Őrült szerelem

Huszonnegyedik

Egèsz este alig aludtam. Dave járt a fejembe, viszont nem akartam átmenni hozzá. Mostmár bánom, de nemsokára ùgyis utána megyek.
Reggel kòmásan sètáltam le a konyhába, ahol Seam ès Emma ültek a pultnál lehajtott fejjel, èrkezèsemre viszont felkapták a fejüket.
-Ülj le...-mutatott egy szèkre Emma.
-Mi törtènt?- ültem le. Hol az egyikre, hol a másikra nèztem, nem tudtam mi a baj, de èreztem hogy nagy.
-Tudod... az emberek sokszor kiszámìthatatlanok ès meggondolatlanul tesznek dolgokat. Bármi is törtènik, tudnod kell hogy ez nem a te hibád...-kezdett bele a hegyibeszèdbe Seam, de idegesen fèlbeszakìtottam.
-A lènyeget mond-szòltam rá idegesen.
-Dave öngyilkos lett- tèrt a lènyegre.
Remegtek a lábaim, ha nem ültem volna, valószìnűleg ott helyben összeestem volna.
-M-mi tö-r-tènt?- a hangom annyira remegett hogy csodálom hogy egyáltalán megèrtettek valamit abból amit mondok.
-Reggel bementem hozzá, hogy felèbresztjem ès... az ablakban lógott. Nem hiszem hogy jó ötlet lenne ha most látnád- szòlt Seam òvatosan, de èn figyelembe sem vève őt felrohantam az emeletre. Dave szobája előbb megálltam, nagy levegőt vettem ès benyitottam. Minden ugyanolyan volt, csak az ablak mellett egy tetem hevert, amit, vagy inkább akit, egy fehèr lepedővel terìtettek le. Nagy nehezen odamentem és letérdeltem mellè. Òvatosan lehùzom a lepedőt ès az Ő hòfehèr, èlettelen arcát pillantom meg. Szemei csukva voltak, ajkai kissè elnyìltak, haja hòcos. Mèg ìgy is gyönyörű. Nyakán egy vörös csìk hùzòdott, feltètelezem ott lehetett a kötèl. A tegnapi ruhàjàban volt. Kèt karján vágàsok voltak. Òvatosan vègigsimìtottam az ujjam a hegeken, amik elèg mèlyèknek tűntek.
-Dave kicsim... Miért?- motyogtam. Egy hullához beszèlek, nem vagyok normális... Ráborultam a mellkasàra ès sìrni kezdtem.
Nem tudom meddig bőgtem. Talán csak egy pár percig, de lehet òrákig is. Gyenge szar vagyok. Minden esetre pokoli volt ès mohòn hittem abban, hogy  ez csak egy rossz álom. De nem volt az.

..................................

Az ágyamban ébredtem. Először Dave-t kerestem magam mellett, de a felismerés villámként csapott belém. Meghalt.  Ránéztem az órára, 23:30. Átaludtam volna az egész napot? Hogy kerültem az ágyamban? Mit fogok most én egy egész éjszakán át csinálni? Tehetetlenségemben elővettem a telefonom és keresgéltem a  névjegyzékek közt. Na nem mintha olyan sok név lett volna beírva.

Én: Ébren vagy?
Jeff: Persze.
Én: Megyünk edzeni?
Jeff:  Cody miért akarsz te este fél tizenkettőkor  edzeni?
Én: Miért ne?
Jeff: Tíz perc múlva legyél a parkban.

