Reggel Brandon karjaiban ébredtem. A telefonomért nyúltam, hogy meg nézzem hány óra van, csak annyit láttam, hogy anyától 6 nem fogadott hívásom van. Próbáltam ki szabadulni fogságából, mikor felálltam, gyorsan felöltöztem a lehető leghalkabban akartam de nem ment, ezért Brandon felébredt.
- Hová mész? - kérdezte a szemét vakarva
- Anya hívott párszor, gondolom haza kell mennem.
- Mért nem szóltál? - állt fel az ágyból
- Annyira cukin aludtál - mosolyogtam
Megfogta derekam és magához húzva csókolt meg.
- Mennem kell - néztem szemébe
- Vissza jösz? - bámulta a szám
- Ha szeretnéd - húztam mosolyra a számat
- Szeretném - jött meg közelebb
- Vissza jövök - öleltem meg
- Rendben, bármi van hívj - simogatta a hátam
- Jólvan - mosolyogtam
Le kísért az ajtóba, majd mikor elköszöntem tőle elindultam.
Egész úton mosolyogtam, annyira hiányzott, és annyira jó, hogy a közelembe van.
Mikor a háza értem anya épp telefonált, annyit hallottam, hogy valamit lefoglalt. Amikor letette kérdő szemekke bámultam rá.
- Jól vagy? - kérdezte mosolyogva
- Mit foglaltál le? - kérdeztem halkan
- Ja, hát semmiség az egész - legyintett
- Anya, mit foglaltál le? - kérdeztem magasabb hangerővel
- Jó elmondom, ülj le kérlek - húzta ki a széket
- Nem ülök le, mondjad mi van? - sürgettem
- Kislányom kaptam egy állást.
- Jó, de mit kellett ezért lefoglalni? - kérdeztem értetlenül
- Indonéziában kaptam az állást - mondta halkan, ekkor össze raktam a képet. El költözünk.
- Anya, ugye csak viccelsz - mosolyogtam hülyén
- Nem, nem viccelek, hétfőn ki írattlak titeket a suliból, és szerdán megyünk.
- Nem, anya ezt nem teheted velem - sírtam el magam
- Nem tehetek mást, fogd fel, nem könnyű három gyereket egyedül eltartani, dolgozom kell.
Nem válaszoltam rá, csak sírva fel szaladtam a szobámba és az ágyamra feküdve zokogtam.
Nem hagyhatok itt mindenkit, itt vannak a barátaim, itt van Brandon. Sírásomat Daniel szakította meg, aki kopogás nélkül lépett be szobám ajtaján.
- Kislány, mi a baj? - szaladt az ágyamhoz
- Anya elakar vinni innen - ültem fel sírva
- Micsoda? Nem hagyhatsz itt minket - nézett nagy szemekkel
Nem válaszoltam. Nem tudok mit mondani, Daniel nagyon fontos ember az életembe, úgy tekintek rá mintha a bátyjám lenne, ha neki nem tudok mit mondani Brandonnak mit mondok? Hogy mondjam el neki, hogy itt hagyom, és a többieknek? Nem fog menni nekem.
- Kislány - ölelt meg hírtelen
- Igen? - néztem fel rá
- Megoldjuk, ha kell beszélek anyukáddal, ha kell nálunk laksz. Nem fogom hagyni, hogy a szemem láttára vigyenek el tőlem.
- Szeretlek Dan - öleltem meg szorosabban
- Én is szeretlek, megoldjuk. Oké? - fogta meg kezem
- Oké - szipogtam
- Brandonnal remélem minden oké - mosolygott
- Minden oké - bólogattam
- Akkor jó, mert neki jobban hiányoznál mint nekem, pedig elhiheted nagyon hiányozna a hülye fejed. - próbált nevettetni
- Igen, tudom, de ennek még nincs vége, bármi lehet.
- Én tudom mi lesz a vége - mondta pozitívan
- Mi? - néztem fel rá
- Anyukád bír engem, és mivel én téged bírlak ezért bármit megteszek azért, hogy maradhass, tényleg bármit.
- Jó, de ha azt nézzük anya engem szeret, és mégis elakar innem vinni.
