Verseim

A boldogság

Itt vagy te és Ott van Ő, talán a nem is létező.

Jártam sok helyen, de meg nem leltem.

Hegyeken, völgyeken, dombokon át

az igaz szerelem ki tudja milyen világ?

Mert Te csak magadnak létezel, 

azért kelsz, fekszel és eszel.

És félsz.

Hogy miért?! Az még Te se tudod, 

s azt se ha lessz-e Holnapod.

Lejárt a május, a furcsa kezdet 

és február is, a vészjosló hideg.

Minden elmúlt, s mégis 

a szobádban ülsz és a csend elnémít.

Máskor buliban vagy, fiúk- lányok közt

csak azt nem tudod, hogy mi ehez a közöd.

Bömböl a zene, vakít a fény, ez nem a világod,

de sem az enyém.

De hol talállak?! Mondd, merre vagy?!

Boldogság! Hallani akarom a szavad...

... Ám hiába várlak, ülök itt egyedül, 

s főleg a szüneteken a nagy Magány szinte megöl.

Mégis ez van, ülök itt egyedül, de jaj! Ki hangját hallom?

Tán nem a Tied édes szerelmem, 

kit annyira hiányolt a lelkem?

Gyere vissza, ne fuss el!

Rútságommal fogadj el.

Ám hiába, hiába kérlelem, 

be kell vallanom, Számára Szép nem lehetek.

Vagy a Távolság? Tán az mi összetép, 

amiért sose lehetünk egymasé?!

Rendben. Hát vége a játéknak. 

Legyünk tisztességesek és hősiesen valljuk be, 

hogy ezen a bolygón Igaz szerelem rég nem lehet.

Mások vagyunk, mások, mint Őseink, 

kik egyszer- egyszer követelték Jogaink.

Ám mért ez a nagy kezdőbetű? 

Hisz a jog manapság csak egyetemi kar,

s aki sok pénzt lekavar, annak lesz majd tiszta az asztal.