlen
Betegség: Súlyos kettős személyiség. 
Orvosi megjegyzés: Valószínűleg sosem fog teljesen meggyógyulni. Emberekre veszélyes. Gyógyszerek is hatástalanok.

Úgy döntöttem Dave-nek inkább nem szólok. Nem kell neki a tudat hogy valószínűleg soha nem szabadul meg a "másik felétől" vagy hogy hívjam. További turkálás után megtaláltam a saját lapomat is.

Név: Collin Nigel Sykes
Születési dátum: 1999. 09. 06
Szülei: Seamus Jefferson és Helen Halls
Betegsége: nincs
Orvosi megjegyzés: Kísérleti nyúl

Ledermedtem. Ha nem lenne ott a képem azt hinném ez nem én vagyok. Kik ezek az emberek? Miért van oda írva hogy "kísérleti nyúl"?
-Te vagy Seamus?-néztem rá az emberre aki állítólag az apám.
-Igen.
-Nem értem...
Az ember, vagy nem tudom hogy hívjam, sóhajtott egyet, majd mellém sétált.
-Ez...hosszú és bonyolult.-suttogta. Kintről még mindig hangok hallatszottak.
-Szerintem ráérünk-bökött Dave az ajtóra.
-Az egész egy buliban kezdődött. Kicsit sokat ittam és hát... nem volt nálam koton, vagy kilyukadt, nem emlékszem. A lány, akivel lefeküdtem kiderült hogy csak részegen jófej. Aznap reggel amikor felébredtünk egymás mellett, megbeszéltük hogy inkább soha többet nem látjuk egymást. Csak útközben megtörtént a baj. Pár héttel később felhívott, bát fingom nincs honnan tudta meg a számom, hogy terhes és enyém a gyerek. Nagyon nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Fiatal voltam és hülye, nem mintha most sokkal jobb lennék, de nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Mondtam neki hogy annyit elvállalok, amennyit tudok. Addig minden rendben volt, amíg az anyja rájött hogy terhes. Ott kezdődött a pokol. Az anyját bizonyára te is ismered, ott ordibál kint-bökött az ajtóra, amin keresztül tisztán lehetett hallani a banya rikácsolását. Vagyis kkhhmmm... a nagymamámét?! Jézus, ez nem sok...
-Szóval,-zökkentett ki Seamus a gondolataimból- Az anyja elhozta őt ide, hogy szem előtt legyen. Itt is szült meg, csak belehalt. Nem csodálom, nem láttam sokat ebből a helyből, de ez rosszabb mint a pokol.-nézett körbe.
-Nem értem... Mi van azokkal az emberekkel akik értem jöttek? Az én nevem miért Sykes?-faggattam. Seamus sóhajtott egyet.
-Az egész ki volt tervelve. Az a hárpia el akarta  titkolni hogy milyen ribanc lánya van, meg szerintem azt is egyáltalán azt hogy lánya van. Sykes-ék is itt voltak egy ideig. Büntetésből gondozók voltak, úgyhogy szívesen húztak el innen. Az a gyilkos apa-ügy egy ürügy volt hogy itt tartsanak.  Mivel te teljesen egészséges vagy, gyógyszerekkel akartak veled kísérletezni, báris nekem ezt mondta az a hárpia. De én úgy látom nem ez lett...-gondolkodott el.
-És...erről kik tudtak?-kérdeztem sokkolva. Vajon Axel tudott erről?
-A banya, Sykes-ék, én és szerintem senki más. Senkinek se lett volna semmi haszna ha tovább mondja.-pillantott rám.
-Ez haver nem semmi.-bólintott elismerően Dave.  Hangjára összerezzentem, teljesen  megfeledkeztem róla. Seamus, avagy apa kivette a papírjaimat a kezemből és lefényképezte a telefonjával. Láttam rajta hogy egy kicsit hezitál, de végül átölelt. Dave pedig nem akart kimaradni az idili pillanatból, úgy hogy egy halk "szeressetek engem iiss" kiáltással közénk furakodott. Nevetve öleltük át őt is.
-Brrrr... Kísérteties hogy mennyire hasonlítatok ti ketten-borzongott Dave.
-Kuss legyen mert lebukunk-fogtam be a száját.
Még egy jó ideig ott csöveztünk és  kezdett már elegem lenni. A seggem is elzsibbadt, amikor meg felálltam nyújtózkodni, Dave tekintete szinte szétégette a seggem. Egyáltalán nem fura.
-Kimegyek-jelentettem ki, amire mindketten felkapták a fejüket.
-Miért??-kérdezte Seamus.
-Mert ezt el akarom intézni, majd végig elhúzni a picsába.-és kinyitottam az ajtót.