Gyorsan felkeltem, felvettem egy fekete atlétát és egy szürke háromnegyedes nadrágot, kerestem egy sportosabb cipőt, felkaptam a telefonom  és a fülhallgatóm, majd lesurrantam a kertbe, onnan pedig ki az utcára. Szigorúan csak előre néztem, nehogy kísértésbe essek és felnézzek Dave szobájára.
Kicsit késve, de odaértem a parkba, ahol egy kissé dühös fejű Jeff várt.
-Késtél...-morgott, majd lepacsizott velem. 
-Bocs-vontam meg a vállam- Hol fogunk edzeni?
-Van a közelben egy edzőterem ami egész este dolgozik.
-Akkor menjünk- indultam el.
-Cody... nem arra van- röhögött Jeff.
-Pfffff... Tudtam én ezt. Csak teszteltelek-forgattam meg a szemem és megindultam az ellenkező irányba.
-Cody onnan jöttél-törölgette a könnyeit.
-Akkor mutasd az utat-fújtam egy nagyot.  Röhögve megindult a jó irányba, én pedig duzzogva ballagtam mögötte. Nem ezért vagy azért, de egész jó a feneke ebben a farmerben és a szürke pólója és pont jól simul rá... Jézusom, mikre gondolok én. 
-Gyere már-állt meg Jeff hogy bevárjon.
-Bocs. Elkalandoztam-nevettem zavartan.
-Tudod, én sem vagyok hülye. Látom hogy valami baj van-indult meg.
-Nem tudom miről beszélsz- néztem félre.
-Collin-sóhajtotta, egyáltalán honnan tudja a teljes nevem?- hol van Dave?
-O-ott-hon-dadogtam össze-vissza.
-És jól van?-közben az edzőterem elé értünk, de nem ment be, hanem a mellette lévő kis sikátorba húzott bele. Nem tudtam tovább magamban tartani. A nyakába borulva sírtam, ő pedig jó barát révén átölelt és halkan nyugtatott.
-Me-megh-alt-zokogtam.
-Szeretnél róla beszélni?-simította meg a hajam, én pedig válaszul csak megráztam a fejem. Felnéztem rá, fekete haja az arcába lógott, szemei kíváncsian csillogtak. Nem tudom mi lep meg jobban, hogy mindenki ilyen kedves, vagy hogy ekkora hisztis picsa lettem.  Szánalmas vagyok.
-Menjünk be-töröltem le a könnyeimet a kezemmel. Válaszul csak bólintott és bementünk a szürke épületbe. Először egy előcsarnok féleségbe léptünk, ahol csak egy pénztár volt és több ajtó, mindegyiken valami felirat, mosdó, öltözők, termek. Jeff a pénztárhoz lépett és felmutatta a belépőkártyáját és intett hogy jöjjek.
-Nekem nem kellene fizetnem?-értem utol.
-Én itt törzsvendég vagyok, sok mindent el tudok intézni-villantott egy ezer wattos mosolyt egy mellettünk elhaladó, hiányos  ruházatú lányra, aki persze vihogva kapta el a fejét.
Bementünk az első terembe, ahol a gépek voltak. Itt viszont szétváltunk, mert én úgy döntöttem hogy először futok egy kicsit, míg Jeff elment sújt emelni és, szerintem, befűzni egy kiszemelt lányt. Áááhh, egyáltalán nem az a csajozós fajta. Odamentem egy szimpatikus futógéphez és beállítottam a sebességet, közben elindítottam a telefonomon a Panic! at the disco- Victorious  című számát. Ez a dal mindig feldob, így kicsit jobb kedvel kezdtem neki a futásnak.
Már majdnem az egész Death of the bachelor című albumát végighallgattam, de még mindig futottam. El akartam futni Dave halála elől, de csak egy helyben toporogtam. Szó szerint. El kell fogadnom hogy elment. Mást úgyse fogok tudni szeretni, de én is megérdemlem a nyugodt éjszakákat. Hirtelen leállt a zene és rezegni kezdett a telefonom. Lenéztem rá és az életem  lepörgött a szemem előtt. Emma hívott... Hezitáltam egy fel-e vegyem, de végül arra jutottam hogy lehet megkíméli az életem ha egyből felveszem.