- Lehet nem szeret - nevetett
- Oh kösz - mosolyogtam
- Meg kell értened őt is, hisz neki csak ti vagytok, nem hagyhat itt, kivéve ha én kérem - vont vállat
- Daniel én megértem, de neki is megkéne értenie, hogy nekem ti vagytok a második családom, és hogy nekem nagyon fontosak vagytok. Akkor mért akkarja, hogy itt hagyjalak titeket?
- Nem tudom, de nyugodj meg, én még itt vagyok és segítek -állt fel
- Köszönöm - álltam fel utána
- Jön a szerelmed - nézett ki az ablakon
- Uh basszus látni, hogy sírtam? - néztem rá
Csinált valamit az arcomon majd így szólt
- Semmi, de mosolyogj! - két kezét a szám szélére tette és húzta két irányba
- Jó - válaszoltam vigyorogva
Ekkor Brandon benyitott az ajtón.
- Zavarok? - kérdezte Danielt bámulva
- Nem - válaszoltam
- Van valami baj? - fogta meg kezem
Ránéztem a mellettem álló Danielre, erre ő csak nyugodtan elkezdte rázni a fejét, hogy ne mondjak semmit.
- Nem, nincs semmi - mosolyogtam
- Rendben - válaszolt furán
- Én megyek beszélgetni anyukáddal - ölelt meg Dan
- Okés - néztem rá
Adott egy pacsit Brandonnak majd elhagyta a szobám. Én leültem az ágyamra és Brandonra néztem, talán mégis elkéne mondanom neki.
- Látom, hogy van valami, mond el kérlek - gugolt elém le
Vettem egy nagy levegőt megfogtam a kezét és belenéztem szemeibe.
- Kérlek, szeretném tudni, hogy mi a baj - kulcsolta össze kezünket
- Szeretlek Brandon - öleltem át nyakát sírva.
Nem tudom elmondani neki, képtelen vagyok rá.
- Én is szeretlek téged, de mért sírsz? - tolt el magától és belenézett szemben
- Anya kapott egy állást Indonéziában.
- Igen, és? - nézett értetlenül
- Mennünk kell vele.
- Indonézia a világ másik felén van. Tehát te el mész? - nézett ismét értetlenül
- Daniel azon van, hogy ne kelljen mennem, de nem hiszem, hogy anyát megtudná győzni. - temettem kezembe fejem
- Ne Dóra, kérlek, nagyon szépen kérlek ne hagyj itt - nézett rám könnyes szemmel
- Nem szeretnék senkit sem itt hagyni, főleg nem téged, de anya azt mondta értsem meg. - bújtam hozzá
- Nem fogom hagyni, hogy el szakítsanak tőlem. - ölelt meg szorosan
Daniel ekkor benyitott, mind ketten kíváncsian néztünk rá.
- Dóra az van, hogy - kezdett bele mondani valójába
- Hogy? - néztem rá
- Anyukád azt mondta, nem maradhatsz egyedül.
- Akkor mennem kell velük, ugye? - néztem a földre
- Nem teljesen - válaszolt mosolyogva
- Össze zavarsz Dan, most mi van? - néztem fel rá
- Keddtől nálunk laksz - nevetett
- Micsoda? - néztünk rá értetlenül Brandonnal
- Megoldottam, köszönöm vagy valami? - tette szét kezét
- Úristen tényleg? - tettem szám elé kezem
- Igen, persze - mosolygott
- Köszönöm - ugrottam a nyakába
- Igazán nincs mit, anya azt mondta már ma jöhetnél, tehát ez már csak anyukádon állt.
- Köszönöm Skye - mondta halkan Brandon
- Tesó - ölelte át
Ezt a pillanatot anya szakította félbe.
- Dóra, tudsz jönni egy picit - mutatott ki
- Igen - engedtem el Brandon kezét és kimentem
- Ne haragudj, hogy csak magammal foglalkoztam, nem voltam tisztába azzal, hogy te mit szeretnél, a húgaid szeretnének jönni, ezért azt hittem te is.
- Semmi baj anya, köszönöm, hogy maradhatok.
- Ez az egész csak két hónap, tudom neked az sok lenne a barátaid nélkül.
- És Brandon nélkül - néztem rá
- Figyelj megengedtem, hogy maradj, de csak akkor ha vigyázol magadra.
