Verseim

Tökéletes

Ősz volt. Hulltak a levelek,

ám messziről téged észrevettelek.

Szemed kék volt, hajad szőke,

mosolyod a gond nem gyötörte.

Láttalak egyszer- kétszer, 

s aztán közeledbe férköztem.

Haverok legyünk!

Úgy gondoltuk, ám a sors másra gondolt.

Feléledt a tűz, az ősi vágy,

s újra eljött a nyár.

Süvített a szél, tombolt a vihar,

ám szerelmünk igaz maradt.

Majd egyszer, egy novemberi alkonyon, 

mikor az erdőben lépkedtem nyomodon

megtorpantál, s leültél.

Ezt tettem én is, 

példádat őszintén követvén.

Naplemente volt, az ég kitisztult, 

s mi ott ültünk, mint két hajléktalan nyomorult.

Felém fordultál, szemembe néztél,

s majd kimondtad azt, amitől féltél: 

"Szeretlek kicsi. Gyere, legyél a kedvesem!"

Közel hajoltál, majd megcsókoltál. 

Csókunk szenvedélyes volt,

akár a szerelmi vallomás.

És ültünk ott, egymásra nézve, 

mosolyogva, s kéz a kézben.

Kocsidba ültünk, s hazavittél,

majd az ágyra fektettél.

Pusziltál, csókoltál, 

vágyaddal elvarázsoltál.

Másnap reggel boldogan ébredtem, önfeledten.