Monster I Kaisoo

#18

Kyungsoo:  
Jongin felnyitja a szemeit, mire könnyeim újra megerednek. Megkönnyebbülve bámulom, tovább itatva az egereket.
-Soo mi a baj?-kérdezi halk, rekedtes hangon. Megrázom a fejem, amennyire tudom, és apró mosolyra húzom a szám. Fáradtan pislog, de arcán megjelenik egy kicsinyke görbület.
-J-jonginnie?
-Hmm?
-Mikor elrohantam...nem mondtad el miért tetted...-halkulok el, attól tartva rosszul érinti majd a téma.
-Ohh...hát, ez egy elég hosszú történet, kérlek egyenlőre legyen elég annyi, hogy bántani akarta Baek hyungot.-mondja kissé bánatosan. Kifejezését meglátva egyből megbánom, hogy megkérdeztem, nem akartam elszomorítani.
-S-sajnálom, hogy csak úgy elfutottam...ha nem vagyok ilyen idióta, most minden rendben lenne.-elpityeredek, és azonnal törölgetni kezdem arcom. A sok fájdalom csillapító hatására továbbra sem kéne éreznem semmit, de a szívem megállíthatatlanul sajog.
-Soo, ne marcangold magad!
-De..
-Semmi de!-szakít félbe.
-Kyungie...semmiről nem tehetsz érted? Az én hibám, hogy így kellett megtudnod, és az is, hogy nem rohantam azonnal utánad. Ne haragudj kérlek!
-Ninnie..-nem tudom folytatni, a sírás fojtogat.
-Hmm?-szelíden elmosolyodik, biztos vagyok benne, hogy nagyon fáradt, mégis küzd az álomvilág ellen, hogy velem törődjön. Szörnyű embernek érzem magam. Makacs, önfejű, önző barom. Ez vagyok én, semmi más. Mélyen elgondolkozom és csak arra eszmélek, hogy Jongin áll az ágyam mellett.
-Úristen! Mit csinálsz? Azonnal feküdj le!-pánikolok. Felkuncog, és aprócska puszit nyomva ajkaimra tesz eleget parancsomnak.
-Ne gondolkozz butaságokon!
-Te meg ne csinálj butaságokat!-förmedek rá.
-De muszáj volt!-meghökkenek válaszától. Mégis miért lenne muszáj?
-M-miért?
-Mert szeretlek.-újabb sokk ér, ahogy elhagyja száját az a bizonyos szó. Szeret. Elképzelni is lehetetlen, nemhogy a két fülemmel hallani. Megcsípem magam, mire feljajdulok. Jongin értetlenül néz rám.
-A-azt hiszem tényleg nem álmodok.-dadogom fülig pirulva. Felkacag, majd hatalmasat ásít.
-Persze, hogy nem álmodsz...nem gondoltam volna, hogy ez ekkora meglepetés lesz.-vigyorog. Még jobban elvörösödök, már ha ez egyáltalán lehetséges.
-N-neked inkább aludnod kéne...-motyogom zavartan.
-Igazad lehet.-kuncogja, majd szépen lassan lehunyva szemét, továbbra is ezerwattos mosollyal próbál elaludni.
-Én is szeretlek Jongin-suttogom, és nem is tudom igazából miben reménykedek, abban, hogy meghallotta vagy, hogy sem.  

