Őrült szerelem

Huszonharmadik

Dave ma volt annál a dilidokinál. Azt mondta minden rendben, de láttam rajta hogy hazudik. Egész nap került és alig beszélt hozzám. Amikor rákérdeztem csak idegesen morgott valamit. Épp az aznapi házim csináltam amikor rezgett a telefonom.

Ismeretlen szám: Szia :) Jeff vagyok.
Én: Hello
Jeff: Mizu?
Én: Tanulok. Arra?
Jeff: Jaaa, mondta Ax hogy nyáron tanulnod kell. Fiúkkal el szoktunk járni a helyi edzőterembe, de mostanában senkinek sincs kedve velem jönni. Neked sem lenne kedved?ï
Én: De, lenne. Mikor?
Jeff: Életmentő vagy. Én ráérek, neked mikor lenne a legmegfelelőbb?
Én: Akkor majd mèg megbeszèljük.
Jeff:Okè, majd ìrj.

Kopogtak az ajtómon.
-Gyere-szòltan oda. Dave jött be, de valahogy mègsem az èn Dave-m volt. Nem a másik szemèlyisègère gondolok. Egyszerűen más volt. Szomorù, fáradt, meggyötört. Szèttártam a kezem, jelezve hogy öleljen meg, de ő csak leült az ágyamra ès maga elè bámult.
-Hè- sètáltam elè- minden okè?
-Aha- dünnyögte lehajtott fejjel.
-Sosem tudtál hazudni-néztem mèlyen a szemèbe.
-Aha- sòhajtotta. Felkelt, gondolom, azzal a szándékkal hogy elmennyen, de visszahúztam.
-Hova mész?- suttogtam a fülébe ès egy puszit adtam a nyakàra.
-Szobámba-lökött el magàtól komoran.
-De...mindig együtt alszunk- szòltam utána zavartan.
-Nőjj már fel, nem vagyunk csecsemők-és kiment. Szavai szörnyen fájtak ès legszìvesebben sìrtam volna. Szüksègem volt valakire ès tudtam is kire. Megkerestem a telefonom és Axel számát tárcsáztam.
-Minden okè?-kèrdezte köszönès nèlkül.
-Tìz perc múlva előttetek?
-Legyen öt- egyezett bele majd letette. Gyorsan összekapkodtam magam ès nagy nehezen leugrottam az erkèlyemről, majd átmásztam a kerìtèsen. Ilyenkor jövök csak rá milyen jó haverral is áldott meg az èg. Kicsit lelkiismereyfurdalásom van amièrt hanyagoltam, hiába foghatom a rengeteg pòtolnivalòra, legbelül tudtam hogy nem csak az az oka.
-Na mesèlj-jött elèm Ax, én pedig szò nélkül megöleltem. Fájt hogy Dave az egyik napròl a másikra ìgy megváltozott. Fájt hogy nem mondja el mi a baj. Fájt hogy elutasìtott. A legrosszabb pedig az volt hogy ùgy èreztem hogy ettől csak rosszabb lesz. Ax szó nèlkül visszaölelt, aminek szìvből örültem. Aztán hirtelen eltolt magátòl.
-Ezt lehet nem kellett volna- suttogta.
-Mièrt?- nèztem rá furán, ő pedig megfordìtott. Dave állt a szobája ablakában ès minket nèzett. Èrtèkeltem hogy Ax aggòdik, de jelen pillanatban csak felidegesìtett.
-Menjünk-Ragadtam meg a karját ès elhùztam a hìd felè.
Leültünk a hìd alatti eldugott lyukba. Axel egy doboz cigitt vett elő. Nem is tudtam hogy cigizik.
-Ugye nem mondtad el senkinek amit tudsz ròlam?- nèztem rá.
-Először is:ez kicsit furán hangzott, másodszor: hülye lettem volna. Amikor Emma beszèlt ròlad alig akartam elhinni hogy valakinek ilyen háttere legyen-szìvott bele a cigijèbe, majd sűrű füstöt fùjt ki.
-Kibìrhatò. De mèg ìgy is elcseszett vagyok- sòhajtottam.
-De legalább vonzó is-kuncogta.
-He?- hèztem râ èrtetlenül.
-Dave fülig szerelmes belèd, Olinak is megakadt rajtad a szeme ès a madarak azt csicseregtèk hogy az árvaházban is nagy hìrneved volt- mosolygott.
-Dave többet nem szeret, de én csak őt szeretem.
-Tùllèpsz rajta.
-Nem èrted-sòhajtottam- én csak őt tudom szeretni. Pszihés dolog.
-Értem... Inkább hagyjuk. Jó?-nézett félre.
-Persze-húztam el a számat kínosan-úgyis ideje lenne hazamenni.
Hazafelé csendesen  baktattunk egymás mellett. Szinte éreztem a feszültséget a levegőben.
-Öhm... most valami baj van?-állítottam meg.
-Nem-sóhajtotta- csak aggódom érted. Rossz előérzetem van.
-Mire gondolsz?-néztem rá furán.
-Hagyjuk. Biztos csak hülyeséget beszélek.
-Hát...oké
.....................................

Igyekeztem a lehető leghalkabban bemászni az ablakon, de még így is felrúgtam valamit. Dave szobájában le voltak kapcsolva a lámpák és a függöny is be volt húzva. Hiába... szeretem őt. És csak őt. Se Seamust, se Emmát, se a fiúkat, csak Dave-t. Nem tudom hogy ez normális-e, de mindegy. Jobbnak láttam ha inkább lefekszem aludni. De bár ne tettem volna...