Őrült szerelem

Huszonötödik

Az utóbbi pár hét egybeolvadt. Csak tanulás és stressz. Mert elég nehéz több évnyi anyagot pótolni ilyen rövid idő alatt teljesen egyedül, ha a tanárt nem vesszük figyelembe.
Dave-t titokban temettük. Úgysem ismert itt senkit.
Vègre sikerült nagyjàbòl mindent megtanulnom, de pihenni se lesz időm, mert kèt hèt van mèg a szünetből. Őszintén szólva magasról leszarom a sulit. Ha rajtam múlna nem is mennék. Itthon is tudok tanulni.
Hiába voltam a srácokkal amikor csak tudtam, egyedül voltam. Az az este òta nem voltunk Jeff-fel edzeni, viszont Jeff már tervezi ès kicsit tartok Alice-tòl.
Dave halála után egy òriàsi űr keletlezett bennem, amit senki sem tud pòtolni. Egyre rosszabban èrzem magam ès tudom, hogy ez ìgy nem mehet tovább sokáig. Ax mindent megtesz hogy akár egy kis időre is elvonja a figyelmemet, amit nagyra èrtèkelek, de nem játszhatjuk ez örökkè.
Csukott szemmel feküdtem a hátamon, amikor kopogtak.
-Cody kincsem-jött be Emma.
-Igen?-morogtam.
-Gyere le enni, ma nem is ettèl semmit-ült le mellèm az ágyra.
-Nem vagyok èhes-fordultam el.
-Kicsim-sòhajtotta-ez ìgy nem mehet tovább. Dave nem ezt akarná-neve hallatán megfeszültek az izmaim, amit ő èszre is vett.
-Tudom hogy fáj, de túl kell tenned magad rajta. Ő is ezt akarná-suttogta.
-De èn nem akarom őt elengedni-gondoltam, de nem akartam kimondani. Nem volt szükségem a "pedig ő ezt akarná blablabla" monológra.  Ùgy èrzem magam mintha megint az árvaházban rohadnèk.
-Gyere le enni. Mostanában alig eszel-simìtotta vègig kis kezèt a karomon.
-Hagyj már bèkèn. Nem megyek-löktem el őt idegesen. Sòhajtott egy nagyot, látszòlag megbántottam őt. Az ő hibája, nem kellett volna ennyit piszkálnia. Vègre valahára kiment, èn pedig a fürdőszobámba vettem az irányt. A tükör elè álltam. Egy barna hajù ès szemű fiú nèzett vissza rám. Arca sápadt és beesett, szemei alatt hatalmas karikák voltak. Nem is olyan règen mèg pirosan duzzadó ajkai mostmár kèkes szìnben remegtek. Egykor mèg izmos karjai elgyengültek, már alig látszott hogy van egyáltalán más rajta mint csont ès bőr. Az utòbbi időben alig evett, nem is edzett, de nem èrdekelte őt. Már semmi se èrdekelte. Már a kockák a hasáròl is eltűntek. Hátábòl kiállt a csont ès olyan èrzèst keltett az emberben, mintha a bőre egy vèkony papìrdarab lenne, a csontjai pedig èles tűk, amikor bármikor átszùrhatják a papìrt.
Inkább elfordultam ès magamra kaptam a legnagyobb felsőmet, csak hogy ne kelljen ezt a borzalmat nèznem.
Halkan le akartam osonni, de a lèpcső tetejèn sìrást hallottam ès megtorpantam. Lekukucskáltam a nappaliba, ahol Emma ès Seamus ült.
-Mi lesz vele?- sòhajtotta Seam. Rögtön tudtam hogy ròlam beszèlnek.
-E-ez ìgy n-ehem mehet to-vább-szipogott Emma.
-Tudom. De mit kellene tennünk? Meg tudom èrteni hogy fáj neki hogy Dave meghalt, de ezt nem teheti magával-ált fel Seam ès a pultnál töltött magának valami italt.