Jongin:

  Azt álmodtam hogy Kyungie viszont szeret engem, és mindaddig el is hittem, hogy ez igaz, míg fel nem nyitom a szemem. Ekkor jövök rá, hogy ez csak egy álom volt.. pedig olyan valóságosnak tűnt. Felülök és Baekki aggódó szempárjával találkozok.
-Hol van Kyungsoo?-esek kétségbe. Mikor elaludtam még itt volt mellettem.
-Én is örülök neked Jongin.-mosolyodik el.
-Egyébként ő a szobájában van. Alszik. Kimerült. Este 11 van. Alig lehetett elvonszolni tőled.
-Meddig voltam kiütve?-kérdezem rekedtes hangon.
-2 hétig szinte semmilyen életjelet nem mutattál, aztán tegnap végre kinyitottad a szemed. Minden előjel nélkül.-meséli szomorkás örömmel a hangjában.
-Örülök, hogy visszajöttél.. bár fel kellett áldozni magamat, de azért örülök.-vigyorgok rá.
-Miii, már itt voltam a "baleseted" napján is.. léptem volna be az ajtón, amikor Chanyeol kirontott a házból. Csak annyit mondott, hogy szálljak be az autóba, és én megtettem.-mutogat a levegőben össze-vissza feldúltan.
-Most már itt maradsz?-kérdezem meg egy idő után reménykedve.
-Nem Jongin.. ugyanúgy nem itt fogok lakni. Tudod miért..-rázom meg a fejem szomorúan.
-Azt hittem ezalatt a két hét alatt megbeszéltétek.. és talán hogy már együtt is vagytok..
-Szép is lenne, de nem... szinte nem is beszélünk. Kerüljük egymást.. egyszer kétszer egymáshoz szólunk, de semmi több. Nem akar már engem itt.. nem akar engem már sehun.-lehajtja a fejét és egy könnycsepo is kicsordul szeméből. Ezeket a barmokat... mindketten hiányolják egymást. Aztán erről egyik sem tud..
-Baekhyun, Chanyeol..-kezdek bele mondandómba, de az említett személy benyit az ajtón.
-Mi van velem?-kérdezi felém fordulva.
-Semmi..-vágom rá.
-Akkor jó.. Baekhyunnie, te menj csak aludni, én majd figyelek Jonginra.-mondat végén egy bíztató mosolyt is magára erőltet. Baekhyun teljesen lefagyva bámulja. Gondolom ez alatt a 2 hét alatt még nem beszélt hozzá ennyit,mint most.
-Öhh izé, r-rendb-ben. Köszi.-motyogja zavartan majd kislisszan a szobából. Chanyeol fájdalmas tekintettel néz utána, majd lassan becsukja utána az ajtót.
-Jól vagy Jongin? Szükséged van bármire?-fordul felém. Meglepetten nézek az aggodalmaskodó óriásra.
-Persze, jól vagyok, nem kell semmi.-hadarom.
-Kérdezhetek valamit?-töröm meg a csendet. Bizonytalanul bólint egyet, mire én maganiztosan elmosolyodok.
-Szereted még, ugye?-kérdezem meg a nagy kérdést, amire egyértelműen tudom a választ, de az ő szájából is hallani akarom. Megáll abban, amit csinál, és felém kapja fejét. Pár másodpercig szó nélkül mered rám, majd elfordul tőlem.
-Nem..-válaszolja egyszerűen. Kikeredett szemekkel figyelem Chanyeolt, de ő már folytatja is azt, amit abbahagyott.
-Hihetetlenül megbántott..-folytatja.
-De.. de az nem ugyanaz.. nem csak haragszol rá?-kérdezem összezavarodva.
-Hagyjuk ezt a témát, jó? Nem akarok Baekhyunról beszélni!-mondja idegesen, mikor Baekhyun nyit be  a szobába.
-Itt hagytam a telefonomat.-mondja még mindig zavartan, de most nem az a zavartság, mint az előbb volt. Már lépne ki a szobából, miután megtalálta a telóját, de megtorpan.
-Ma este elmegyek.-jelenti be. Chanyeolra néz, de szinte rögtön el is kapja róla tekintetét.
-Már jobban vagy, így nem akarok már senkit sem zavarni.-mélyen belenéz Chanyeol szemébe. Időm se lenne reagálni, elhagyja a szobát. Chanyeol kicsit összetörtnek tűnik, de aztán mintha mi sem történt volna, folytatja amit eddig csinált.