Őrült szerelem

Nyolcadik

Reggel már elég korán felébredtünk. A csöngetésig beszélgettünk. Pakolnom nagyon nem is kellett, mivel alig volt cuccom.
Az idő elszaladt, gyorsan csengettek. Nemsokára szabadulok. Akartam is menni, meg nem is. Féltem a nagyvilágtól, féltem hogy mi lesz Dave-vel, de menni akartam innen.
-Hol jársz?-rázott Dave gyengéden. Válaszul csak megráztam a fejem.
Nyílt az ajtó. Felnéztem és megláttam az ismerős arcot, amit évekig gyűlöltem.
Most is a szokásos fekete-fehér apáca ruháját viselte, rózsafűzérrel a nyakában. Haja a fejkötője vagy mije alá volt gyömöszölve.  Abban a pillanatban nem is tűnt olyan gonosz banyának.
-Tudod Sykes. Mindig azt hittem hogy itt döglesz meg. Csoda hogy végre eltűnsz.-mondta a szokásos rideg, mégis gúnyos hangján. Ennyit a szép pillanatról.
-A maga bátorító szavai tartottak életben-vágtam rá ironikusan.  Ő pedig szemforgatva intett hogy menjek utána. Újra az irodája felé vettük az irányt. szüleim már ott vártak rám.
Amint beléptem odapattantak hozzám és szorosan megöleltek.
-Hiányoztál.-motyogta anyám, miközben jó erősen karjaiba zárt.
-Ahogy látom aláírtak mindent, mehetnek. Ég veled Cody,remélem többet nem találkozunk.-rontotta el az amúgy idili pillanatot a banya.
Az épületet elhagyva nagyot sóhajtottam. Az életem egy új fejezetbe lépett,mostmár nincs visszaút. Úgy éreztem magam mint a fogjok, akik sok év után először lépnek ki a börtönből.
A kocsinál megálltam egy pillanatra hogy még egyszer utoljára jól szemügyre tudjam venni az épületet. Az egyik ablakból Dave barátom nézett le rám, mosolyogva integettem neki.
-Cody, mehetünk?-kérdezte apám. Úgy döntöttem apának fogom hívni, mert ő is fiaként bánt velem. Idáig. De még meglátjuk, rendes embernek tűnik.
-Persze.-mosolyogtam. Beültünk az autóba. Szüleim előre, én hátra. Az ülés kényelmesebb mint az ágyam valaha is volt. Kicsit feszengve ültem, szörnyen álmos voltam, viszont féltem hogy bepiszkolom a kocsit. Szüleim nyilván a visszapillantótükörből tudták  leolvasni a gondolataimat, ezért hátraszóltak.
-Kicsim, feküdj le nyugodtan. Hosszú lesz az út, pihend csak ki magad.-szólt anyám, én pedig bólintottam, majd ledőltem. Percekkel később már aludtam is.