-Èn őszintèn nem tudom mi lehetne itt a megoldàs-szedte össze magát Emma. Nem akartam többet hallgatni őket. Nem akartam hallani hogy mennyire elbaszott vagyok. Mennyire gyenge ès összetört.
A lehető leghangosabban letrappoltam a lèpcsőn, mire odakapták a fejüket.
-Cody...-állt elèm Seam, de ellöktem.
-Te is ugyanolyan elbaszottnak hiszel mint mindenki! Hagyjatok bèkèn, ha lehet örökre-mondtam, az utolsó mondatot mindkettőjüknek cìmezve. Hallottam mèg hogy utánam kiáltanak, de nem èrdekelt. Kiszaladtam a házbòl ès a kaput átugorva szaladtam egyenesen a hìdig, ahol egy párszor voltam a fiùkkal.
A hìd a külvárosban van, ahol már házak sincsennek.  Nyugodt hely, ritkán járnak arra kocsik. A házunktól ùgy egy òra gyalog. Mikor odaèrtem, egèsz kiültem a vègère, ùgy, hogy lelògjanak a lábaim.
Ùjra bezárva èreztem magam. Elvesztettem az èletem fölött az irányìtást, nem mintha idáig èn irányìtottam volna, de most mèg annyira sem. A jelenlegi helyzetem nagyon nem jò ès tudom hogy egyszer meg fogok törni. Mèghozzá nemsokára. Körülnèztem, sosem nèztem meg jobban ezt a helyet ès csak most látom milyen szèp is. A folyó kèt partán fák voltak, ahonnan madarak csiripeltek. Lenèztem a piszkos vizű folyòra. Ha az ember ott elmerül, senki se vennè èszrè. Tökèletes hely öngyilkossághoz. Vajon hányan haltak meg ezen a helyen? Hány holttestet rejt ez a folyò?
Felálltam ès körülnèztem. Senkit sem láttam. Átmásztam a korláton ès felnèztem az ègre.
-Jövök már szerelmem-suttogtam, majd ellöktem volna magam a korláttòl. Elképzeltem ahogy a piszkos vízbe esek és elnyel az ár. A víz a holttestemet messze viszi innen, a lelkem pedig csatlakozik Dave lelkéhez.  Egy kész viszont megakadályozott, áthùzott a korláton ès egy jó nagy pofonnal ajándèkozott meg.
-TE NORMÁLIS VAGY CODY? - üvöltötte  az arcomba egy női hang. Hunyorogva vèztem rá, de a felismerès villámkènt csapott belèm. Alice. Szerintem nekem vègem.
-Azt hiszem ideje megtartani azt a mesedèlutánt-nyugodott le. Tùlságosan is.
-R-rendben-dadogtam.
Leültünk a hìd alatti tömbre ès a  vizet bámultuk.
-Várok-törte meg a kettőnk közötti csendet, de nem válaszoltam semmit. Ùgy èrzem nem tudom ròla beszèlni.
-Akkor találgatok. Meghalt a barátnőd?-fordult felèm.
-A barátom-javìtottam ki.
-Várjunk... Akkor te...?-kerekedett el a szeme.
-Igen, meleg vagyok. Vagy valami olyasmi-vontam meg a vállam.
-Èrtem. Mi lett  a fiùval?-ölelt át òvatosan. Èrintèsètől kirázott  a hideg, de nem hùzòdtam el.
-Meghalt. Megölte magát-suttogtam összetörten.
-És...mi törtènt?
-Összevesztünk, èn pedig elmentem egy haverommal sètálni. Másnap holtan találtuk. Felakasztotta magát- könnyeim utat törtek, bármennyire is pròbályatam visszatartani őket. Nem akartam gyengènek látszani, annak ellenère hogy az voltam-nem tudok nèlküle èlni. Nem is akarok. Meg akarok halni-zokogtam.
-Shhhh... minden rendben lesz. Az öngyilkosság nem megoldàs-csitìtott.
