Az életem darabokban |Dzsudzsák Balázs|

Chapter 1

Kiszállunk az autóból, majd a ház felé vesszük az irányt. Ádám a bőröndömmel küzd.
- Muszáj találkoznom velük? - nézek rá Ádira, hátha elveti azt az ötletet, hogy még ma találkozzak a csapattársaival. A kocsiban ugyanis közölte velem, hogy mindenki nála van, és csak rám várnak.
- Igen. Nem fogsz belehalni, és amúgyis jófejek. Imádni fogjátok egymást. - mosolyog, engem pedig elkap a hányinger. Mindig ez van, ha valamit nem akarok. Hánynom kell. Aztán Ádám mindig rám erőszakolja a dolgokat, amikről később kiderül hogy nem is volt olyan rossz ötlet. - Léna ne most dobd fel a papucsot. Nyeld vissza és élvezd. Mindketten tudjuk, hogy jó ötlet volt.
Bólintok. Többre nem telik tőlem most. Besétálunk a házba, és Ádám szokás szerint egyedül hagy. Nem érzem magam ezt rosszul, hiszen nem most vagyok itt először, tudom mi merre van. Hangokat hallok a teraszról, így arra veszem az irányt. Kilépek a tavaszi napsütésbe, és egyből 20 emberrel találom szembe magam.
- Szia szép hölgy. - vesz észre először egy szőke hajú férfi. - Te biztos Léna vagy. Adam sokat mesélt már rólad.
- Őő.. Ez jó dolog vagy rossz dolog? Amúgy szia. - mosolygok rá kedvesen.
- Azt hiszem jó, csupa szépet mesélt rólad, és még képeket is mutatott. De én úgy gondolom sokkal szebb vagy élőben. Egyébként Dzsudzsák Balázs. - nyújt kezét felém.
- Maloveczky Léna. - rázom meg kezét.
- Skacok, megjött a csaj. - kiáltja el magát valaki mögülem.
- Baszódj meg Ádika, van nevem is. - fordulok hátra, de nem Ádám áll az ajtóban, hanem az öccse Vili. - Jézus, szia.
Megölelem, majd kapok tőle két puszit is.
- Tudtam én hogy utálod a bátyám. Kár hogy ő nem veszi észre. - nevet fel.
- Pedig én mindig elmondom neki. - vonok vállat, majd ő is, én is, és Balázs is felnevet. Időközben mindenki oda gyűlt körénk, és Ádám is megérkezett.
- Fiúk, bemutatom Maloveczky Lénát. - szól Ádám a fiúknak, akik jó hangosan köszönnek egy sziát. - Jól figyelj, elmondom ki kicsoda. Megjegyzed?
- Nem. Úgyhogy fiúk előre bocsánatot kérek miatta. Nem jegyzem meg könnyen a neveket.
- Oké, ő itt a Balázs - mutat a mellettem álló fiúra, én pedig bólintok. - Mellette a Priskin Tomi.
- Csak Priska. - szólal meg az illető, én pedig ismét bólintok.
- Aztán mellette a Némó, és Juhász Roli, Kleinheisler Laci, Nagy Ádi, Nagy Dominik.. - csak sorolja és sorolja, de én elakadok már az első 5 ember után. - És ő itt az öcsém Szalai Vili bácsi. Megvan?
- Jézusom, dehogy van valahol a Laci és az Ádám között elvesztem, ne haragudjatok. - rázom meg fejem. - Idővel biztos megtanulom ki kicsoda.
- Nem baj, jó buli lesz, ha össze vissza szólsz nekünk. - mondja a Zoli, talán ez a neve.
- Én azt mondom rendeljünk kaját, és beszélgessünk. - veti fel a Balázs, és megegyezünk a pizzában, meg is rendeli. Leülünk a teraszon, hiszen jó idő van, és mindenkinek van elég hely, én Ádám és a Vili között ülök.
- Azt hiszem abban mindannyian egyetértünk, hogy rád vagyunk kíváncsiak Léna, mesélsz magadról? - kérdi Priska.
- Hát én magamtól biztos nem, csak ha kérdeztek, akkor arra esetleg válaszolok. - dőlök hátra a kanapén.
- Hmm.. Kezdjük egyszerűvel. Mi a kedvenc színed? - kérdi Balázs.
- Nincs kifejezetten kedvenc színem. Ha az öltözködési szokásaim nézzük, akkor szeretem a letisztult, világosabb darabokat, de ha olyan kedvem van akkor simán hűtők neont is. - mosolygok rá.
- Szereted a focit? - kiált fel Laci.
- Igen, játszottam is egy ideig. - mondom, majd meglepett szempárok merednek rám. - Most mi van?
- Semmi, csak gyönyörű vagy, és ne haragudj, de nem úgy nézel ki, mint aki focizna. - szól Zoli.
Időközben megjön a pizzánk, és tovább folytatódik a beszélgetés. Észre sem vesszük, hogy besötétedik.
- Azt hiszem, ideje hazamenni. - mikor ezt Balázs kimondja, mindenki elkezd pakolni. Csak én fejezem be a pakolást. Még Ádám is itt hagy, mert ő faradt, és inkább lefekszik. Majdnem végzek vele, amikor megfordulok, és Balázs áll velem szemben. Megijedek tőle.
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. - vakarja meg tarkóját. - Csak itt hagytam a telefonom.
Felkapja a készüléket, és már majdnem távozni készül, de az utolsó pillanatban még hátra fordul.
- Nem lenne kedved eljönni velem holnap valahova? - kérdi, én pedig csak bámulom. Tényleg randira hívott volna? Te jó ég. Nem tudok megszólalni így csak bólintok egyet. Ő pedig elmosolyodik. - Érted jövök holnap.