Jessica Parker,az édesapjával együtt Mystic Fallsba költözik,ekkor persze még fogalma sincs arról,hogy mekkora hibát követett el.
Természetesen már az első nap "összefut" Damon Salvatore-val ,ezután pedig a Mikaelson család két oszlopos tagjával is...
Hihetetlenül örültem Kol-nak és az ajánlatának. Remélem, hogy ezt már nem szúrom el. Miután az utolsó órám is eltelt, a Mikaelson rezidencia felé futottam. Ahol a legfiatalabb Mikaelson nyitott ajtót. - Szia.-mosolyodtam el, kissé zavartan. -Bemehetnék?-böktem befelé. Kol elállt az utamból, én pedig beléptem a házba. Miután összeszedtem a gondolataimat, az ősi vámpír felé fordultam, majd megszólaltam. - Sajnálom.-mondtam ki, az első eszembe jutó szót.-Önző voltam. Én csak...fogalmad sincs, hogy mit érzek irántad.-böktem ki, egyre kétségbeesetteben.- Egyszerűen megőrjít az a tudat, hogy bármikor elveszíthetek.-folytattam tovább a monológomat, miközben hadováltam a kezemmel. -Nekem, nem az volt a bajom, hogy el akarsz menni.-ráztam a fejemet. -Hanem hogy egy vámpírokkal teli városba. Egy idegen vámpírokkal teli, veszélyes városba.-magyaráztam.-Kérlek.-köszörültem meg a torkomat, a könnycseppeket pedig igyekeztem visszatartani.-Kérlek, mondj valamit.-könyörögtem, miközben próbáltam nem elveszni az ősi szemeiben. Azokban a gyönyörű szép barna íriszekben. - Szeretlek.-ölelt magához. Én pedig hirtelen azt sem tudtam, hogy mit tegyek. Végül visszaöleltem. - Én is.-fúrtam a fejemet a nyakába. Ennyi, kész, nem bírtam tovább. Kitört belőlem a zokogás. Kol, nyugtatóan elkezdte simogatni a hátamat, mire ismételten felsírtam. Annyira hiányzott már, a hangja, az érintésé, az egész lénye. Ebben az ölelésben pedig, benne volt az elmúlt 4 nap. Az a kínkeserves 4 nap. - Sajnálom.-szipogtam. Annyira hülyén éreztem magam, pláne a kiborulásom miatt. - Nincs semmi baj, tökmag.-kezdett el körkörösen simogatni, miközben elmosolyodtam, a becenevem hallatán. - Felmegyünk?-bökött a szobája felé. Aprót biccentettem a fiúnak, aki egyszerűen menyasszony pózba felkapott és felsuhant velem az emeletre. - Kol.-nevettem el magam, miután letett az ágyra. Körbe néztem a barátom szobájába, egy pillanatra. Hihetetlen, még ez is hiányzott. A bézs szoba, a hatalmas ágy. A mellette lévő tükör. - Bekereteztetted.-böktem mosolyogva az egyik közös képünk felé.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
- Igen.-bólintott ő is, vigyorogva.-Jól nézek ki rajta.-húzta ki magát magabiztosan. - Hé.-álltam fel az ágyról, miközben szembe találtam magam az ősivel.- Én is jól nézek ki.-kértem ki magamnak. - Jól nézel ki, tökmag.-húzott magához a derekamnál fogva. Majd ráerősen megcsókolt, én pedig beletúrtam a hajába. Úgy éreztem, mintha csak ő és én lennék. A külvilágot teljesen kizárva csókoltuk egymást. - Jess. Jess.-cirógatta Kol az arcomat egyre kétségbeesettebben. -Rebekah.-ordította el magát Kol.-szólj Elijah-nak.-váltott át egyszerre ijedt és könyörgő hangvételbe. Mielőtt bármit is szólhattam volna, elsötétült előttem az egész világ.
Sziasztok! :)
Néhány kérdéssel érkeztem hozzátok,szóval...
Vajon mi történt Jessicával? Kol tett vele valamit? Szerintetek mi fog történni a következő részben? Ti minek örülnétek?
A válaszokat, komment formájában várom.:D A következő fejezetben remélhetőleg minden ki fog derülni.
