A repülő egy óra múlva száll le.
Nagyon várom, hogy újra találkozhassak anyáékkal.
Egész uton Brandonon járt az agyam..
De nem, nem lehet, ki kell őt vernem a fejemből!
De annyira szeretem.
Ne! Ne gondolj rá! Úgy sokkal jobb lesz!
Pár órával később már otthon voltam.
Anya egy kicsit meglepődött mikor felhívtam, hogy jöjjön ki a reptérre, de jól fogadta, hogy újra velük lakom.
A szobámba bepakoltam és lementem a konyhába anyáékkal beszélni.
Elmesélte, hogy mennyire jó fejek az emberek itt, és hogy a munka is tökéletes.
Aztán tesóimról beszéltünk.
Majd rá tért arra a témára..
Kérdezősködött, hogy mi van Brandonnal, hogy miért jöttem el mikor, annó azért nem költöztem velük, mert nem akartam ott hagyni.
Természetesen nem mondtam semmit, csak ültem előtte és bámultam a padlót.
Gondolkoztam mit is mondjak neki, hisz magam sem tudom.
- Anyu, nem szeretnék erről beszélni, inkább megyek lefekszem. - válaszoltam halkan amire elég hülyén nézet rám
- Ugye nincs semmi baj? - állt fel utánam és fogta meg kezem
- Nem anya, nincs semmi gond, csak egy kicsit fáradt vagyok. - indultam a szobámba
Becsuktam az ajtót és telefononhoz nyúltam.
Beszélnem kellett valamivel, és ez a valaki Daniel volt.
- Szia, mi a baj? - kérdezte miután felvette
- Szia, ne haragudj. Csak beszélni akartam veled. - szóltam bele
- Ennyire hiányzom? - nevetet
- Nem, azaz hiányzol, csak most nem ez a bajom.
- Mondjad kislány, mi a gond?
- Anya Brandonról kérdezett, nem tudom mit mondjak neki, mivel még én sem tudom mi van.
- Akkor ne mondj semmit. Csak ne mutasd, hogy van valami baj.
- Oh köszönöm.
- De nyugodj meg, rendben?
- Kéne az ölelésed ahoz, hogy megnyugodjak.
- Nem kellett volna elmenned.
- Nem megyek ebbe most bele, holnap felhívlak rendben? Szia. Jó éjt.
Letettem a telefont és elaludtam.
Egy héttel később
Talán már jobban érzem magam.
Talán már sikerült is elfelejtenem őt.
Talán.
Egy héten keresztül nem csináltam semmit, csak ültem a szobába.
Nem kereset senki Danielen kívül.
Kezdem elfogadni, hogy nem vagyok már fontos Brandonnak.
Úgy döntöttem, el megyek egy kocsit sétálni.
Nem nagyon ismerem a helyet, ezért gondoltam ma szét nézek.
Itt is volt egy park, gyönyörű fákkal és sok-sok énekes madárral.
Mindenki boldognak tűnt, mindenki csak mosolygott és a fűben ülve nézték egymást.
Leültem egy padra és néztem a földet.
Nem gondolkodtam semmin.
Csak ültem és néztem ki a fejemből.
Aztán valaki leült mellém.
Nem foglalkoztam vele, azt hittem egy öreg néni vagy bácsi ült mellém.
Majd mikor az a valaki megfogta a vállam rögtön felnéztem az illetőre.
Nem hittem a szememnek.
Brandon volt az.
Most, hogy azon vagyok, hogy elfelejtsem felbukkan.
Én ezt nem hiszem el.
- Mit keresel itt? - temettem fejem kezembe
- Tisztázni szeretnék pár dolgot - szólalt meg rekedtes hangján
- Nem kerestél, rájöttem, hogy nem szeretsz, úgyhogy nincs mit tisztázni.
- De szeretlek. Fontos vagy nekem.
- Nem. - ráztam meg fejem
- Tudom, hogy nem kerestelek, és elrontottam ismét, de szeretném jóvá tenni.
- Ne törd magad, menj haza és hagyjuk egymást. - indultam el
- Fogd már fel hogy szeretlek! - jött utánam
Kezét össze fonta enyémmel, majd szorosan magához húzott.
Bevallom nagyon hiányzott ez az ölelés.
- Szeretlek! - nézet szemembe
- Brandon, én is szeretlek, de..
- Elrontottam, tudom. De szeretném ezt megjavítani, te vagy az első lány aki tényleg érdekel.
- Semmi értelme nem lenne. - súgtam
- Hát rendben, akkor hagylak. - engedte el kezem
- Miért vagy itt? - kérdeztem
- Miattad, de mostmár semmi értelme itt maradnom, remélem azért nem utálsz. Szia. - fordított hátat
- Ne menj még, annyira hülye vagyok, én egész végig rád gondoltam, még akkor is mikor nem akartam. Szeretlek téged! - mentem utána
- Szeretlek! - magához húzott és megcsókolt.
Hola babák ｡^‿^｡
Remélem tetszik a rész ʘ‿ʘ
Véleményt írjatok légyszi ^O^
Kövi hamarosan :)
Addig is puszi ^-^