- Ígérem
Ekkor a fiúk kidugták fejüket az ajtón és egyszerre válaszolták
- Majd mi vigyázunk rá
- Na igen, majd ők vigyáznak rám - mutattam rájuk nevetve
- Jólvan, nem szeretnétek valamit enni? - kérdezte a fiúkra nézve
- Én szeretnék - nyújtottam fel a kezem
- Rendeljek pizzát? - kérdezte mosolyogva
- Megköszönném - mosolyogtam
Vissza mentünk a fiúkkal a szobámba és beszélgettünk. Aztán valaki kopogni kezdett, le szaladtam és az ajtóba állt Hunter, Dominika és Joey, beengedtem őket és így már hatan voltunk, hatan beszélgettünk. Illetve én és Dominika nem beszéltünk, mikor láttam, hogy megölelik egymást Hunterrel, rájöttem, minden okés náluk. Ezért oda ültem hozzájuk.
- Minden oké veletek? - néztem Hunterre
- Ühüm - bólogatott vidáman
- Örülök - mosolyogtam
Joey és Daniel együtt beszélgettek én vissza mentem Brandonhoz aki az ágyon ülve figyelt.
- Tisztába vagy vele, hogy megijesztettél? - húzott maga mellé
- Ne haragudj, ha Daniel nincs itt, nem tudom most mi lenne, egész nap sírnék.
- De már nincs semmi baj - ölelt át
- Tudom - bújtam nyakához
Anya benyitott két doboz pizzával.
- Jaj de sok itt a szerelmes - mosolygott
- Hé mi nem vagyunk szerelmesek - állt fel Daniel és mutatott Joeyra és magára
- Beszélj a magad nevében - nevetett Joey
- Na nemár! Téged is megfertőzött ez a betegség? - nézett csalódottan
Erre mindenki neveni kezdett.
Megettük a pizzát közben sztorizgattunk, és jól elment az idő. Mindenki haza kullogott kivéve Danielt és Brandont.
Mivel szép volt kint az idő, kimentünk csillagokat nézni.
Egy órát kint töltöttünk, megbeszéltünk, hogy egy nap tábortűzet csinálunk és mindenkit meg hívunk bulizni, a bulit úgy értette Daniel, hogy ő énekel mi pedig ülünk és hallhatjuk.
Haza kellett mennie, ezért elköszöntünk tőle és így csak ketten maradtunk Brandonnal.
- Hosszú volt ez a nap - dőltem le az ágyra
- Haza kéne mennem - vakarta fejét
- Nem mész - pattantam fel
- Akkor aludjak itt? - kérdezte perverz mosollyal
- Igen - mosolyogtam
- Rendben - feküdt le az ágyra
- Öt perc és jövök
Elmentem zuhanyozni, majd mikor vissza mentem Bran az ágyamon feküdve nézte a tévét.
- Nem vagy álmos - bújtam hozzá
- Nem tudom - fordult felém mosolyogva
- Nézheted felőlem a tévét, csak majd kapcsold ki.
- Te már álmos vagy? - nézett a számra
- Igen, egy picit - mutattam a kezemen
- Akkor aludjunk - tette kezét derekamra és úgy húzott magához.
- Szeretlek - csókoltam meg
- Én is téged - puszilta meg homlokom
Amikor már szinte aludtam, megszólalt halkan.
- Dóra, fent vagy még? - súgta a fülembe
Én úgy csináltam mintha nem lennék ébren.
- Igazából, csak annyit szeretnék, hogy nagyon szeretlek, és bármit megteszek azért, hogy az egyém legyél újra, tisztába vagyok vele, hogy nem elég amit csinálok, de mostantól több időt leszek veled.
Szeretlek kicsim - puszilta meg ismét a homlokom
Ekkor megszólaltam halkan
- Szeretlek - bújtam hozzá szorosabban
Éreztem, hogy elmosolyodik, ezért megpusziltam az arcát majd vissza bújtam hozzá és igy aludtam el.
Sziasztok ^^
Itt is van a következő rész, remélem tetszik:)
Köszönöm, hogy ennyien olvassátok és kedvelitek a részeim!! Szeretlek titeket!!!❤
Puszi
😘