Kèsőbb òrákig ott maradtunk. Be kell valljam, èlveztem a társaságàt. Már egèszen besötètedett amikor elválltunk. Ő gondolom haza indult, èn pedig a parkba. Haza nem akartam menni, viszont itt sem akartam maradni, nehogy kìsèrtèsbe essek.
Röpke hàromnegyed òrával kèsőbb már a parkban ültem azon a padon, ahol először találkoztam a fiúkkal. Reméltem hogy nem találkozok senkivel, de sajnos nem volt szerencsém.
-Te mit keresel itt?- szólalt meg egy hang. Ránéztem a világos barna, már már, szőke hajú és zöld szemű fiúra.
-Neked is szia Olivér-morogtam.
-Miért utálsz?-fakadt ki. Közelebb jött hozzám, de nem ült le. Ránéztem, szemei a dühtől és a zavardottságtól csillogtak.
-Nem utállak. Csak nem kedvellek-feleltem egyszerűen.
-És miért? Mit tettem?-ült le mellém. Nem tudom miért viselte meg ennyire hogy nem bírom a fejét.
-Szimplán nem bírlak- nem mondhattam el az igazságot. Hogy nézne ki ha azt mondom neki hogy "túl tökéletes vagy és nem akarlak átvágni".
-Tudom hogy meleg vagy-mondta, mire felkaptam a tekintetem.
-Honnan? Ki mondta el?
-Az nem lényeges. Izé... Én is az vagyok. És...-akadta el.
-Mondd már-csattantam fel. Tudom, nem kellett volna, de kikészített ez a nap és nincs most idegem lelkizni ezzel is.
-Jójó, bocsi. Csak nehèz nekem erről beszèlni. Szòval, bejössz nekem-nevetett fel kìnosan.
-Ennyi?-néztem rá hitetlenkedve.
-Ennyi. Mit vártál?-néz a szemembe megtörten.
-Ennél többet. Úgy beszélsz mintha ez valami komoly dolog lenne-vontam meg a vállam.
-Igazán kedves vagy... Nem tudom miért hittem hogy viszonoznád az érzéseimet-sóhajtotta.
-Én nem tudok szeretni-mondtam komoran-Mondanám, hogy sajnálom, de hazudnék. Hiszen érzelmeim sincsenek-Néztem fel rá. Láttam ahogy könnyek szöknek a szemébe. De elnyeli őket és a szemembe néz.
-Egy őrülttől mi mást várhattam volna?-nevet kínosan. Megállt bennem az ütő. Honnan tudja?
-Nem tudom mire gondolsz-szóltam a lehető legnyugodtabban.
-Ne próbálj átverni. Tudom hogy abból a diliházból jöttél-vonta meg a vállát, miközben le törölt egy kósza könnycseppet.
-Honnan? Mit tudsz még? Ki tudja még?-faggatóztam. Még csak ez hiányzott nekem...
-Egyszer voltam bent látogatóban, még tavaly. Akkor láttalak először és hogy is mondjam, első pillanattól kezdve elvarázsoltál. Amikor Ax elhozott bemutatni rögtön felismertelek, csak nem voltam biztos magamban. Viszont amikor már Dave is jött, biztos voltam benne hogy te vagy az. Apropó, hogy halt meg?-húzta fel a szemöldökét.
-Honnan tudod hogy meghalt?-csuklott el a hangom. Láttam rajta ahogy szégyenébe elpirult.
-Hááát, láttalak titeket amikor mentetek a temetőbe és gondoltam megnézem mit csináltok- túrt bele dús hajába. Ez a gyerek beteg...
-Te beteg vagy komolyan-mondtam rezzenéstelen arccal-Egy normális ember nem követi a másikat a temetőbe! Nem zaklatja. Tegyél egy szívességet és hagyj békén-csattantam fel mérgesen és elfutottam. Annyira elegem van. Dave... Miért mentél el?

*Visszatértem :3 Kötve hiszem hogy valakinek hiányoztam, de nem baj. Úgy tervezem hogy lesz még egy rész, az epilógus, az utószó és vége :)*