Rossz Döntés Volt《H.S.》/BEFEJEZETT/

Epilógus

Folyamatosan a levelet szorongatom a kezemben. Nem tudom letenni. Olvasnom kell az írását. Hallanom kell a hangját a fejemben. Éreznem kell a jelenlétét. Az illatát.

Felkelek a padlóról, majd felöltözök az átlagos, fekete szerelésembe.
Szokasos időben, tíz órakor elindulok a pszichológusomhoz, de most a levelet is magammal viszem.
Most kivételesen gyalog megyek. Az ápolónők mosolyogva köszönnek, de nem nagyon izgat az, hogy visszaköszönjek. Leülök a rendelő ajtajával szembe és várok. Körülbelül tíz perccel később kinyílik az ajtó és meglátom Louist. Int, hogy menjek be, mire én felállok a székből és befelé kezdek el sétálni. Leülök az ismerős székbe és csak nézek magam elé.

-Na? Mondj valamit. Mi az a kezedben?- ráncolja a szemöldökét.

-Ja ez? Ő... semmi.-Mondom zavartan, mire kiveszi a kezemből.

-Sarah írta?

Bólintok. Olvasni kezdi, majd egy helyen megakad a szeme, szólásra nyitja a száját, de aztán becsukja. Kérdőn nézek rá, de legyint egyet.
Tovább olvassa, anélkül, hogy megszólalna.

-Miért hagytad el?

-Erről már beszéltünk.

-Nem baj. Szeretném még egyszer hallani.

-Mikor Los Angelesbe költöztünk minden megváltozott. Valahogy... mintha elkapott volna minket a balszerencse... egyszer majdnem elrabolták, rengeteget veszekedtünk és... aztán gondoltam hogy én vagyok a hibás... írtam neki egy levelet, amiben leírtam, hogy mennyire szeretem és otthagytam neki a nyakláncomat is. Elmentem a családomhoz Londonba. Ideiglenesen odaköltöztem, aztán Niall hívott telefonon, de nem vettem fel. Tizenhatodjára emeltem a fülemhez a telefonom, és akkor közölte, hogy... -Nem tudom tovább folytatni. Nem vagyok rá képes. - Nem... ne haragudj nem megy.

-Amikor először kérdeztem is ezt mondtad, aztán folytattad. Gyerünk Harry. Szedd össze a gondolataidat. Gondold el mi történt azon a napon-Egy párnát nyom a kezembe.

Vér mindenhol.
Sarah holtteste előttem fekszik.
Vér mindenhol.
Meghalt.
Vér mindenhol.

Földhöz vágom a párnát és felállok a székből. A kezemmel az államat dörzsölgetem, aztán megint leülök. Louis feláll, majd a vállamra teszi a kezét.

-Nyugodj meg.

Hirtelen dörögni kezd az ég, ezzel engem megijesztve, majd pár perc múlva elmegy az áram. Louis előveszi a zseblampát, és világítani kezd vele.

- Nos, elengedlek. Menj haza és nyugodj meg.

Teszem, amit mondott és kimegyek a sötét folyosóra, majd a kijárat felé veszem az irányt, nem köszönve a nővéreknek.
A park felé indulok, ami körülbelül két kilométerre van innen. Nem törődök a szakadó esővel, csak setálok Los Angeles forgalmas utcáin.

Egy átkelőhelyre érkezek. Utálom, hogy itt mindig fél órát kell várni arra, hogy az ember átmehessen az úton. A lámpa még mindig piros, de én lelépek a járdáról, de hirtelen fékcsikorgást hallok, majd egy nagy ütést érzek az oldalamon. A földre érkezek és minden elsötétül.

Mérhetetlen fájdalom uralja a testemet, majd olyan dolog történik amit sosem hittem el. Mindent látok. Ahogy az autós kétségbeesetten próbál újraéleszteni, ahogy a mentő félúton jár, ahogy a rémült emberek a testem köré gyűlnek, hogy mindennek vége.

Valami nagyon erős erő húz felfelé. A kapu előtt találom magam és amint átlépek rajta, meglátom őt. Sarah áll előttem. Könnyezik. Sietve megölelem, mintha ez lenne az első és egyben utolsó. De most már soha többet nem hagyjuk el egymást.

Utolsó😭
Nagyon sajnálom hogy ennyit kellett várnotok, de rengeteg volt a tanulnivaló és egyszerűen nem tudtam időt szakítani az írásra.
De itt van a rész.
Bőgök😭
Sajnálom, hogy ennyire szomorú lett a vége, de a blogok 90%-a happy enddel végződik és ezt így jobbnak láttam.
Nemsokára megírom a köszönetnyílvánítást, abban leírok mindent a blog iránti érzelmeimről.

Kérlek titeket, hogy írjátok le, hogy mire számítottatok, még ha total hülyeség is, de engem érdekel.

Ily all💕