Stay with me-Kol Mikaelson fanfiction

4.fejezet

  - Szívem, idő van!-halottam meg lentről a gondviselőm hangját. Aki ezzel jelezte nekem, hogy legalább az első nap ne késsek el a suliból. Nem minthogyha ez olyan sokszor megesett volna.
Félkomásan kikászálódtam az ágyból és miután beugrott a tegnapi „tudjunk meg mindent a Gilbert gyűrűről" tervem, vidáman kezdtem el készülődni...a tagintézménybe. Tudom, még gondolni is rossz rá. Gyorsan beálltam a zuhany alá és a hideg víznek köszönhetően kezdtem teljesen felébredni. Miután megtörölköztem és felhúztam az előre kigondolt ruhát, lementem reggelizni. A konyhában pedig megpillantottam Aput az asztalnál...öltönyben.
- Reggelt.-biccentettem neki és a kávéfőzőhöz léptem.-Milyen elegáns vagy.-jegyeztem meg.
- Igen.-hebegte zavartan.-tényleg nem túlzás az öltöny?-kérte ki a véleményemet szinte azonnal.
- Attól függ. Milyen alkalom is lesz? -próbáltam kiszedni belőle, miközben egy csészébe töltöttem a forró kávét és asztalhoz ültem.
- Az első tanítási napom.-nézett rám.
- Tényleg.-csaptam a fejemhez. Az első tanítási nap. A mindenki által utált kifejezés. De ennek mégis, hogy tud valaki örülni?!? – Öhm, nehéz kérdés.-válaszoltam, miközben neki álltam a müzlinek.-Egy picit túlzás a sulihoz, de tekintve, hogy valójában egy egyetemista tanár vagy.-ingattam a fejemet.- Viszont, szerintem húzz fel egy farmernadrágot a szövet helyett és akkor jó lesz.-mondtam neki.- Bár én nem fogok kosztümben flangálni az első napomon.-szögeztem le szinte azonnal. Apu felszaladt a szobájába átöltözni, én pedig addig elfogyasztottam a reggelimet, miközben a telefonomat nyomkodtam.
- Jó így? -jött le a gondviselőm az emeletről és körbefordult.
- Aha.-mosolyogtam rá.
- Na, én megyek is.-nyomott, egy gyors puszit a homlokomra. -Ne feledd, 9-re be kell érned a suliba.-mondta.

- Ha akarnám se tudnám elfelejteni.-rebegtettem a szempilláimat.

Apa nevetve megfogta a táskáját és lelépett.

Végre. Azonnal az ajtóhoz szaladtam és bezártam azt.
Kezdődik a terv.-gondoltam. Felmentem Apu szobájába és elkezdtem keresgélni. Persze tisztában voltam azzal, hogy ez nem éppen a legjobb ötletem, de miután Apa tegnap elküldött egy gyűrű miatt és szemrebbenés nélkül hazudott nekem, így én sem folyamodhatok más módszerekhez. Az íróasztala és a szekrénye is tiszta volt, szóval már ott tartottam, hogy lelépek. Csakhogy mikor megfordultam, azzal a szent céllal, hogy elhagyhassam a szobát, észrevettem Apa ágya alatti széfet. A fejemben pedig minden összeállt. A gondviselőm minden fontos iratot és családi fotót a szürke fém dobozban tartott, szóval, ha van is valami infó a gyűrűről, akkor az csakis a széfben lehet. Megfogtam a dobozt, miközben erősen agyaltam a zárkombináción. Köztudott tény, hogy nagyon sok ember egy számára fontos dátumot (szülinapot vagy évfordulót) ad meg jelszónak. Miután Apa születésnapja helytelennek bizonyult, az enyémet írtam be. A széf pedig ennek köszönhetően kattant egyet. Ez volt az a pillanat, amikor elkezdtem magamtól undorodni. Hiszen Apu a születésnapomat adta meg jelszónak, ami nagyon aranyos dolog, viszont én mégis csúnyán kihasználtam. De úgy voltam vele, hogy információk nélkül én tuti befogok csavarodni. Így kinyitottam a dobozt, amiben régi számlák voltak, fényképek és egy kézzel készített tömör könyv. A könyvben különböző újságcikkek voltak összegyűjtve. Én pedig rögtön olvasni kezdtem azt.
Az első eset a nyolcvanas években történt, itt Mystic Falls-ban. Az áldozat egy huszonéves nő volt. Torkát elharapták, a sztorit pedig állattámadásnak könyvelték el, mégis a cikk szerint, több verzió vámpírtámadásra utalt. Hiszen nem találtak vért.
Vámpírok.-nevettem el magam halkan. De hamar rá kellett jönnöm, hogy az összes cikkben lévő áldozatban ugyanaz volt a közös. Nyakharapás és a vér hiánya. Úgy tűnt mintha Apa hitt volna bennük, mármint vámpírokba.
Valószínű Edward Cullen épp most trappol be a Mystic Falls-i gimibe. -töprengtem.
Apu néha hajlamos volt mindenféle történelmi dolgot átnézni töviről-hegyire, de ezt akkor is túlzásnak tartottam. Zavartam megfogtam a könyvet és a táskámba tettem, a széfet pedig vissza állítottam eredeti helyzetébe, remélve persze, hogy Apunak nem fog feltűnni a könyv hiánya.
Utána pedig "normális" tiniként elindultam a suliba. Az órám szerint még kerek 10 percem volt, hogy beérjek a tagintézménybe.
A középiskola bejárata egyébként bordó színben tündöklött, vajon kigondolta volna? Már kezdtem úgy érezni, hogy az egész városban csak két színt ismernek: a bordót és a sötétbarnát, ami nagyon frusztráló volt. A gimibe belépve egyébként a beiratkozó lapot bámultam, így teljesen kizártam a külvilágot, aminek köszönhetően rögtön nekem jött az egyik srác.