-Igen?-szóltam bele ártatlan hangon.
-Collin hol a jó büdös picsában vagy?-ordította a kedves nevelőm.
-Edzőteremben Jeff-fel.
-Biztos vagy benne?-kérdezte gyanakvó hangon.
-Nem baszd meg, fingom nincs hol vagyok, csak találtam egy random futópadot és ott szaladgálok-forgattam meg a szemem.
-Jó na, hülye kérdés. Csak tudod nagyon megijedtünk amikor láttuk hogy eltűntél...-kezdett bele a lelkizős monológjába, amihez nagyon nem volt kedvem. Nem akarok érezni soha többet.
-Nekem most mennem kell, te menj nyugodtan aludni. Majd jövök. Szia-ráztam le gyorsan. Kinyomtam a telefonom és elindultam megkeresni Jeff-et. A sarokban találtam rá ahogy éppen kkhhmmm... egy lány torkát vizsgálja a nyelvével. Inkább nem zavartam és kerestem valami súlyzógépet.
Már épp elkezdtem volna edzeni, amikor egy magas hang megszólított.
-Hello szépfiú. Szabad ez a hely melletted?-nyávogta. Egy lófarokba kötött szőke haja volt, pink sportmelltartóval és hozzá illő szürke jóga nadrággal. Az arcától egyenesen megijedtem, legalább egy kiló smink volt rajta. Én ezzel biztos nem csinálok semmit.
-Szabad, de az én helyem is az lesz ha leülsz- villantottam egy mosolyt és inkább elhúztam, mert féltem hogy kikaparja a szemeimet a hatalmas karmaival. Hogy tud ezekkel bármit is csinálni?
Már eléggé megszomjaztam, úgyhogy a büfébe mentem és leültem a pulthoz. Egy fiatal lány dolgozott az italoknál. Vörös haját feltűzte, bal karja tele volt tetoválásokkal,  fülében és a szájában is piercing volt. Nagyon szép mosolya volt, talán ezért volt olyan szimpatikus.
-Mit adhatok?-pattant elém.
-Víz jó lesz-morogtam. Gyorsan kiszolgált, de nem ment el.
-Alice vagyok-nyújtotta a kezét.
-Cody-ráztam meg.
-Mi járatban itt?
-Szomjas voltam-mosolyodtam el.
-Ez egy jel volt hogy ne vájkáljak az életedben?- nevetett fel. Tényleg olyan kedves mosolya van.
-Örülök hogy észrevetted-néztem a kék szemeibe.
-Hát jó-szomorodott el-pedig biztos érdekel múltad van.
-El sem hiszed mennyire-nevettem fel kínomban.
-Akkor hitesd el velem-hajolt közelebb. Kicsit hezitáltam hogy el-e mondjam neki, de Jeff hálaégnek megmentett.
-Cody,  itt vagy?-termett hirtelen mögöttem.
-Látod-pillantottam felé.
-Menjünk lassan. Későre jár-megnéztem a telefonomon az órát, ami 3:48-at mutatott.
-Akkor úgy látszik máskor tartunk mesedélutánt- néztem mosolyogva Alice-re.
-Alig várom, de nekem vissza gyere. Ezt a vizet is valakinek ki kell fizetni- kuncogta.
-Majd meglátjuk-intettem, majd sietve távoztunk. A kihalt utcákon mág a cipőnk talpának a kopogása is fülsüketítőnek hatott. Néha-néha egy-egy kutya felvonyított vagy macska nyávogott. Még a szél sem fújt.
-Láttam amikor elküldted azt a pláza picsát-törte meg a csendet Jeff vihogva.
-Csoda, láttam hogy te is el voltál foglalva- löktem meg. Jeff csak zavartan felnevetett.
A park felé érve elbúcsúztunk és elváltunk. Én gyorsan hazarohantam és ruhástul befeküdtem az ágyamba. Örültem hogy sikerült elfelednem a fájdalmam legalább pár órára.